Név: Elaine Messidor

Kor: 25 év

Nem: Nő

Faj: Boszorkány
   

Előtörténet: Kicsi voltam mikor a mamám meghalt. Arra sem nagyon emlékszem milyen volt a haja, a szeme vagy a mosolya. Semmi nem maradt belőle csak a neve, tőle örököltem az Elaine nevet. Apám szerint nem vagyok olyan szép és okos, mint Ő volt. Szerinte az én hibám, hogy elveszítette. Ez, azonban nem érdekel mivel nincs igaza. Anyám egy évvel születésem után halt meg egy betegségben. A drága bátyám meg olyan volt a szememben, mint egy engedelmes kutya. Mindig azt tette, amit a papa mondott neki. Engedékeny báb, így tudom leírni Sebastian Messidor-t. Sir Arthur Messidor, az apám, egy fő nemesi varázslócsalád tagja, így tehát én is. Bár nem szeretett úgy, mint a testvéremet, mégis oktatott valamilyen fokon.

Amikor betöltöttem a nyolcadik életévemet, pontosabban az előestéjén, atyám berontott a szobámba. Nagy kerek szemekkel pislogtam rá. Tudtam, hogy valami rossz fog történni mégis mosolyogva szaladtam elé, hogy megöleljem. Hiszen mindig így köszöntöttem.  Apám hatalmas termetű és marcona tekintetű alak volt. Mikor megöleltem megragadott és kicibált szobámból, sőt még a házból is. Jó erős lökéssel terített le a saras talajra lába előtt. Szemeiből áradt a gyűlölet. Semmit nem mondott. Sarkon fordult, elnyelte őt a sötét folyosó. Az ajtó becsapódott. Odaszaladtam a bejárathoz és egész éjjel püföltem a fát, hiába, nem engedtek be. Fivérem az ablakból figyelt, olyan volt, mint valami baba a kirakatban. Végül elfogadtam. A maradék méltóságomat összeszedve elindultam a város felé, magam mögött hagyva a régi életemet.

A hajnali városban ráakadtam egy csapat suhancra, akik a pékségből szaladtak kifelé, kezükben étellel. Nyál csorgatva figyeltem őket. A legidősebb fiú észrevett és odajött hozzám, alaposan végigmérte csapzott külsőm és vékony alkatom. Nagy mosollyal az arcán megfogta kezemet és a csapatához vezetett. Elmesélte, hogy lopnak azért, hogy élhessenek, de nem tartották ezt bűnnek. Megkérdezték ki vagyok és miért kerültem utcára, hiszen sokszor láttak a nemesi fogatokban, viszont azt sose tudták melyik család címere díszeleg a hintók oldalán. Őszintén válaszoltam, ezután magukkal vittek. Ezek után velük éltem, ők lettek a családom. Loptunk, csaltunk és hazudtunk az életben maradásért. Mikor az akkori vezérünk elérte a felnőtt kort elment zsoldosnak és rám hagyta a családunkat, nekem adta a dupla tőrét. Tizenhárom éves voltam. Nem volt mese, vitatkozás ez ellen, hiszen ez volt nálunk a norma. Ha valaki elért egy bizonyos kort, elhagyta a csoportot. Ez várt rám is, azonban velem más volt a helyzet. Én magam tanultam mágiát. Legalábbis azt a keveset, amit az apám adott át nekem gyakoroltam mostanáig.

Az életem viszonylag tökéletes mederben folyt. Volt egy igaz családom, mi csak egymásra számíthattunk. Megtanítottam testvéreim a harcra azokkal a fegyverekkel, amiket elloptunk egy kovácstól vagy kitől. Kardot szereztünk meg tőröket, íjakat, sőt még sok más kisebb nagyobb fegyvert. A csapatom nekem zsákmányolt egy díszes kardot. Nem véletlenül, apám címere díszelgett a kard markolatán. Ezt nem tudtam elfogadni, letűztem a földbe a főépületünk elé és megmondtam, csak az utódom használhatja. Én egy nagyobb, kevésbé díszes kardot akartam magaménak tudni. A királyi család címerével ellátottat.

Nyugodt, meleg este volt mikor egy kalóz horda rontott a városra. Tizenhét éves voltam. Nem engedtem senkinek, hogy kövessen, magam akartam utána járni, mi folyik a városunkban. A csapat fosztogatott, de nem ölt, csak aranyat zsákmányolt. Egészen a hajójukig követtem őket. Még mielőtt kihajózhattak volna, megjelentek testvéreim. Megmondták, tudják, mit akarok: elmenni és végleg elszakadni apámtól és fivéremtől. Azt is tudták, hogy ez azzal jár, hogy eltűnök mellőlük. Annyit kértek, válasszam még ki utódomat. Megtettem.

Fellopakodtam a hatalmas hajóra. Azonnal elkaptak. Ez után arra emlékszem, hogy valami hangot hallok, ami azt mondja, az övé vagyok. Leütöttek, mikor magamhoz tértem megtudtam a hajó nevét és a célját. Olyan boldog voltam, hogy csak na. Végre elszabadulhatok a szülő földemtől és elfelejthetem gyökereimet. Kell ennél több? Nekem nem!

Felajánlottam Melandornak, hogy körbe járom a szigeteket, a királyságokat arany után kutatva és elviszem neki a hírt, hol, mennyi és milyen védelem alatt állnak a kincsek. Beleegyezett. Én vagyok az a tagja a legénységnek, amelyik azzal szolgálja a hajót, hogy kémkedik neki. Persze háromévi szolgálat után ment csak bele. Nyolc éve szolgálom és mindent megkapok, amit csak kívánhatok, cserébe azt teszem, amit nyolcéves korom óta. Kell ennél jobb?  Körbe utazom a világot és arany életem van a hajó jóvoltából. Nem számít az a kis apróság, hogy hozzá vagyok láncolva, úgyis elég időt töltök tőle távol. Bár azon rágódom most, hogy némileg hosszabb távon maradjak a fedélzeten.

 Személyiség: Kiskoromban bejárásom volt a nemesi udvarokba, így tanultam némi etikettet, tudom, hogyan kell udvariasnak lenni. Azonban ezt a tudásom igencsak elfeledtették velem az utcán töltött évek, sokkal otthonosabban érzem magam az olyan közegekben. Talpraesett vagyok egyedül ugyanúgy, mint csapatban, fontos helyzetekben szeretem a markomban tudni az irányítást. Nehéz feldühíteni, de ha sikerül nem gyakran bocsájtok meg senkinek. Egy csapat fiú között nőttem fel, akik úgymond a családom voltak, érthető hát, hogy viszolygok a szerelemtől. Meg amúgy minden mélyebb érzelemtől. Szeretem az egyértelmű, egyszerű helyzeteket. Szeretem a harcot, de nem az ölést. Szeretem a hatalmat, legyen bármilyen csekély és sok dolgot örömmel megteszek érte. Szeretem az erőt és a mágiát… Csakúgy, mint az apám.

 Képességek:

-  Leginkább gyógyításra használom a mágiám.

- Pajzsot vagyok képes létrehozni. Hogy magam köré teremtsem, nagyon nagy erő és koncentráció szükséges, azonban az így kapott pajzs tökéletesen óv. Az ilyen hatalmas energiafelhasználás azonban csak rövid ideig fenntartható. Nagyobb terület védelme hosszabb ideig tartható fenn, de mérete miatt némileg gyengébb is. Képes vagyok a Melandort is megvédeni úgy, mint két embert, azonban ez még több erőmbe kerül, és nagy erőlködéssel jár. Igazán fájdalmas, viszont megéri, ha megvédhetem a társaimat.

- Kardforgatásból jelest kapnék, ugyanis jobban bántam a fegyverrel, mint a legtöbb férfi a szigetemen.


 Név: Nixus

Kor: 29

Nem: Férfi

Faj: varázsló voltam most hóbagoly képében létezem

Személyiség: Makacsabb vagyok mint egy öszvér, Elaine szerint. Nagyon szeretek játszani koromnak ellent mondva, persze nem kell hamar felnőni. Én így gondolom. Azt hiszem barátom ezért is szeret annyira. Neki hamarabb kellett felnőnije amit nem értek. Sokszor érzem úgy hogy szánalomból van velem. Nos tehát szeretem a kicsi rágcsálókat a gyümölcsöket és a többi finomságot. Hm! Főleg a finom sült falatokat! Nem vagyok egy szerény egyén.

Történetem: Kis faluban születtem. A családomat nem igazán szerettem mert mindig csak egy kicsi baba voltam. Szóval hamar eltűntem, csak rossz emberbe botlottam. Olyan erős mágiával bírt mint a ... nem is tudom mi. Bagollyá váltam, de nagyon csinos bagollyá! Sokat jártam hajókon. Utaztam és utaztam aztén egy szép napon belebotlottam Elaine-ba. Megetetett és befogadott. Hamar jó barátok lettünk és tökéletes páros. Legalábbis szerintem. Én vagyok Elaine mestere ő az enyém. Így tökéletes, hiszen barátok vagyunk és egy család...na jó az még nem. De hamar sor kerülhet rá. Pár éve ismerem és nagyon megkedveltem az első pillanatban. Igazán nagy szerencsém van. Elaine néha vesz nekem valami apróságot amit rám adhat. Kicsi medálokat meg ilyenek. Gondoskodása miatt imádom.

Képességek: - képes vagyok apróbb rontásokra, de ezek nem olyan hatásosak mindig.
- van egy nagyon kedvelt fogásom, a fény gömb. Ez elvakít mindenkit aki csak belenéz kerek egy percre és kevés erőmbe kerül.
- ami teljesen leszokott szibbojozni az a béklyó, ez annyiból áll, hogy leláncolom az embereket akár négy percre is de nem mozoghatok, különben annyi a varázslatnak. Szóval ez nem épp a kedvencem.