Név: Hookah Rökh (ejtsd: húká röh)

Kor: 18

Nem: férfi

Faj: Ember

Előtörténet: Azt hiszem, az lehet életem első megmaradt emléke, ahogyan zihálva kapkodom a levegőt, riadtan körbenézek, ám mindhiába, rajtam kívül senki sincs ott. Egy sötét, kietlen szobában feküdtem - a kőpadló hidegségét még mai napig tisztán érzem a hátamon -, körülöttem sziklaszilárd, ablaktalan kőfalak. Kezeimen, s lábaimon erős szorítást tapasztaltam, - bár meglehetősen homályos volt előttem minden - láttam, ahogyan erős vasláncok kötnek a földhöz, csupán pár centimétert engedve. Üvölteni kezdtem, talán a félelemtől, vagy a fájdalomtól, de úgy éreztem mindjárt szétszakad a torkom. Ahogyan fokozatosan végigpásztáztam testemen, észrevettem a sebeket, melyek szinte minden részemen jelen voltak, s azt a kicsiny vértócsát is, mely körülvett; nem tudtam felfogni mi történhetett.
Kósza, suttogó hangokat hallottam egy ajtó mögül, újabb kiáltásra készültem segítségkérésül, egy mély lélegzetet vettem, számat kitártam, viszont ami belőle kijött, csak egy néma sikolynak volt elég. Lassacskán egy vékony fénysugár kezdett beszűrődni, s ahogyan egyre növekedett, úgy jelentek meg árnyalakok is. Hárman-négyen lehettek, nagydarab férfiak.
- Már újra ember. Vihetjük. - szóltak valami ehhez hasonlót, s testemet minden erő elhagyta. Ellenkezni akartam, de nem tudtam; vagy talán nem is igazán akartam ártani ezeknek az embereknek. Hisz fogalmam se volt, mi történhetett velem az elmúlt időszakban.

El vagyok átkozva. Mint kiderült, már a kezdetektől fogva el voltam. Teliholdas éjszakákon egy szörnyeteggé változom, aki lélektelen módon akar fájdalmat okozni bárkinek, kit  szeme világa meglát. A falusiak nem tudták semmiféle élőlényhez hasonlítani, eddigi életük során sosem ismertek ilyesmit -, s persze amit nem ismerünk, attól félünk a legjobban. Több évig, sok-sok éjszakát töltöttem a lánc, a sötétség és az abszolút magány társaságában. Ám amikor már ezek sem voltak elegek ahhoz, hogy lecsillapítsanak, egy boszorkányhoz adtak, nem törődve a szüleimhez fűződő érzéseimmel, a falum szeretetével.
Hookah, ez volt a boszorkány neve, aki felnevelt, s vigyázott rám. Felfedezte fogékonyságomat a mágiára, különböző tudományokra, így hát nem csupán egy kolonc lettem a nyakán, hanem tanítványa, hűséges segítője.
"- Azt mondják, az átkokat nem lehet megszüntetni, belahalunk, mielőtt észrevennénk. Na, ez hazugság. Teljesen megszüntetni nem, de enyhíteni mindenféleképpen lehet. Minden csupán az alanytól függ."
Azt hittem, már véget vethetek a boldogságom megtalálásának, és az elkövetkezendő éveimet így, egy fékezhetetlen bestiaként kell leélnem, de Ő rámutatott, hogy a helyzet korántsem kezelhetetlen. Idővel megtanultam, hogyan csökkentsem azokat a károkat, melyeket a másik alakomban követek el, s hogyan tudom megszelídíteni ezt az ismeretlen lényt. Ma már nem annyira veszélyes, mint öt esztendővel ezelőtt, ennek ellenére még mndig próbálom kerülni mások társaságát azokon az éjszakákon, nem vagyok biztos abban, hogy sikerült teljesenen az irányításom alá vonni.
Közel egy évvel ezelőtt történt, hogy Hookah egyetlen szó, vagy magyarázat nélkül összepakolta a cuccaimat és útnak eresztett. Tisztelem Őt annyira, hogy nem kérdeztem rá, hanem elfogadva döntését jártam a világot. Néha küldök neki egy-két levelet, választ viszont sosem kapok.

Személyiség: A Hookahval töltött évek alatt határozott és céltudatos lettem, csakhogy hiányával még a vak is láthatja, hogy minden magabiztosságomat és talpraesettségemet elfújta a szél. Ha megesik, hogy közel kerülök valakihez, kicsit bátrabb leszek, de egyedül - ahogyan tanítom oly sokszor mondta - csupán egy elveszett gyermek vagyok. Remélem néhány év múltán már bátrabb és büszkébb leszek, hogy emelt fővel jelenhessek meg a szívemhez legközelebb álló személy előtt.
Kezdetben sokszor óvatos vagyok, viszont bizalmamat - olykor naívságomnak, vagy tudatlanságomnak köszönhetően - könnyen el lehet nyerni. Szeretek új dolgokat tapasztalni, legyenek azok bármik, mert hiszem, hogy kevés az életem ahhoz, hogy mindent lássak.

Képességek: Mesterem megtanított néhány alapvarázslatra, ezek közül a védelmi varázslatok mentek a legjobban, amit nem sajnálok, hisz sosem volt erősségem a támadás. Ha stratégia szempontból nézzük, inkább lennék jó támogatónak, vagy csaléteknek - na jó, az utóbbit legszívesebben messziről elkerülném-.
A mágia mellett értek a kardforgatáshoz, de sosem volt még igazi ellenfelem a boszorkányon kívül, így ezen tudásomban nem vagyok túl biztos.
Ha feljön a telihold, átveszem szörnyi alakom, s ilyenkor minden testi képességem a kétszeresére nő, viszont ezt az állapotom nem annyira kezelhető, hogy a harcban, vagy más területeken is hasznosítsam.