Az egek urai

Talán megjelenésük még egy fokkal emberibb. Egyértelműen humanoidok, alapvetően ugyan úgy néznek ki, mint bármely ember. Azonban van egy pár jellegzetes ismertetőjegyük. Fejük egy papagájéhoz hasonlít, testüket tollak fedik, lábaik a madarakét idézik, hosszú és nem ritkán díszes farktollakkal rendelkeznek és lapockáik helyén szárnyaikat találjuk. Eme végtagok képessé teszik őket a repülésre. A pangolavisok átlagosan magasabbak az embernél, így ez nem kicsi feladat. Szárnyfesztávjuk akár öt méter is lehet, hogy ezeket képesek legyenek mozgatni, mellben igencsak erőssé váltak. Bár testük felépítése kecses, mellkasuk sokkal vaskosabb. A szárnyalás képességének azonban ára van. Robusztusságukkal és testi erejükkel fizettek. Csontjaik többsége üreges, a repüléshez és járáshoz nem szükséges izmaik kevésbé fejlettek. Nyugodt szívvel nevezhetők gyengének, mármint egy ember szemszögéből. Azonban még így is félelmetes harcosok lehetnek, akik váratlanul csapnak le az égből és kecses mozdulataikkal kicselezik a kardforgatók többségét. Nem csoda, hisz szárnyaikkal együtt hat végtagjuk van, és katonáiknak valóban tanítják ennek kihasználását. Ezen kívül látásuk messze felülmúlja az emberét, miközben hallásuk és szaglásuk kissé le van maradva ettől.

Népük épp olyan, mint ők maguk. A pangolavis faj berendezkedése és kultúrája egészen más, alig hasonlítható az emberekéhez. A madáremberek nem a kemény gyűrődésre, a strapabírásra és a szilárdságra alapoznak, sokkal inkább a mozgékonyságra, a kecsességre és a gyorsaságra. Ritkán alakítanak ki állandó településeket, csak a legnagyobb városaik találhatók mindig ugyan ott, ezeket azonban a legmegközelíthetetlenebb helyekre építik. Ilyenek a hegyormok, a nagyobb szigeteken elterülő erdők mélye, vagy az elzárt völgyek. Nekik nem okoz különösebb gondot eljutni ezekre a helyekre, a levegőben minden elérhető, azonban az esetleges hódítók és fosztogatók partot érve még mindig nagyon messze lesznek a céljuktól. És a panglovisok tesznek róla, hogy az odatartó út ne legyen egy álomutazás. Kisebb halásztelepeik és parti falvaik pedig költöztethetőek. Házként nagyobbfajta fedett fészkeket építenek fából, fűből és száraz levelekből. Ezeket nem használják egyébre, mint alvásra és az időjárás előli védelemnek. Így bármikor képesek otthagyni épületeiket, ha ellenség közeleg. Ez persze megszabja a települések lakosságának maximumát, valamint eszközeik minőségét. Például nem nagyon vannak náluk vidéki kovácsok, hisz egy üllőt kevesen emelnének a levegőbe. Sokan mondják, – és ezt ők is jól tudják – hogy az általuk lakott szigetek valójában nem is egészen az övék. Tényleg nem használják sokkal többnek, mint egy helynek ahová leszállhatnak, ettől függetlenül erejükhöz mérten védelmezik a szigeteiket. Noha nem vállalnak fölösleges kockázatot érte és nem kötik őket még születésük földdarabjához se érzelmi szálak, így mindig szívesen látják a vendégeket és nem irigylik el tőlük a sziget kincseit. Ha éppen rendesek, még ellenszolgáltatást se kérnek.