Név: Avaletho Rakno

Kor: 33

Nem: Férfi

Faj: Jhorgani

Előtörténet: Egy kicsiny faluban születtem, Jhorogna szigetén. Fajom nem túl nagy, összesen pár száz főt számlál. Kis létszámunk miatt, nem nagyon találkozunk más népekkel, ők se keresnek minket. Néha azonban tévednek hozzánk kereskedők, akiktől élelmet és ruházatot veszünk szerszámokért cserébe. Jónéhányan így jellemeznek minket: "Olyanok mint az emberek. Nagyjából ugyan olyan magasak, fegyverforgató képességük átlagos, jó érzékük van a mágiához. Abban azonban eltérnek, hogy még jobban otthon érzik magukat a természetben, nagyon gyorsan futnak, fantasztikusan másznak. Látásuk fantasztikus, pangolavisokéval vetekedik. Ennek köszönhetően félelmetesen bánnak, íjaikkal. Nem szeretik a fegyveres harcot, nagyon békések, de ha kell, valószínűleg meg tudják védeni magukat. És ha vesztésre állnak, akkor sincs semmi baj. Ugyanis képesek láthatatlanná válni! Na, persze nem úgy, hogy eltűnnek, hanem elvegyülnek a környezetükbe, és egyszerűen elsiklik a szemünk fölöttük, nem tudjuk észrevenni őket. Kőből készült épületekben laknak, fát nem nagyon használnak hozzá."

Történetem ott kezdődik, amikor az idegen hajó feltűnt a láthatáron. A falum nagy része aludt, azonban én és néhány társam a vadászatból visszatérve megláttuk. Azt hittük kereskedők, így visszaindultunk a faluba. Két óra múlva, üvöltésre ébredtem. Nem vadálat, ezt egyből kitaláltam, felkaptam az íjamat és kirohantam a házból. De már elkéstem. Három marcona emberrel áltam szembe, a középső igazi robosztus, egy sebhelyes férfi. Gyorsan felhúztam az íjamat, az elsőt sikeresen fejbelőttem, de újabb mozdulatra már nem volt időm, a sebhelyes hatalmasat vert az arcomra a pajzsának gombjával. Ott helybe összeestem. Az emberek berontottak a házunkba. Hallottam szüleim üvöltését, majd kijöttek a házból. A sebhelyes az öcsémet rángatta maga után. Nem vett figyelembe engem, azt hitte meghaltam az ütés erejétől. Mielőtt minden elsötétült volna, láttam a tüzeket, a házak tetején. Éreztem a füst és a halál szagát. A gyenge szél pedig segély kiáltásokat, haldoklók hörgését sodorta felém. Az utolsó látvány ami megmaradt bennem, egy nagy, fekete zászlós hajó...

Mikor magamhoz tértem reggel volt. Halgatóztam. Csönd. Még a szél sem fújt, a tüzek kialudtak. Hirtelen fájdalom nyilalt a lábamba. Valaki egy dárdát szúrt belé, hogy mikor arra nem emlékszem. Mikor végignéztem a dárdát felkiáltottam. A másik végén, apám levágott feje volt feltűzve. Nagy nehezen kihúztam a dárdát a lábamból. Nagyon fájt. Elsőre nem sikerült felállnom, visszaestem a köves járdára. Sajgott az orrom is, falószínűleg betört. Megérintettem, éreztem, hogy a seb felszakadt, szivárog a vérem. Másodjára is megpróbáltam felálni, ezúttal sikeresen. A falnak támaszkodva bebotorkáltam a házunkba. Ágyunkon megtaláltam anyámnak a holttestét. De tudtam nincs idő gyászolni, hiszen öcsém még, lehet, hogy életben van. Íjamat és vadász ruhámat magamra öltve, nekiindultam a partnak. Egy botra támszkodva, súlypontomat áthelyezve sikerült járnom valamennyire. Ahogy keresztül haladtam a falun elborzadtam. Holttestek mindenütt. Nem számított nekik, felnőttek, öregek, gyerekek. Egy árva lélekkel sem találkoztam. A parton egy elhagyatott csónakot találtam, amivel nekivágtam az óceánnak, a legközelebbi sziget felé. Ott hajóra szállok, és megkeresem azt az embert - fogadtam meg bosszúmat a kalózok ellen. Kalózokra fogok vadászni.

Személyiség: Nem szeretem a közeli, nyílt párharcot, ebben nem vagyok jó, jobban szeretem ellenfeleimet, gyorsan, rejett helyekről elintézni tőrrel, vagy nyíllal. Kalózoknak nem tudok megbocsátani, de jó szándékúaknak szívesen segítek.

Képességek:
-Látás: nagyon éles látás, majdnem mint a pangolavisoknak.
-Láthatatlanság: képes vagyok beleolvadni a környezetembe.
-Atlétika: sokkal gyorsabban futok, mászok mint az emberek, ezekbe kitartóbb is vagyok
-Íj: éles látásomnak köszönhetően fantasztikusan bánok az íjjal.