Név: Hrothgar fia Hansel Asgarothból, avagy Aranykezű Hansel

Kor: 125

Nem: férfi

Faj: törp

Személyiség: Csak úgy, mint húgom, én is törpösre sikeredtem, bár  kissé higgadtabb és tisztánlátóbb vagyok nála, dacára, hogy csupán három év a korkülönbség közöttünk. Való igaz, én is büszke vagyok, de nem hordom úgy fenn az orrom, mint Gretel, ráadásul az én büszkesége más. Sokkal férfiasabb – még jó, hiszen van egy kis különbség köztem meg a húgom között ott lábközötti tájon. Én mindezeknek a tetejébe még sokkal lazábban veszem a dolgokat, a csatát is joban élvezem, Gretel inkább vedelni szeret. Engedékenyebb vagyok, mint Ő, általábon hagyom a hugicát érvényesülni.

Képességek:

-  Jól bánok a közelharci fegyverekkel, főleg ha valamiből kettő van a kezemben, akkor aztán tudok aprítani!

- A húgom Asgaroth legjobb birkózója, én viszont a legjobb kovácsa; én készítem a legjobb fegyvereket, páncélokat, sisakokat meg miegymást királyság szerte, tehetségem e téren felér a tündékével. Ezért vagyok Aranykezű Hansel

- Képes vagyok úgymond “beszélni” az állatokkal. Hogy pontosabb legyek, szeretem őket és könnyen megértetem magam velük, ismerem testbeszédüket és tökéletesen tudom utánozni mozgásukat és hangjaikat, ráadásul ha egy csipetnyi varázslatot hozzáadok ezekhez, képes vagyok magam mellé állítani őket a harcban vagy akármiben

TÖRTÉNETÜNK

- Egy eldugott szigeten, fent Északon, mely egyetlen hegyből áll, a lábánál egy gyönyörűszép törpváros vár... - Á, megvesztél, asszony?! Ne csapkodd már a tarkóm!
- Kuss, Hansel, nehogymár szavalni kezdj, mert belöklek a barlangimedve vackába! Normálisan add elő a mesénket, ha már egyszer kikönyörögted, hogy hadd mondjad el Te!
- Áh, ti fehérnép ÁÁÁ, jóvanna'! Szóval! Ezen a szigeten, Björnálon, Valladar hegyének tövében van Asgaroth, a legnagyobb törpváros az öt királyság közül. Elég nagy és elszigetelt, hatalmas zátonyok védik, a bejutás lehetetlen, csak a törpök ismernek biztonságos és legfőképpen szigorúan rejtett utakat a borotvaéles sziklák között, de csak...
- Jaj, az istenekre Hansel, mire befejezed, olyan ősz leszek mint Baldur nagybácsikánk, aztán kihullik a hajam és csupasz leszek mint az üreginyúl s*gge! A lényegre!
- Hajj, jól van, na, ne acsarogj már húgom! Nos. Ott nőttünk fel Hrothgar király és Freya királyné gyermekeikként, királyfi és királylányként. Remek kiképzést kaptunk a törpkirályság legjobb mestereitől, megtanultuk értékelni az aranyat, amely a Valladar hegy mélyében rejlik, felnőttünk az uralkodásra biztos kezekben. Rengeteget háborúztunk kalózokkal, akik meghódítani vágyták birodalmunk, sok sebet és tapasztalatot szereztünk. Bár úgy tűnhet, utáljuk egymást, mindig szoros kötelék fűzött minket össze, olyan szoros, hogy mérhetetlen árat követelt tőlünk.
Nem Björnal az egyetlen sziget, amelyet törpök uralnak, és ezek a szigetek sajnos nincsenek közel egymáshoz, s mind ugyanolyan eldugottak, mint Björnal. Ráadásul mikor még csak suhanc meg bakfis ötven évesek voltunk, nagyban a kamaszkorban, borzasztó szerencsétlen dolog történt. Két távoli szigeten egyszerre halt meg az uralkodó. Ekkora szerencsétlenséget még nem értünk meg, mi törpök és azonnal új királyokat kellett választani, hogy ne hulljon szét a két királyság. Az egyik szigettel nem volt baj, a királynak volt örököse, de a másikon nem voltak örökösök, még lányok sem. Így esett, hogy apám, Acélnyelvű Hrothgar úgy döntött, elküld engem oda királynak és ami még “szebb”, Gretelt hozzá akarta adni az első sziget királyához.
- A büdös disznó!
- Maradjál már magadnak, asszony, azért mégiscsak az atyánkról beszélsz! No ott tartottam, hogy ketté akartak választani minket. De mi nem akartuk ezt, sose láthattuk volna egymást a túl sok teendő okán. Igaz, engem ideiglenesen akartak királynak, amíg nem találnak valaki tapasztaltabbat, de Gretelnek örökké ott kellett volna maradnia a férjével.
Így esett, hogy mi, Mithrilgyúró Gretel és Aranykezű Hansel elhagytuk Björnált és messzire utaztunk, az emberek városaiba, hogy száműzetve éljük le életünket. És én azt mondom, jól tettük, mert mi igazi, vérbeli törpök vagyunk, Durin vére ott zubog ereinkben, és at valljuk, hogy egy törpnek nem parancsolhat senki!
- Úgy biza'!
- Jaj, asszony, most elrontottad a... a drámai szónoklatot! Miért kell neked mindig belepofáznod?!
- Micsoda?! Na adok én neked mindjárt, Teeeee, Te kurafi! RAAAAAAA!
- Á, te hibbant...!

THE END