|
Témaindító hozzászólás
|
2013.06.12. 22:15 - |
Melandor sose alszik. |
Végighallgatva a gyíkembert vissza kellett fognom magam, hogy a röhögésből kedves kuncogást engedjek meg magamnak. Csak elképzeltem, milyen érzés lehet, ha az ember egy szigetre készül és így jut a Melandor konyhájára. Azért megvártam, amíg végigmondja, majd még mindig mosolyogva bólintottam.
- Érdekes történet, de ahogy én is azt meséltem, miért jöttem a konyhára, tőletek is ezt vártam. Azért ez a sör nem olyan jó, hogy idáig elverekedjem magam érte. - abbahagyva a mosolygást sóhajtottam egyet. - Valójában pedig arra voltam kíváncsi, tudok-e esetleg segíteni valamiben? |
Csak vártam és vártam hátha valaki idejön és meggyógyít, de csak nem jött senki. majd megszólalt a törp asszony hogy szóljon, akinek még gyógyítás kellene. Nem is voltam rest meg is szólaltam.
- Hé hölgyem engem is meg kéne gyógyítania nem látja? – mondtam kicsit mérgesen a törp asszonynak.
~ Biztos szándékosan csinálja mert a törpök ki nem állhatják az elfeket, persze ez valamilyen szinten kölcsönös de hát a törpök kezdték. ~ gondoltam magamban |
* - Nem lettem én szakértője semminek sem. Csupán ajánlottam neki azt, ami jobb annál, amit éppen abban a ládában talál. - Mondtam a nagy embernek. - Mint ahogyan neked is, mindenkinek megvan a maga nedűje.
A nagyember feltett egy jó kérdést. Valójában csak fél órája vagyunk a hajón - talán keveset mondtam, olyan másfél órája -, de még nem beszélt senki senkiel, hogy valójában ki miért is van itt. A legénységet azelőtt se ismertem, sem azokat akikkel együtt erre a hajóra jöttem, bár egy részét talán nem is akarom majd megismerni, mert vagy idóta vagy pedig egy agybajos, nagyobb idióta. Talán ezzel a nagy emberrel kivételt tehetek, ő leglább értelmesebbnek látszik a többi közül, inkább vezető egyéniség mint az a magányos farkas többiek. Ha képes lesz összekovácsolni a rabokat és minket, jó sorunk lehet.
- Siana szigetére akartam ellátogatni, de sajnos áldozata lettem egy hatalmas átverésnek. Egy hajón felszegődtem "matróznak" - itt kézzel mutattam a macskakörmöt -, ami majd oda megy, cserébe fizettem nekik az útért is. Sajnos rosszúl sűlt el a dolog, mivel kiderűlt, hogy eszük egy ágában sincs odamenni, csupán a pénzemet akarták. Sajnos, amikor kietttek engem arra a szigetre - már nem is emlékszem, hogy mi volt a neve -, akkort azt nem adták vissza. Így gyakorlatilag veletek együtt földönfutó zsoldos lettem, már ha így lehet nevezni magamat, mert hát hajón vagyok, csak magamat és a túlélésem érdekét szolgálom, ingyen. - Mondtam a nagy embernek. * |
A kabinom felé tartva rájöttem, hogy úgyse tudnék pihenni. Valamint arra, hogy a testemet újfent csaknem teljesen vörösre festi a vér. És nem szeretném összemocskolni az ágyam. Függőágy, no de mégis csak jobban járnék, ha mondjuk úsznék egyet.
Azonban utam először a hajókonyhára vezetett. Ott a gyíkembert találtam, valamint a törpe férfit. Épp sörről volt szó, ami nekem is meghozta a kedvem hozzá.
- És mégis mikor váltál a Melandoron található sörök szakértőjévé, kedves pikkelyes barátom? - léptem végül a helyiségbe, majd köszönésképp biccentettem az egybegyűlteknek. Azután céltudatosan megindultam egy távolabbi hordó felé. A szoba nagy részét elfoglaló hatalmas étkezőasztalról leemeltem egy fakorsót és töltöttem a hordóból.
- Ezt egy Glothonról szalajsztott kereskedőhajóról zsákmányoltuk, nem is olyan rég. Biztos van jobb nedű a fedélzeten, azonban én ennél leragadtam. - és ezzel ürítettem a korsó tartalmát. Töltöttem még egy adaggal és feléjük fordultam. - És titeket mi vonzott ide? |
// Elnézést kérek a kihagyásomért, Balatonon voltam. //
* A képek... Képek szinte mindenről, ami a boldogsággal és a nyugalommal kapcsolatos, "megtámadták" az elmémet és elárasztva azt boldogító hallucinációkkal és képekkel. A meditácó fontos részei voltak a képek és a hallucinációk, no de nem ám a gombáktól!
Egy pillanatra, mintha zavarossá vált volna a kép, ami egy gyönyörű esőerdőt mutatott nekem - hát kinek nem tetszene egy esőerdő? Ami az én fajtámat illeti persze. Olyan volt, mintha az esőerdő ilyen... Vágásokkal és hirtelen sötétedésekkel torzult volna, ahogyan az agyam érzékelte a kívülről bejövő hanghullámokat, amiket valakinek a léptei vagy egyéb tevékenysége okozott.
Végül aztán úgy döntöttem, hogy elég volt a meditálásból. Kinyitottam a szememet - megtöröltem, mert a fény zavart -, és körbenéztem, van-e valaki idebent. Valaki mintha éppen most nyitotta volna ki az ajtót és nagyboldogan a sörösládák tartalmát böngészte. Megpillatva az apró szerzetet, az a fickó volt az aki annak a másik kis szerzetnek a "rokona". Megzavarta a meditációmat ugyan, de nem foglalkoztam vele.
- Ez jobb. - Mutattam a mellettem lévő ládára. Minőségi sör volt benne, oda is hajítottam neki egy üveggel. * |
// Gretel //
Láttam hanselen, hogy elmosolyodik, mikor a gyík kibukkant a füstből és átzuttyant a Melandorra. Megmenekültünk. Nagyon fújtam és nyújtóztam egy nagyot, de ez rossz ötlet volt, mert magam is megsérültem. Megvizsgáltam magam, de nem volt semmi komoly sérülésem ahhoz, hogy először ne segítsek másoknak.
Nem bírtam nem mosolyogni, mikor Klathor üdvözölte az embereket. Mintha Ő nem csatlakozott volna úgy másfél órája a legénységhez. Persze az is megfordult a fejemben, hogy Ő már rég megkötötte azt a bizonyos szerződést és valamilyen okból ideiglenesen elhagyta a hajót. Vagy csak simán egy fontoskodó s*ggfej. Mindegy, attól még a szakálla lehengerlő!
Klathor szakálláról és formás farpofáiról az a kardelőrántós fickó zökkentett ki, akivel Klathorral majdnem összebalhéztak még a csata előtt.
- Megtudnám. Adsza! - biccentettem és óvatosan a sebre tettem a kezem. Szépen elkezdtem gyógyítani, és mivel nem volt olyan komoly, meggyógyult pár pillanat alatt.
- Parancsolj! - mondtam és rákacsintottam, majd elkurjantottam magam. - Ideiglenes nővérke most rendel, akinek van valami gondja-baja, most szóljon, vagy nyalogassa maga a sebeit! - Hans felröhögött. Haldoklókat úgysem tudnék gyógyítani, plusz volt még egy másik fickó, aki körbejárt és gyógyítgatta a népeket. Keresztbe fontam a karom a mellem előtt és vártam, hátha valakinek kell segítség. hans odabattyogott hozzám.
- Hozzak neked valamit? - kérdezte. Én kurtán ennyit mondtam: sört. Elvigyorodott, azzal elindult a közös helyiségbe sörért. |
Végül a hajó lemaradt tőlünk. Mivel már egy ellenfél sem volt gondoltam elteszem a kardomat, de még előtte visszacsúsztattam a kézvédőm pengéjét a helyére. Szerencsére épp oly könnyű volt visszatenni, mint előrántani. Egy erősebb mozdulattal vissza is csúszott jól eldugott üregébe, így nem kellet használnom a törött kezemet, jól lehet nem is tudtam volna. Kivettem kardom az íjász hullájából és megtöröltem mindkét oldalát a vaskarmokkal díszített fickó holtestének ruhájába, ami épp egy hordón feküdt, majd visszacsúsztattam tokjába. Ezután eloldottam a törött kezemet tartó madzagot és eldobtam, a karom meg leengedtem magam mellé.
~Lehet gyorsan meg kéne gyógyíttatnom valakivel.~ gondoltam, majd rögtön a törpenő felé vettem az irányt, tudván, hogy ő gyorsan gyógyít. Útközben végigtekintettem a holtesteken és vigyorogva közöltem magammal „Erős társaságba keveredtem.” Odaérve a nőhöz reménykedtem, hogy nem küld el a fenébe, mert az óriással szeretne foglakozni.
-Megtudnád gyógyítani a bal karomat?- kérdeztem, majd a behemótra tekintettem akinek, mint kiderült Klathor a neve. Szívesen bemutatkoztam volna én is, de hamar lelépett így a többiekkel kellett beérnem.
-Amúgy üdv, Drakon.- köszöntem a törpnek. |
Egy kis szellő libbentette meg hajamat, nyűgösen túrtam bele, majd igazítottam meg. Kezeimet hátra tettem, így találtam meg a megfelelő támasztékot ahhoz, hogy az eget kedvem szerint pásztázhassam. Végre minden lecsendesült, nem volt katona ki kövessen, kezeimen már nem lógott az az idegesítő, piócaszerű bilincs, melyről hittem, még rajtam lesz egy darabig. Kicsit szabadabbnak éreztem magam, mégis körül voltam zárva a tenger által; nincs se szárazföld, sem ismerős arc, mi lelkemnek menedéket tudna nyújtani.
~ Nem lenne jó ötlet közelednem hozzájuk. A Mester is mindig azt mondta, légy bizalmatlan addig, ameddig csak tudsz... Sosem lehet tudni, mikor szúrnának hátba, s lopnák el minden dolgomat, majd kínoznának meg. Végül is, ez nem tűnik egy mindennapi hajónak, így nem is feltételezném, hogy mindennapi lények járkálnak rajta. Mindenesetre lehet nem ártana keresni egy kabint, majd biztonságosan elhelyezni értékeimet.
Lassan felkecmeregtem, leporoltam magam, s felkapva bőröndömet, kardjaimat, elindultam a hajó belsejébe. |
Talán elmerengtem? Vagy csak számomra történt minden ilyen gyorsan? Amire emlékszem, az villámdörgés, halál, és sok-sok tűz... Nem épp a legkellemesebb élmény. Mindenesetre az szakította félbe merengésem, hogy valaki a nevemet kiáltja. Rájöttem, hogy Avaletho az, nem épp rózsás helyzetben. Beszaladtam abba a fülkébe, ahol magamhoz tértem, felszedtem orvosságaim, majd odasiettem hozzá.
- Hát, ez nem épp egy tőrkarcolás, azt meg kell hagyni. - modtam, térdelve, a különböző színekben pompázó sebet vizsgálva.
Ekkor vettem észre, hogy egy tépett, szakadt kötést rajta. Némi gyógyfű maradékát is, borzasztóan tették rá mindkettőt.
- Már elnézést, de mi baja volt annak, aki ezt ráhelyezte a lábára? Talán részeg volt?
De már meg sem vártam a választ, elővettem a táskából egy adag, a köznép által "fehér gyógyfűkéként" ismert orvosságom.
Elvágtam tőrömmel a kötést (már ami maradt belőle) tiszta vízzel kimostam a sebet, csökkentve ezzel a színek számát.
Ráhelyeztem a gyógyfüvet, majd figyelmeztettem:
-Ez egy kicsit csípni fog.
Persze tudtam, hogy a fájdalom elviselhetetlen, de milyen doktor lennék, ha ezt közölném vele?
Mindenesetre nem tudtam elképzelni ezt a nyugodt embert ordítani.
Ezután bekötöztem a lábát, majd egy egyszerű orvosi utasítással magára hagytam:
- Ne piszkáld!
Majd nekiláttam további sebesültek után kutatni.
Biztosan akadt még a csata után.
|
A csata lezárultával összegeztem magamba, mi is történt.
Lángra lobbantottam néhány hajót, lelőttem néhány katapultot, nyilakat szereztem és lelőttem egy íjászt. Kicsit későn kapcsoltam, hogy olyan is van a fedélzeten. Jó móka lett volna lövöldözni rájuk. Néztem a hajóra ármló foglyokat. Színes népség. Az elmúlt néhány hétben, már sokmindent láttam, ezen már meg sem lepődöm. Hirtelen megpillantok egy arcot a tömegben. Csak egy pillanatra, de feltűnt. Mintha ismerném. De egy pillanattal később már tova is tűnt.
-Áh, lényegtelen - gondoltam magamba. Inkább kitaláltam, hogy mit fogok most kezdeni a fájós lábammal. Lecsusszanok a kötélen és felkeresem Lineryst, hátha tud kezdeni valamit velem. A kötélen lecsúszás része sikerült a tervemnek, ám amikor lábra akartam állni, nem sikerült. Így hát fél lábon állva elkiáltottam magam:
-Linerys! |
Az utoljára ért támadás végeztével ellenség mer nem jött felém a legnagyobb szerencsémre, mert már állni sem tudtam így féltédre ereszkedve a kardomnak támaszkodva. Míg pihentem nem sok minden történt mondjuk nem is figyeltem, rá mert eléggé elfáradtam.
~ Jó lett volna ha megtudtam volna tanulni a gyógyító varázslatokat, de talán csak lesz valaki ezen a hajón akitől megtanulhatom~ gondoltam magamban.
Pillanatokkal Később az izmos ember megragadta a szót és üdvözölt mindenkit a hajón majd bemutatkozott, és utána Klathor eltávozott a fedélközbe.
- Először is jó lenne ellátni a sérülteket, és ha mindenki életben marad megnyugodhatunk. – mondtam, úgy mindenkinek. |
Végül megpillantottam a gyíkot a fedélzeten. Minden erejét beleadva sietett, hogy elérje a Melandort. Azonban egyszer csak egy matróz vetette rá magát, majd a fogratag eltakarta a szemeink elől. A fregatt végül teljesen lemaradt, nemsokára pedig a hullámok összezárultak a fedélzet fölött, néhány vízbefúltat ringatva. Mindig vannak veszteségek. Ezúttal a hüllő.
Hátrapillantottam, hogy megnézzem, hol tart a többi üldöző. Szerencsénkre az iménti mutatvány eléggé elrettentette őket ahhoz, hogy visszaforduljanak a sziget irányába. Ahogy a távolodó armadát néztem, a szemem sarkából észrevettem egy fekete alakot egy árnyas zugban. A gyíkember volt az, ahogy épp kipihente magát. Elismerően hümmögtem egyet.
Ezután a többiek felé fordultam. Egyenesen magam elé nézve szóltam hozzájuk:
- Most hogy végre van egy perc nyugtunk, megragadom az alkalmat és üdvözlök mindenkit. - az új jövevénnyel nem foglalkoztam már. Ha eddig nem tört az életünkre, eztán se fog. Mondjuk épp elég fegyenc került a hajóra ahhoz, hogy egy ideig zárva tartsam a kabinom ajtaját amikor alszom. - A Melandor szeretettel lát mindenkit. És rémálmokkal, de azok egy kicsit váratnak magukra. Mindenesetre Klathor vagyok. - mutatkoztam be végül magam is, majd elindultam a fedélközbe. Nem vágytam másra, csak hogy ledőljek egy kicsit. Miután bereteszeltem az ajtót. |
Abban a pillanatban, ahogyan lábam földet ért, s fejemet épphogy csak felemelhettem, államnak fegyvert szegezett egy nagydarab ember; rámparancsolt, hogy maradjak veszteg. Ennek én teljes mértékben engedelmeskedtem is volna, hacsak nem jön egy - kinézetéből ítélve - törp férfi, ki arrább tessékelt. Pengémet magam mellé helyeztem, jobbnak láttam csöndben maradni és nem tenni semmi gyanúsat, vagy félreérthetőt, hisz itt mindenki szemében ott rejtőzik a kétely hatalmas máglyája, mit nem igazán tud egy magamfajta idegen könnyűszerrel eloltani. Gondolataim ekörül, na meg a helyzet körül forogtak; vajon jó helyre kerültem Én? Mi van, ha ezen a hajón sokkalta ádázabbak az emberek, mint a szigeten lévők? Lehetséges, több értelme lett volna kiúsznom oda? Vagy inkább megfulladnom, s a tengeri szörnyek martalékává válnom? Az életemet akár el is lőhetném itt egy ágyúgolyóval, mert nagyobb értéket tulajdonítok a menekülésnek, mint az értelmetlen halálnak.
~ Nyugodj meg, Rökh. - mondtam magamnak és próbáltam uralkodni idegességemen, s bizonytalanságomon, mely szinte már teljesen bekebelezett. Ki kell várnom, hogy pontosan kik is élnek itt, és vajon mennyire érdemes itt maradnom? Annak is meg van a esélye, hogy egy jó társaságra találok... Kevés, de még van rá esély. Csak csillapodjon le ez a küzdelem. |
* - Rrrah! - Hatalmasat csattant a bilincsen a kardom, ami a bilincs széttöréssét jelentette. Az utolsó bilincsét.
Lihegés közepette az utolsó rabot is sikerült kiszabadítani - páran még segédkezdtek is benne, így nem tellett bele annyi időbe -, aki egy bólintással lenyugtázta nekem a dolgot és sebesen kirohant a külvilág felé. Én is így etttem.
A fedélzeten ádáz élet-halál harc alakult ki a rabok és a még a hajón tartózkodó katonák között. Nem foglalkozhattam ezzel, ugyanis láta, hogy az a hajó, amin éppen vagyok vészesen távolodik a Melandortól és nem akartam lekésni. Ugyan tudok úszni, meg lélegezni is a víz alatt, de nem volt most kedvem ezeket végig csinálni, ha van egy könnyebb megoldás is, nem nehezítem meg a saját dolgomat.
Rohanvást kezdtem indulni a hajó széle fel, oda ahol még normálisan rá lehetett ugrani a Melandorra. A végében volt már, de majdnem pontosan oda lehett ugrani és kapva az alkalmon, ugrottam is volna, de közbejött egy baki.
A bal karomba fájdalom nyilalt, amit egy vágás okozot egy katonátólm, aki mindenbizonnyal észrevehette, hogy rohanok megszökni a hajóról. Elég nagy volt, hogy felboruljak tőle, és eltanyáljak a hajón.
- ARR! - Elvicsorordtam, és a lengő balkarommal tovább rohantam, de a világegyetem isten marhája tovább üldözött, így kényetelen voltam nagy tulakodás után belerúgni a tengerbe őt - legalábbis a szétvagdalt testét, amit hagytam belőle. Először hárítottam, amjd egy rúgással gyomron rúgtam és így már csak apró, de lényeges vágásokat ejtettem rajta. Ezután rúgtam be a vízbe.
A Melandor már veszélyesen távol volt a hajótól. Megpróbáltam fókuszálni, kardomat eltettem és rohantam olyan sebesen amilyen gyorsan csak tudtam a hajó pereme felé. Ott ahol a hajó véget ért, ugrottam. A repülés közben mintha picit számomra lelassult volna az idő, de tudtam, hogy semmi nem változik.
A fedélzetre nem sikerűlt felugranom, a peremén tudtam megkapaszkodni a karmaimmal és onnan készálódtam fel. A bal karom iszonyúan fájt, így a vérső sebemmel a belső fedélzetbe mentem és az egyik sarokba "leültem" ami inkább látszott lezuhanásnak. A köszönömök ráérnek később is, nem szalad el innen már senki.
- Errr... - Nyögtem, miközben levettem magamról a ruhákat. Tudtam a kezelés módját.
Kilégzés.
Belégzés.
Kilégzés.
Belégzés.
Megismételtem párszor, amíg teljesen ki nem ürítettem mindet a tudatomból. Ezzel nem csak megnyugtattam magamat, de még a sebemet begyógyítja egy óra-másfél óra múlva. Ezt hívták meditációnak. * |
// Hansel //
Egyre közelebb értünk a hajóhoz. Majd még közelebb... és még közelebb, végül már szinte egy vonalban voltunk. A fene tudja, honnan, villám csapott a másik hajóba, egy szép méretes léket ütve az oldalán. Hüllőbarátom már rohant is át ész nélkül, tombolt benne a vágy, hogy megölesse magát. Elvigyorodtam. Végül is, lehet, hogy tud vigyázni magára.
A pallón, amit idő közben valaki leeresztett, átjött pár rab, de voltak katonák is, akiket mi Gretellel meg a nagyemberrel készségesen levágtunk. Biztos más is kaszabolt, de erre most nem figyeltem, csatában az érdekel a legkevésbé, hogy ki aprít még rajtam kívül, ha éppen nem a bajtársakról van szó, de mivel csak most találkoztam a legénység többi tagjával, nem igen nevezhettem őket barátnak. Klathor fogadta az érkezőket, mi a beljebb osonókat tűntettük el a húgommal. Mikor épp pangott a felnyársalható katonatömeg, láttam, hogy Klathor vérzik, és Gretel haja alól is folyik a vér, sőt, kicsit támolyog. Odaordítottam neki, jó hangosan, hogy a csete-paté zaja mellet, ami a másik oldalon tört ki a rabok és őreik között, is jól lehessen hallani:
- Jól vagy?! - Gretel felém fordította a fejét és határozottan bólintott. Én is bólintottam, és beljebb tereltem azt a vékony, fekete üstökű fiút, akinek a nagyember először kardot nyomott az álla alá.
A hajó vészesen távolodott, de a gyík még mindig nem jelent meg.
- Maradj itt! - parancsoltam a fiúra, kardommal felé bökve, azzal visszasiettem a helyemre.
- A pikkelyest nem láttad? - kérdeztem a nagyembertől, aki tőlem nem messze és előttem állt, közben Gretelre is vetettem egy pillantást, aki megrázta a fejét. |
A kiszabadított fegyenceknek nem volt könnyű dolguk. Mivel a hajó már nem nagyon ért utol minket, hála a villámmal robbantott résnek, a katonák nagy része nem tudott, vagy nem akart átszállni. Így a saját hajójukon maradtak és felvették a harcot az elszabadult bűnözőkkel. Az első, aki átjutott, ugyebár meg kellett ölnöm. Nem valami meglepő, azért a többséget nem véletlenül hozzák ide.
A második átugró egy vékony, fekete hajú fiú volt. Kezében csakúgy fegyvereivel, azonban rá már fel voltam készülve. Volt két másodpercem az utolsó próbálkozó óta. Nem volt különös, hogy fegyvereit készenlétben tartotta, neki is át kellett jutnia a katonákon. Azért biztos ami biztos, amint visszanyerte egyensúlyát az ugrás után, pallosom hegyével megemeltem az állát, ezzel neki szegezve a fegyvert.
- Maradj nyugodtan és életben maradsz! - Emeltem meg hangom épp annyira, hogy hallani lehessen a szomszédos hajóról átszűrődő csatazajtól. Nem volt már sok hátra, hogy lehagyjuk a fregattot, szemeimmel a gyíkot kerestem. |
Egy rövid ideig mindenki csak várta, hogy az üldöző hajó mellénk érjen. Megnéztem, hogy ki mit csinál. Mindenki elvolt saját magával sebeit ellátni meg felkészülni a közelgő harcra. A hajó hamar mellénk is ért, amibe belecsapott egy villám majd özönlöttek át a támadók.
~ Sokra ment a tervével az izmos férfi hogy nekünk kéne lerohanni a hajót. E helyet minket rohannak le~ gondoltam magamban csalódottan ,mert reméltem hogy a többiek lerohanják a hajót és nekem nem kell harcolnom és elvenni valakinek az életét önvédelemből.
Miután átözönlött az ellenség mindegyikük támadásnak lendült. Szemből felém jött az egyikük és kardal esett nekem . Jó pár csapását ki tudtam védeni, de sikerült megvágnia a karomat nem volt annyira vészes, hogy túlságosan elvérezzek tőle és belehaljak. Majd támadásnak ledűltem. Az ellenfelem csak hátrált és hátrált a végén elérte a hajó oldalát, ekkor elmosolyodtam és egy hatalmas ütéssel ki tudtam verni a kezéből a kardját majd megfordítottam a kardomat és a markolatával a vízbe löktem.
~ Nah ezt is megoldottam ölés nélkül. ~ örültem magamban.
Ekkor hirtelen egy nyíl eltalálta a lábamat arra felé néztem és jó pár nyílvessző felém tartott a kardommal sikerült elütnöm a legtöbb nyilat ami a testem felé száguldott egy kettő viszont eltalálta a karomat. Szerencsére a maszkos rájuk támadt és már nem jött felém egy nyíl se. Már szinte senki sem maradt meg a támadók közül páran a vízbe ugrottak ,mert beláttak hogy nincs esélyük ezután már a rabok zúdultak át a hajónkra. |
Éppen háttal voltam az ellenséges hajónak, így észre sem vettem mikor mellénk ért. Annyira elvoltam a saját gondolataimmal, hogy a csata zajára tértem magamhoz. Szerencsére még időben eszméltem fel, mert valaki hátba akart szúrni, ahogy azt az árnyéka is elárulta. Miután arrébb ugrottam, egy forgórúgással kivertem a kezéből a kardját. Közben elővettem saját fegyveremet is és amint nem volt a pengéje a kezében elválasztottam a fejét a testétől. Ezután arra lettem figyelmes, hogy a másik hajó süllyed és lassul.
~Nyílván léket kapott.~ gondoltam majd nem is foglalkozva vele tovább, visszatértem a harchoz. A következő ellenfelem egy lándzsával rontott nekem. Első szúrását a fejemnek szánta, ám én oldalra döntöttem és így csak néhány hajszálat talált el. Időm viszont nem volt arra, hogy visszatámadjak, mert a lándzsa másik végével rögtön gyomron vágott. Összegörnyedve hátrálta két lépést az ütés erejétől. Ellenfelem magasba emelte fegyvere hegyét, hogy leszúrjon, de elugrottam mellette és közben kardommal felnyitottam a hasát. Ahogy összeesett egy nyíl haladt át a törött kezem vállán. A nyílvessző irányába néztem és meglepetésemre az átkozott a Melandoron volt. Ez azért volt furcsa, mert az íjászok távolról segítik a harcot, viszont a következő támadásom felvilágosított, arról, hogy mit keres itt. Kardomat felé dobtam, ami pörögve írta le pályáját, de kárt nem tett a férfiban, mert megpördült és így a hátán lévő, vastag fapajzsába állt bele a penge. Közben kiszedtem vállamból a nyílvesszőt és megindultam a férfi felé. Erre egy másik lövéssel köszöntött, de ezt már a kézvédőmmel védtem le. A harmadikat csak felhúzni tudta, mire odaértem. Először hasba, majd állon ütöttem, ettől el is engedte az íj húrját és lelőtt vele egy másik katonát, aki ellenünk volt. Előkapott egy tőrt, hogy azzal öljön meg, de átbújtam a támadó keze alatt és mögé kerültem, majd egy rúgással beljebb toltam kardomat a pajzson, ami markolatig haladt a férfi hátába. Utolsó ellenfelem oldalról jött, valamiféle karmokkal. Mivel nyakamat célozta, egyszerűen csak leguggoltam. Egy erősebb kézlendülettel előrántottam a kézvédőmben elrejtett pengét //lásd karakter képe// és miközben felálltam leszúrtam az ellenfelemet. Ezután már csak annyi dolgom volt, hogy figyelem a hajóra átérkező rabokat. Egyikük nagyon szemet szúrt, mert volt egy olyan sanda gyanúm, hogy ő megtaníthat a fajtám összes varázslatára. Viszont úgy döntöttem majd később keresem meg őt, most egyelőre kivárom lesz-e még valami, bár lehetett sejteni, hogy nem nagyon lesz már semmi. |
Minden elcsendesedett. A nagydarab emberek, akik eddig hol felfelé üvöltöztek a katonáknak, hol aprócska indokokat keresve egymásnak estek pár percre - valószínűleg, hogy levezessék a feszültséget, mert itt aztán volt belőle bőven-. Már-már kezdtem megszokni a rabok szuszogását, az érzést, amikor a fa kiálló szálkái a kezembe szúródnak, vagy a ruhámba ragadnak; a látványt, hogy minden egyes tag maga elé mered és szótlanul nézi vagy a deszkák rajzolatát, vagy pedig egymást. Nem akartam átadni magam ennek a szomorú, világvége hangulatnak, ezért próbáltam a füleimet a hullámzásnak szentelni, mert talán nincs is annál csodálatosabb dallam, mint amikor a tenger vizei megcsapják a hajó szélét, a csobbanásukat hallani, s elképzelni, milyen is lehet ott lent, mindennek mélyén.
Éktelen zajt hallottam, mikor egy hatalmas fénycsóva csapott a hajóba, s oly vakítóan sütötte szemeimet, hogy kénytelen voltam eltakarni azokat. Kiáltásokra, a kardok találkozásának csengésére lettem figyelmes, s láttam, hogy egy gyíkember meglendítva fegyverét, minden egyes rab láncát elvágja - mily szerencse, köztük voltam Én is-. Hálát adtam, majd felpattantam, és átvergődve magam a többi rab őrült futása és dúródása között, elkezdtem keresgélni a dolgaimat. Még ha el is süllyedne a hajó néhány másodpercen belül, nem lennék képes itt hagyni a kardjaimat, a holmijaimat. Hookah ajándékozta nekem mindet, nem kacatok, hanem értékes kincsek.
- Rrohanjatok át a másik hajóra! - hallottam a mély hangot, mely parancsolóan mutatott a kijárat felé, s amint elhangzott az utolsó szó éppen megtaláltam, mit kerestem. Az egyik pengémet jobb oldalra csatoltam, a másikat bal kezembe kaptam, hogy ha netalán tán egy katona elébem ugrik, vissza tudjam adni az eddig kapott "szívességeket". Ám rá kellett jönnöm, hogy többségük vagy halott, vagy harcképtelen állapotban van, így sebesen kapkodva lábaimat átugrottam a másik hajóra. |
A mellénk érő hajóra a karomnyi vastagságú villám hívta fel a figyelmem. Nyomában valami keserű bűz és égésszag maradt, valamint egy tátongó lyuk a másik hajó oldalán. A kimenete a víz alatt lehetett, az őrhajó hirtelen kezdett lemaradni és süllyedni. A gyíkember ennek ellenére átrohant, hogy mentőakcióba kezdjen. Én úgy döntöttem, itt húzom meg a határt bátorság és őrültség közt. A kettő úgyis olyan közel áll egymáshoz. Eszembe jutott egy régi mondás, amit a zsoldosok gyakran emlegettek: Kétféle zsoldos van. A bátor zsoldos, és az öreg zsoldos. Ez beigazolódni látszódott.
Mindazonáltal a jelek szerint sikerrel járt. Az első egy tucat matrózzal hadakozva arra lettem figyelmes, hogy egy szakadt ruhájú, marcona fickó közeledik. Kezében egy őrtől zsákmányolt karddal, amivel lekaszabolta, aki az útjába került. Mögötte is jöttek páran, bár nem mind voltak ilyen szerencsések. Akkor ugrott át, mikor épp nyaktól csípőig kettévágtam az utolsó rám támadó tengerészt. Nem is olyan nagy meglepetésemre egy vágással köszöntött. Sikerült beleszúrnia a combomba. Sajnáltam, hogy ilyen gyorsan tönkretettem a törpe nő ajándékát. Ezután a markolatgombbal mellkason vágtam, amit a repedő bordák hangja kísért. Utána már csak levágtam a földön fetrengő fejét.
Mikor felnéztem láttam, hogy már csak néhány méterrel úszik mellettünk a fregatt. A gyíknak sietnie kell, én meg örülhetek, hogy ezzel a lábbal nem kell futnom. |
[193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
