|
Témaindító hozzászólás
|
2013.06.16. 19:42 - |
Név:
Kor:
Nem:
Faj:
Előtörténet:
Személyiség:
Képességek: |
Avaletho a lapod nagyon jó. A képességekről annyit, hogy csak három lehet, azonban a látást nem számítom annak. Egy panglovisnak se számítana, neked miért? Emellett látom nincs képzettséged a tőrökhöz, ami nem is probléma. Annyi, hogy ez esetben annyira értesz csak hozzá, hogy a hegyes végével szúrunk. Ahogy látom ez neked épp elég lesz. Valamint kérlek pontosíts a személyiségeden, írd meg egy újabb hozzászólásban. Egyébként nagyszerű, gratulálok.
Üdv a fedélzeten.
Adsiner... Örömtáncot jártam, amikor megláttam a fajod! Végre valahára nem egy saját fantázia. Persze azokkal sincs baj, de jó valami ismertet viszontlátni. Neked csak annyi, hogy három képességed lehet, hiányzik még kettő. Ha egy kicsit is értesz a mágiához, ezek lehetnek kisebb varázslatok. Kérlek pótold.
Téged is üdvözöllek köztünk. |
Név: Adsiner
Kor: 19
Nem: Férfi
Faj: Elf
Előtörténet: Asendrian szigetén születtem az elfek fő szigetén mint az uralkodó fia ként. Nem vagyunk valami nagy faj de nem is tartozunk a legelfelejtettbek közé. A kereskedésjól szokott működni bár szoktak lenni viták hogy mi mennyit ér és ilyenkor kicsit felborul a rend, de sikerül mindig megtalálni a közép utat az emberekkel. Nem sok minden történt eddig életem során, mint hercegnek fe kellet készülnöm hogy ha eljön az idő rám száll a korona, és nekem kell súlyos és felelősség teljes döntéseket hoznom. Tanulta fegyverforgatás és egy kicsit a mágiába is belekóstoltam de abból szinte semmit sem tudok mivel nem volt időm megtanulni. Történetetm ott kezdődik hogy az apám testvére Asidrul aki a trónt akarta elkezdett szervezkedni. Egy nap kimutatta foga fehérjét és megölte az apám ám ezzel nem elégedett meg mivel engem is el kellet tüntetnie. Engem nem ölt meg mert a gyanús lett volna anépnek ezért engem vádolt meg apám megölésével így száműzetet a börtön szigetre, ezek vád alapján.
Személyiség: Kedves és jólelkü vagyok de a történtek óta magamba zárkóztam és csak a bosszúk fűt hogy visszaszerezzem az engem megilető helyet. De ha baj van és segítenem kell nem hunyok szemet fölötte. Kicsit felszines vagyok mert rájöttem hogy senkiben sem lehet megbízni még a rokonokban sem
Képességek: Értek a kardforgatáshoz még nem vagypk profi de már kezdő sem vagyok.
 |
Név: Avaletho Rakno
Kor: 33
Nem: Férfi
Faj: Jhorgani
Előtörténet: Egy kicsiny faluban születtem, Jhorogna szigetén. Fajom nem túl nagy, összesen pár száz főt számlál. Kis létszámunk miatt, nem nagyon találkozunk más népekkel, ők se keresnek minket. Néha azonban tévednek hozzánk kereskedők, akiktől élelmet és ruházatot veszünk szerszámokért cserébe. Jónéhányan így jellemeznek minket: "Olyanok mint az emberek. Nagyjából ugyan olyan magasak, fegyverforgató képességük átlagos, jó érzékük van a mágiához. Abban azonban eltérnek, hogy még jobban otthon érzik magukat a természetben, nagyon gyorsan futnak, fantasztikusan másznak. Látásuk fantasztikus, pangolavisokéval vetekedik. Ennek köszönhetően félelmetesen bánnak, íjaikkal. Nem szeretik a fegyveres harcot, nagyon békések, de ha kell, valószínűleg meg tudják védeni magukat. És ha vesztésre állnak, akkor sincs semmi baj. Ugyanis képesek láthatatlanná válni! Na, persze nem úgy, hogy eltűnnek, hanem elvegyülnek a környezetükbe, és egyszerűen elsiklik a szemünk fölöttük, nem tudjuk észrevenni őket. Kőből készült épületekben laknak, fát nem nagyon használnak hozzá."
Történetem ott kezdődik, amikor az idegen hajó feltűnt a láthatáron. A falum nagy része aludt, azonban én és néhány társam a vadászatból visszatérve megláttuk. Azt hittük kereskedők, így visszaindultunk a faluba. Két óra múlva, üvöltésre ébredtem. Nem vadálat, ezt egyből kitaláltam, felkaptam az íjamat és kirohantam a házból. De már elkéstem. Három marcona emberrel áltam szembe, a középső igazi robosztus, egy sebhelyes férfi. Gyorsan felhúztam az íjamat, az elsőt sikeresen fejbelőttem, de újabb mozdulatra már nem volt időm, a sebhelyes hatalmasat vert az arcomra a pajzsának gombjával. Ott helybe összeestem. Az emberek berontottak a házunkba. Hallottam szüleim üvöltését, majd kijöttek a házból. A sebhelyes az öcsémet rángatta maga után. Nem vett figyelembe engem, azt hitte meghaltam az ütés erejétől. Mielőtt minden elsötétült volna, láttam a tüzeket, a házak tetején. Éreztem a füst és a halál szagát. A gyenge szél pedig segély kiáltásokat, haldoklók hörgését sodorta felém. Az utolsó látvány ami megmaradt bennem, egy nagy, fekete zászlós hajó...
Mikor magamhoz tértem reggel volt. Halgatóztam. Csönd. Még a szél sem fújt, a tüzek kialudtak. Hirtelen fájdalom nyilalt a lábamba. Valaki egy dárdát szúrt belé, hogy mikor arra nem emlékszem. Mikor végignéztem a dárdát felkiáltottam. A másik végén, apám levágott feje volt feltűzve. Nagy nehezen kihúztam a dárdát a lábamból. Nagyon fájt. Elsőre nem sikerült felállnom, visszaestem a köves járdára. Sajgott az orrom is, falószínűleg betört. Megérintettem, éreztem, hogy a seb felszakadt, szivárog a vérem. Másodjára is megpróbáltam felálni, ezúttal sikeresen. A falnak támaszkodva bebotorkáltam a házunkba. Ágyunkon megtaláltam anyámnak a holttestét. De tudtam nincs idő gyászolni, hiszen öcsém még, lehet, hogy életben van. Íjamat és vadász ruhámat magamra öltve, nekiindultam a partnak. Egy botra támszkodva, súlypontomat áthelyezve sikerült járnom valamennyire. Ahogy keresztül haladtam a falun elborzadtam. Holttestek mindenütt. Nem számított nekik, felnőttek, öregek, gyerekek. Egy árva lélekkel sem találkoztam. A parton egy elhagyatott csónakot találtam, amivel nekivágtam az óceánnak, a legközelebbi sziget felé. Ott hajóra szállok, és megkeresem azt az embert - fogadtam meg bosszúmat a kalózok ellen. Kalózokra fogok vadászni.
Személyiség: Nem szeretem a közeli, nyílt párharcot, ebben nem vagyok jó, jobban szeretem ellenfeleimet, gyorsan, rejett helyekről elintézni tőrrel, vagy nyíllal. Kalózoknak nem tudok megbocsátani, de jó szándékúaknak szívesen segítek.
Képességek:
-Látás: nagyon éles látás, majdnem mint a pangolavisoknak.
-Láthatatlanság: képes vagyok beleolvadni a környezetembe.
-Atlétika: sokkal gyorsabban futok, mászok mint az emberek, ezekbe kitartóbb is vagyok
-Íj: éles látásomnak köszönhetően fantasztikusan bánok az íjjal.
Kép:
 |
Köszönöm!
Hát ez a többi oldalon csak egy enyhe előtörténetnek számít, meg jobb szeretem az adott faj történetét is megismertetni. |
ElőTÖRTÉNETET kértem, nem regényt, a hossza több mint elég. Mindazonáltal ez nem probléma, csak némiképp felesleges ilyen mélyen a részletekbe bocsátkozni. Elismerésem, hogy sikerült egy ilyen hosszú és összetett történetet írnod. Jó alapot szolgáltathat későbbi kalandokhoz. Jelentkezés elfogadva.
Üdv a fedélzeten. |
...megtudtam egy kisebb emberi városállam hadiflottája ütközött meg a kalózflottával. A városállam neve Rütheim, egy normális ember számára "barbár állam" -ként volt nyílvántartva. Tengeli rablók, kereskedők, halászok voltak akik megpróbálták megteremteni a maguk kis országát, függetlenül a három nagy nagyhatalom háborújától. Ide kerültem ki én is.
Nem nézték, hogy ki hova tartozik, milyen rasszba és mennyi idősen. A szabadon engedés garantált volt, viszont az elutazást már magadnak kellett megfizetned. Senkinek nem volt semmije, mindenkitől mindent elvettek a kalózok, ezt a rütheimiek nagyon jól tudták is. Mivel elkellett a segítő kéz, kitalálták, hogy két évnyi szolgálatért cserébe finanszírozzák a hajóutat.
Ahogy az várható volt én is beálltam dolgozni, egy kovács család fejének a segédeként. Vizet hordtam, lépkedtem a fújtatón és vásárolgattam az alapnyagot a mesteremnek, persze egy ideig felügyelet mellett. A család neve Sigrudsson, a mesterem pedig Harald volt, nevén nevezve. Két évig sikeresen elvoltam a felügyelete mellett, segédkettem, néhol vigyáztam a gyerekre. A mesterem szerint kivételesen jól teljesítettem, hálából ő megtanított a fegyverforgatás művészetére. Vágó és zúzófegyver volt a kiképzésem fő témája, ráadásképpen pedig dárdát megtanította használni.
Ennek megköszönése képpen még egy évet ott laktam náluk. Tanúja voltam még egy gernek szükletésének és sokmindent megtapasztaltam a fejletebb civilizációktól. Mikor elhagytam a családot, boldogabban végtam neki az eddig ismeretlen világnak. Talán egyszer majd megfogom látogani a családomat. addig viszont az előbbi elhatározásomat követem, mégpedig megpróbálok minél többet felfedezni: Tapasztalni.
Személyiség: Nem mondhatni, hogy túlságosan beszédes vagyok, inkább eleinte visszahúzódó. Legalábbis addig amíg meg nem ismerem az embert, utána már fokozatosan feloldódok a társaságában. Magamban vívok néhányszor harcot elvi kérdésekben, de alapjáraton a lehető legjobban próbálom nyújtani mindenkinek. Idegállapotom néha változik, tehát hol nyugodt vagyok, hol pedig merész, de a döntéseimet hideg fejjel próbálom meghozni.
Képességek:
- Közelharci jártasság: Vágó, zúzó fegyvereket képes vagyok használni, illeve dárdával vívni.
- Javítás: Képes vagyok mágikus, illetve nem mágikus dolgokat megjavítani.
- Meditáció: Rövid ideig képes vagyok sebeket gyógyítani, meditáció útján.
Kép: 
|
Név: Zaxot Tectua
Kor: 84 (Emberi időszámítással nagyjából 24)
Nem: Férfi
Faj: Secotan
Előtörténet:
 Szülőhelyem távol volt az eddigi három, legismertebb és leghatalmasabb civilizációktól.
Népem története szerint, valaha mi is emberek voltunk, ugyanúgy néztünk ki, úgy beszéltünk mint ők és egyazon a helyen éltünk, semmiben sem különböztünk. Egy napon aztán egy egymás ellen vívott háború miatt, az emberek egy csoportja - talán több is -, elvándorlásra kényszerűlt, így több százezres nagyságú vándorflotákkal elhagyták a háborúval teli földet. Így történt, hogy az emberekből kiválltunk és különböző mágikus hatásokra "eltorzultunk", ahogyan az emberek neveznének minket. Mi inkább úgy hívjuk, hogy "átalakultunk", mert ez a változás többel is járt, mint puszta külsőségek változásáról: Megismerkedhettünk a vizi életmóddal, kopoltyúink nőttek, egyre inkább gyíkokra és egyéb hüllőkre kezdtünk hasonlítani, mint emberekre. Így lettünk mi, a "Setocan" fajnak a képviselői. Ahol partra szálltunk elsőnek, azt a helyet ma Kequa szigetnek hívják, onnan pedig még tovább vándoroltunk a környező kis szigetek felé.
Szülővárosom a ma ismert Naurun, egy hatalmas sziget amit esőerdő borít, az az mondhatni egy hatalmas, vizen járó esőerdő. Az emberi civilizációtól nyugatabbra található, ahol a hatalmas köves és sziklás földek elválaszotttak minket az emberektől, így nem tudtunk velük kapcsolatot létesíteni egykönnyen. Ez persze jelentett nekünk jót is és rosszat is, mivel ugyan a háborújukat a többi fajjal elkerültük, viszont ez azzal is járt, hogy egyláltalán nem tudtunk velük kereskedni és segítséget sem kérhettünk a királyuktól támadás esetén. Magunkra lettünk utalva a folyamatos kalózok és mágusok elleni harcunkban.
Születésem után állítólag családom elvándorolt a szigetről. Az új lakóhely egy egyfajta csomópont volt a között a reneteg nép között, akik Ayantholon éltek. Az új otthonom neve Urtuga volt, amit vizi kereskedők alapítottak pár évtizede. Elvándorlásun k oka számomra akkor ismeretlen volt, jobb lett volna talán ott maradnia a családomnak a szülőföldünkön, ez a fordulat viszont megváltoztatta az életem akkori szakaszát.
Mivel Urtuga egy hatalmas csomópont volt, kereskedési lehetőséggel, szállással és mi egyébbel, ezért nem volt ritka a fosztogatás sem. Így történt, hogy pár év után a kereskedővárost egy hatalmas banditaflotta támadta meg és pár nap leforgása alatt ki is fosztotta a vársot, ezzel ezreket lemészárolva vagy rabszolgasorsba döntve. Családom már elment a városból vissza Naurun szigetre, én pedig rabszolga lettem, gályarab.
Mivel hosszúéletű vagyok, úgy számoltak hogy nagyjából még 50 évig bírni fogom a starpát, így nem siették el az elengedésemet. Igazából nem is biztos, hogy megéltem volna azt az ötven évet, mivel a rabok nagyrésze kettő vagy három éven belül meghalt a terhelésben, így minden bizonnyal jól jött nekik egy stapabíró gályarab.
Egy ideig ez nekik működött, borzalmas időket éltem meg azokon a napokon, amikor beültem az evezőlapát mögé és csak előre-hátra kellett hajolgatnom, miközben a lapátot fogtam. Naponta egyszer kaptunk ételt, akkor is csak kenyeret - jó esetben nem penészes -, és vizet. Nekem gyakorlatilag teljesen mindegy volt, hogy penészes-e vagy nem, semmivel nem tudnak megmérgezni, víznek meg külön örültem. Ez persze egyáltalán nem jelenette azt, hogy jó is volt ez étkeztetés, ennyi munkához mérve borzalmas volt.
Ilyen körülmények között elképzelhetetlen volt az érintkezés más rabokkal is. Közel voltunk egymáshoz, így mindig tudtunk egymással egy-két szót váltani, amikor esetleg nem jött az őr a korbácsával. Beszéltem egyszer egy idős rabbal. A halálán volt.
* - Miért nem próbálsz meg kiszabadulni? - Kérdeztem tőle. - Mond, hogy beteg vagy, köhögj és akkor talán leváltanak.
- Minek? - Kérdezett vissza a nyugodt hangján. Nem láttam a szemében, sem a hangjában nem hallottam haragot, szomorúságot vagy egyebet. Nyugodtság az viszont volt benne. Nem értettem elsőre, hogy miért kérdezi, itt mindenki meg akar szökni, senki nem akar itt lenni a rabok közül.
- Mit minek? Nem akarsz pihenni talán? Alig vagy már élő, lélegezni is alig bírsz! - Kérdeztem vissza. Nem vagyok gyorsan mérgelődő típus, de emiatt éreztem úgy, hogy kezdek felmérgesedni, kifakadni.
- Nem. - Válaszolt vissza, nyugodt hangon. Elengedtem a lapátot, majd hátradőltem nagy fáradalmamban. Jó volt lélegezni, kiengedni a fáradt gőzt és nem egy meghatározott ütemben venni a levegőt. Ránéztem.
- Ha te nem, akkor kénytelen leszek én megtenni. - Válaszoltam neki, figyelmeztetve ezzel őt.
- Akkor ezt kell megtapasztanom. - Mondta az öreg. Visszanézett, de még mindig ugyanaz a nyugodtság áradt beőle, mint amikor előzőr ránéztem. Nem értettem meg.
- Kezdem... Azt érezni, hogy nem vagy eszednél. ÁÁH! - Mikor befejeztema mondatomat, hatalmas fájdalom nyilalt a hátamba. Vélhetőleg az őr volt az aki ezt okozta, rávert egyet a hátamra, ezzel ösztönözve, hogy fojtassam az evezést.
Megragadtam az evezőlapátot, amjd ismét elkezdtem evezni.
- Na hadd halljam, mit kell neked megtapasztalnod? Ha már kaptam miattad egy ütést... - Kérdeztem vissza.
- Az egészet. - Válaszolta. - Életünk egy nagy tapasztalat, ami halálunk után tovább halmozódik az eddigi életeink során összegyűjtött tapasztalatokkal. Állítólag, azért élünk most így, mert erre az előző életünkben nem volt rá lehetőség, hogy ezt megtapasztaljuk. Miután meghaltam, ebbe a testbe kerültem és most ezt a tapasztalatot is megszerzem. - Válaszolta. - Ez is hasznos lesz, míg el nem végeztem a feladatomat a világon. *
Érdekesnek tartottam amit mondott. Nem sokat foglalkoztam eddig vallásokkal vagy egyéb világnézetekkel, de ez mintha kicsit hatott volna rám. Nem értettem meg persze mindent, amit mondott, nekem a történések forgatagában idővel elveszett a mondandójának egy része. Viszont az aszott, fehér szakállas arcát sosem fogom elfelejteni, a szemét amiből az a végtelen nyugodtság áradt.
Két hétre rá, az öreg meghalt. Elvitte őt a járvány, ami időközben kitört a hajónak a fedélzetén. Nem volt rám hatással, telmészetes immunitásom van a mérgek ellen, viszont az embereknek és a legtöbb lények nem. Szépen lassan nézhettem végig, ahogyan az öreg és sok másik rab sorban mondja föl a szolgálatot és repül az élettelen testük a tengerbe. Elvégezték a feladaukat.
Pár napra rá, az eddigi életem talán egyik legnagyobb fordulópontjához érkeztem: A hajó amin voltam, harcba keveredett.
Hallottuk mi, életben maradottak, hogy a kalózflotta egy ellenséges flottával fog összecsapni, amik általában nem végződtek túl jól sem a katonák, sem pedig a gályarabok számára. Ha a hajót találat éri, akkor csak rménykedhetünk a gyors halálban, főleg, hogy ha tüzes találatot kapunk.
A harc egy nap alatt lezajlott. Nem kaptunk találatot, viszont elfoglalták a hajót és mindenkit - közöttük minket, rabokat is -, kivittek a partokra. A látvány váratlan volt, mivel meglepetésemre... Nem kalózok voltak. Mint később |
Semmi baj, azonban a képességeken pontosíts. Kard vagy tőr és a távolságiból is íj, dárda, suriken, köpőcső vagy parittya? Ez ráér, addig is elfogadva.
Üdv a fedélzeten.
Jadis, a te képességeid tehát a tőrforgatás, a dárdahasználat és az íjászkodás. Ha tévedek, kérlek pontosíts, addig is el van fogadva.
Téged is üdvözöllek a legénység tagjaként. |
 ott a végén az pusztakezes akart lenni. Rögtön az első kommentemet elrontom . |
Név: Drakon
Kor: 154
Nem: Férfi
Faj: Árnyjáró (kihalt)
Személyiség: Egy pszichopata állat vagyok. Imádok harcolni, lesből támadni és ölni. Akkor vagyok, a legboldogabb mikor mások holteste vesz körül. Megbízható vagyok, ha valamit rám bíznak és én elvállalom, akkor az életem árán is teljesítem azt. Ezenkívül hideg személyiségem van. Nehezen lehet megnevettetni, vagy jó cselekedetre bírni.
Történetem: A fajom már száz éve kihalt. Nem csodálom elvégre mi voltunk a világ egyik legnagyobb árnyfoltja. Egy hatalmas szigeten éltünk, amit sűrű köd borított be. Itt nap-nap után harcra tanítottak minket és innen indultak a hajók éjszakánként fosztogatni, de főkként gyilkolni. Ugyanis az én fajtámból, ha valaki megölt valakit, akkor az élete hátralevő részét a sajátjához adta. Bárki azt hinné, hogy így örökké élhetnek egyesek, ha elég képzettek hozzá. Ám minket is utolér a kaszás előbb-utóbb, épp csak be kell hozzá töltenünk az ötszázat. A köddel borított sziget holléte évezredeken át rejtély maradt, de egy nap valahogy kitudódott a pontos helye és rengeteg hadihajó érkezett a megölésünkre. Csak maroknyian tudtunk megszökni a szigetről. Jómagam hetekig hánykódtam a tengeren, mire egy áruszállító hajó megtalált. Hálából a legénység összes tagját megöltem, majd kikötöttem egy kalózkikötőben. Ott miután eladtam az árut, vettem magamnak egy kisebb hajót. Ebben éltem és utaztam magányosan. Sokáig bérgyilkosként tevékenykedtem, ám egy nap elkaptak. Sokáig vitatkoztak rajta, hogy halálra ítéljenek, vagy börtönbe vessenek. Végül úgy döntöttek mindkettő. Bigronra a börtönszigetre szállítattak. A hajóról egy csónak vitt be a szigetre. Miután kitettek és már visszaindultak odadobták a lábaim elé a cuccaimat. Azt mondták még szükségem lesz rá. Nem tévedtek.
Képességek: -Ért a kardokhoz és tőrökhöz. -Ért a távolsági fegyverekhez. –Kitűnő husztakezes harcos.
 |
Név: Ogun Jadis (’Szárnyaspatkány’)
Kor: 17
Nem: férfi
Faj: panglovis/pallanoph keverék lehet
Előtörténet: Szüleimről annyit tudok, hogy anyám összeszűrte a levet egy olyan alakkal, akivel nem lett volna szabad, mikor napfényre derült kettejük kapcsolata, apámat megölték, anyámtól pedig - miután világra hozott - elszakítottak. Úgy érzem, sosem fogom megtudni, kik is voltak ők, nem fogom megtudni a nevüket, sem pedig azt, hogy hol éltek – de nem is érdekel. Ha eddig megvoltam e tudat nélkül, hát továbbra is menni fog. Legyen annyi elég, hogy a tojásból már egy kereskedőnél keltem ki – úgy néz ki, neki adtak el -, aztán őt kirabolták és a tolvajok engem is magukkal vittek. Egy rabló bandához kerültem, ahol végül huzamosabb időt töltöttem el. A banda gyermekeket fogott össze és tolvajoknak nevelték ki őket – így belőlem se lett más, csak egy semmirekellő fosztogató, aki mint parazita, úgy élősködik a népen. Nem is szerettem sosem a ’munkámat’, bár egyszer sem volt rám panasz – bizony, talán nem nagy dicsőség, azonabn a legtehetségesebbek közé tartoztam. Zajtalanul lopakodtam, gyors voltam, mint a villám és utol nem ért senki.
Aztán megszöktem. Nem volt könnyű, de végül sikerült. Egyedül szerettem volna lenni, nem akartam, hogy bárki is parancsolgathasson nekem, s immáron sokadik éve vagyok a magam ura. Teljesen magamra vagyok utalva és ezzel nincs is semmi gond.
Utam során olykor találkoztam olyan emberekkel, akik konyítottak a fegyverhasználathoz, így egy ideig melléjük szegődtem, hogy tanuljak is valamit a különböző technikákról – valahogy muszáj megvédenem magamat. Jelenleg egyedül barangolok, utazgatok szigetről-szigetre a kalandokat keresve.
Személyiség: Még nagyon fiatal és ez bizony meg is látszik a viselkedésén. Szemtelen, akaratos, makacs és kissé arrogáns. Pimaszsága miatt nem egyszer járt már pórul, sokszor visszabeszél olyan alakoknak is, akiket inkább messze el kellene kerülnie, így nem csoda, hogy szinte állandóan újabb sebhelyek díszítik mindenhol. Rejtély, hogyan is maradt eddig egyedül életben. Mindig éber, szinte soha nem alszik. Ha kedve tartja, akár figyelmes is tud lenni és ez akár az előnyére is válhat, mivel igen gyorsan tanul, gyorsan sajátítja el a mozdulatokat. Csak akkor lehet megbízni benne, ha látszik rajta, hogy ő is komolyan gondolja – ezt azonban nem könnyű leolvasni a tekintetéről. A halál torkában is képes viccelődni, a legkomolyabb dolgokból csinál poént és ezzel sokszor veszélyezteti testi épségét.
Képességek: Tolvaj létének köszönhetően, a kisebb fegyverek kezeléséhez ért a legjobban. Mivel gyermekkorától kezdve a lopás sajátosságaira nevelték, bőven volt ideje megtanulni, hogyan kell bánni a késekkel és a tőrökkel. Van, amikor lesből támad, de általában a gyors zsebelésekre ’szakosodott’. Sokat halászott dárdával, unalmában játszott vele, így gyermeteg szinten, de azt is tudja valamennyire kezelni – saját magától jött rá néhány mozdulatra.
A harcosoktól, akikkel eddig találkozott, elsajátított már pár nemesebb fegyverforgatási mozdulatot is. Ezek közül az íjhasználat bizonyult számára a legjobbnak – akár még kiváló íjász is lehet belőle, szeme és nagy lapát fülei egyaránt élesek, ez pedig elengedhetetlen ehhez az eszközhöz.
 |
Név: Klathor
Kor: 37 éves
Nem: Férfi
Faj: Ember
Előtörténet: Az emberek egy kisebb koszos kikötővárosában születtem és ott is nőttem fel. Mindig is kitűntem társaim közül. Eleinte alacsony termetemmel, aztán vaskos alkatommal. Eleinte picurnak gúnyoltak, aztán már csak féltek tőlem. Megtanultam, sokan szórakoznak más emberek életével és pénzével, ezért elhatároztam, megvédem magam. Egy ilyen világvégi helyen nehéz volt mestert találni, de végül egy részeges vén zsoldost sikerült eléggé józanná pofoznom, hogy át tudjon adni valamit a tudásából. Ez így ment addig, amíg egyik nagyobb gyerek, aki nem tudta még, hogy nem szabad velem szórakozni, túl messzire ment. Még meg se száradt a vére, én már egy csónakban eveztem távol a partoktól. Egy zsoldoshajó talált rám a szomjhalál szélén állva és miután bizonyítottam, hogy nem vagyok teljesen hasznavehetetlen, bevettek maguk közé. Köztük szolgálva zsákmányoltam a kardjaimat, hosszú ideje hajózom már velük.
Személyiség: Óvatos és figyelmes, noha ez kívülről nem látszik rajta. Szereti a jó társaságot, jókedvűen el tud vegyülni, ha a többieket se zavarja az ő jelenléte. Csak azon kapja fel a vizet, ha a behemótságán viccelődnek, ilyenkor nagyon könnyen eljár a pengéje. Különben kedves, barátságos, bár nem teljesen becsületes. Szereti mindennek megadni a módját, ő az akinek a legnagyobb a hangja, legtöbbet bírja a mája és legvéresebb a kardja.
Képességek: -Ért a palloshoz. -Ért az egykezes kardokhoz. -Akkora testi ereje van, amit izomzata nem indokol, tehát némileg emberfeletti. |
Név:
Kor:
Nem:
Faj:
Előtörténet:
Személyiség:
Képességek: |
[54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
