|
Témaindító hozzászólás
|
2013.06.12. 22:15 - |
Melandor sose alszik. |
Teljes készültségben voltam, így még időben felfigyeltem az újabb lövedékekre. Szerencsére csak véletlenszerű hajigálás volt. Visszakézból suhintottam a bottal, mire sikerült pár találatot felfognom, a többi pedig elhúzott mellettem és eltűnt a növényzetben. Hát csak nem unja meg. Ekkor zajra lettem figyelmes, arra kaptam a fejem. Megdöbbenésemre nem az agresszív barátomat találtam ott, hanem valami fura szárnyas patkányt pillantottam meg, amint épp élet-halál harcot vív valami gyíkkal. Kíváncsian vártam a végeredményt, a maszkos barátom majd elszórakoztatja magát. A dulakodás végül a hüllő halálával ért véget, tőrrel a szemében terült ki. Legyőzője felállt és köszönt. Ennek kifejezetten örültem, végre valaki, aki nem akar minden további nélkül megölni. Azonban aggódtam, hogy talán ő lesz a következő célpontja a támadómnak, így leeresztett fegyverrel lassan megindultam felé, hogy szükség esetén megvédhessem.
- Ugyan nem szakítasz félbe semmit. Részemről semmiképp, a másik ragaszkodik ehhez a kellemetlenséghez. - sóhatjottam. - Üdv, Klathornak hívnak. Mi lenne, ha itthagynánk a mitugrászt, hadd szórakoztassa magát.
Meg a sebeimet se ártana megnézni, mielőtt összeesek, de ahhoz ki kéne menni az erdőből. Távol attól a tébolyulttól. Még jó hogy csak a sűrű szélén voltunk. Magamhoz képest gyengéden karon ragadtam a szerzetet és kissé sietős léptekkel kirángattam a fák közül. |
* - Megérkezdtünk! Pakoljátok ki a cuccokat és lépjünk! - Hallottam az ordítást a fejem felett.
Pár másodperc múlva már én is éreztem azt, ahogyan az erős karok megragadnak és egy "hó-rukk" szóval már dobnak is a füves rétre, mint valami zsákot. Éreztem, ahogyan elvágják a kezemen a kötelet, aminek kifejezetten örültem, hiszen legalább nem nekem kell amjd vele bajlódnom. Hála képpen egy jó erőset rúgtam a paliba, amiért idehoztak erre az isten háta mögötti helyre.
- Arr, te! - Már éppen ugrott volna nekem, amikor a társa megállította.
- Hagyd... Ha nem mi, akkor majd az itt lévő csőcselék vagy a vadállatok ölik meg. - Mondta, majd elém dobta a holmimat. - Nesze!
A társa még fújtatott párat, majd nagy dühösen beszállt a csónakba és én megnéztem, ahogyan eleveznek vele. ~ Legalább velük nem lesz már több gond. ~ Gondoltam.
Amint elmentek, szépen felkapkodtam magamra a ruháimat. Nem telt sok időbe, egyszerű bőrruha volt rajtam, arra pedig egy egyszerű, barna köpenyt rávettem egy csuklyával. Kardom a hátamon pihent egy tokban, bőrpajzsom szintén. Ha harcra kerül majd a sor, akkor könnyedén elő tudom majd venni őket.
Miután felvettem mindenemet amim volt, elindultam egy nekem tetszőleges irányba. Amiért idehoztak az egy elég csúnya árulás oka volt. Eredetileg azt terveztem, hogy egy hajóval ellátogatok Siana szigetére egy hajónak az utasa ként. A tervem részben be is vállt, mivel a kikötőben találtam egy hajót, ami "éppen arra tartott", már csak még egy segítő kéz kellett volna oda. Amikor elindultam vele, csak akkor tudtam meg, hogy rendesen átvágtak és elvették az összes aranyamat. Megkötöztek, elvették a holmimat és bevágtak a gabona tárolók közé, pár patkány társaságában. Legalább a zsákokat sikerült minél jobban kilyukasztanom, felhízlalva ezzel a patkányokat, hogy jól megegyék a többi gabonát is. ~ Bunkó csőcselék! ~ Gondoltam.
Az úton találkoztam egy erdővel, minő meglepetés! Gyorsan be is mentem az erdőbe, állítólag itt még vadak is vannak! Mert az erdőbe az is van.
Igen ám, csak hogy minél beljebb mentem, annál jobban hallottam a hangokat. És mot nem a szokásos madárcsicsergés, levérzúgás és az egyebekre gondolok. Itt láncing csengés, kardcsapások zaja, üvöltések és emberi hangokat sodort az a kevéske szél, ami az erdőben áramlott. ~ Nyilván ők is a sziget rabjai. Talán el kellene kerülni őket. ~ Gondoltam.
Nem szándékoztam harcba keveredni, így arrébb mentem a zajtól, egészen addig amíg csak halványan hallottam. Ott, egy bokorban ástam egy hatalmas gödröt, majd belefeküdtem és betemettem magamat és vártam. ~ Ha majd elhalkul a csatazaj, akkor talán előjövök. Hamarosan az idióták úgy is felszeletelik egymást! ~ Gondoltam. Kardomat azért készenlétben tartottam, csak a szemem sárgája látszott a sötétben. * |
Érdeklődve hallgattam végig a két férfi társalgását a fa lombjának takarásából. Ha jól vettem ki, jelenleg egyikőjük sem akarja megölni a másikat, csupán csak kissé egymásnak ugrottak, köszönésképpen. Tulajdonképpen logikus, valószínűleg vannak is olyan rabok is, akik nem feltétlenül akarnak mindenkit elpusztítani, nem feltett szándékuk a másik azonnali megölése, de valószínűleg van itt pár olyan fickó is, aki komolyan gondolja az ’ölsz vagy megöllek’ felállást. Jobb lenne az ilyeneket elkerülni, és senkinek nem fordíthatok hátat…
Eléggé elgondolkodhattam, észre sem vettem, hogy a két fickó ismét egymásnak esett – csak egy nagy lökéshullámot éreztem. Nem lenne értelme előttük felfedni magamat, lehet, hogy én is csak potenciális küzdőfelet jelentenék a számukra. Érdekes, ahelyett, hogy a rabok összefognánk, és együttes erővel megpróbálnának valami tervet kieszelni a szökéssel kapcsolatban, inkább irtják egymást. Persze, valószínűleg nem csak olyan mentalitású lények vannak itt, mint én. Egy gyilkosnak valószínűleg egész másak az eszméi, nem igazán kívánhat senkivel sem társulni. Jó itt neki, gyilkolászhat, éldegélhet úgy, ahogy csak szeretne… Biztosan van pár ilyen ember ezen a nyomorult szigeten. Nem is értem, hogy én miért kerültem ide. Pusztán csak loptam…
A maszkos fickó eltűnt valahol a lombok között. Jobb lesz, ha lelépek…
Már éppen elrugaszkodni készültem az ágról, mikor eszembe jutott… hogy jelen pillanatban képtelen vagyok repülni. Majdhogynem le is zúgtam a fáról. Csak szerencsém volt, hogy nem estem pofára, mert időben visszanyertem az egyensúlyomat. Én idióta! Ez elég kínos, remélem nem vették észre. Nem lehet mit tenni – ez egyszerűen csak a megszokás volt. Természetes, hogy repülve közlekedek…
Morgást halok, közvetlenül magam mellől. Ez nem lesz így jó…! Arra fordulok, de időm sem volt felmérni, mivel is állok szembe, ugyanis a lény egyenesen nekem ugrott és én hamar szembetaláltam magam egy igen éles fogsorral. A hirtelen jött támadásnak köszönhetően nekiestem az ágnak, de szerencsére pont jó pozícióba, így mikor a dög ismét támadással próbálkozott, felhúztam a lábaimat és erősen eltaszítottam magamtól, aminek következtében a fa törzséhez vágódott. Valami zöld pikkelyes gyík, aki nem nagyon érhetnél tovább a térdemnél – ám annál erősebb és gyorsabb. Meg valószínűleg éhes… és engem pécézett ki reggelinek. Remek, minek néz engem, madárnak?! Ismét támad, most azonban a farkammal csapok egy erőset, úgy hogy képen találja. Láttam, hogy egy kicsit megszédül, azonban hamar visszatért az öntudata, így volt ideje belém harapni. Lecsúszott a fáról, én pedig estem utána. Sok gally és ág tört össze alattunk, én próbáltam megakadályozni, hogy a földre zuhanjunk, azonban ez az átkozott nagyon nehéz volt. Mintha egy vasmacskát akasztottak volna rám. Felmérgelt…
A landolás nem volt túl kellemes, de hamar talpra szökkentem.
- Eressz el te dög! – morogtam, miközben egyszer-kétszer nekicsaptam a fejét a fának. Nem eresztett. Előhúztam a tőrömet és a fejébe állítottam. Vagyis állítottam volna, ha tudom. – Miből vagy te? – kérdeztem magamtól, mikor a penge sehogy sem akart átmenni a koponyáján, pedig igencsak erősen próbálkoztam. Szerencse, hogy a tőr nem tört el. Mindegy, kénytelen vagyok máshol megszúrni, azonban ha a feje ilyen kemény, kétlem, hogy a teste többi része puhább lenne. Valami lágy részt kellene keresnem rajta.
A következő pillanatban már fegyverem a szemüregében foglalt helyet. A lény élesen felordított, én pedig jól megforgattam benne a gyilkos eszközt. A szörny ezután rángatózva terült ki a földön, elengedve engem. Élesek a karmai, élesek a fogai, de valószínűleg a sziget egyik állatfaja lehetett, nem pedig idehozták. Még az állatok is ilyen brutálisak errefelé. A farkamra pillantottam, ahol ott tátongott újonnan szerzett sebem. Szivárgott belőle a vér és… és egy fogat is találtam benne. Hmp, biztos szuvenírnek szánt a kis mocsok.
- Remélem nem fog lerohadni. – fintorogtam. Kénytelen voltam miatta felfedni magamat. Remek. Összébb rendeztem magam és a férfi felé fordultam, aki a tisztáson állt. – Öhm… üdv. – intettem neki vigyorogva. – Nem akartam semmit sem megzavarni, folytassák csak tovább. – lehet, hogy most írtam alá a halálos ítéletem. Jó volt veled öregfiú! |
Az ütésére viszonylag tudtam reagálni. Az egyik kezemet a fejem mellé kaptam ezzel is végekezve, bár a husáng így is elsodort jó messzire. Az egyik közelben lévő fának csapódtam neki. Pár másodperc után magamhoz tértem és rögtön észrevettem, hogy a bal kezem eltört. Még szerencse, hogy volt rajtam kézvédő, mert akkora erőt mozgatott meg a behemót, hogy még az is szilánkokra tört. Viszont örültem, hogy a fejem a hején volt. A porfelhő miatt nem lehetett látni semmit, de nagyából lehetett tudni, hogy honnan repültem el és ezzel az ő helyét is be tudtam mérni, ráadásul még a hangja is segített ebben. Igaz közel sem volt pontos a helye, de egy próbát megért. Hogy nagyobb eséllyet találjam el tíz shurikent dobtam szétszórva a porfelhőbe, oda ahol vélhetően volt. Ezt követően berohantam az erdőbe és az egyik fára ugrodtam onnan várva, hogy tisztán láthassam, hogy hol van.
~Lehet nem kéne vele közelharcba bonyolódnom, de távolsági harcban nem fogom tudni megölni.~ gondoltam. |
Számítottam rá, hogy támadni fog, így még épp időben tudtam reagálni. Az újabb lövedék elől elhajoltam, majd a mozdulatot folytatva minden lendületemet és erőmet beleadva elsöpörtem mindent magam előtt a husánggal. Leveleket tépett meg a légáramlat, minent elhomályosított a szitáló porfelleg. Nem tudtam, eltaláltam-e, nem éreztem ellenállást a boton. Mondjuk ekkora erő esetén nem is lehet ez alapján megállapítani. A karomat magam előtt tartottam, hogy bármikor folytathassam a mozdulatsort és vissza irányban is lesújthassak.
- Nagyon meg akarsz halni, ifjú? Már fel is adtad, hogy kijuthatsz innen? - mormoltam magam elé. |
-Sokan ezt teszik, bár mint mindenhol itt is vannak kivételek.- mondtam miközben a kardomat lassan kihúztam tokjából. A kézvédőmben elrejtett shurikent egy mozdulattal előrántottam és rögtön felé dobtam, majd megindúltam magam is az óriás felé. Kardomat két kézzel fogtam és szúrópoziccióba helyeztem futás közben. |
Sikerült elérnem, hogy megmutassa magát. Nagyon jó, most már nem vagyok közvetlen életveszélyben. Már csak egy-egy kellemetlenség van a lábamban és a vállamban, amiktől ugyancsak meg kéne szabadulni. Egyenlőre viszont nem vettem le a szememet az idegenről, amíg nem veszem ki őket úgyse vérzek el egyhamar.
- Ne legyél olyan biztos benne, hogy nincs fegyverem. - villantottam megnyerő vigyoromat felé és husángomat a vállamra tettem. Majd mielőtt rájöhetett volna, hogy ez fenyegetés is lehetne, gyorsan folytattam. - Sajnálom, hogy megzavartam a játékod, nem tudtam, hogy akik a szigeten ragadtak és már semmi reményük az életben, ezzel ütik el az idejüket. - ezúttal a ravasz vigyorom került elő. |
Csak az után vettem észre mekkora nagy állat miután megszólalt. Kétszer is meggondoltam, hogy megmutatkozzak-e neki. Végül magam sem tudom miért, de úgy döntöttem kimegyek elé. Felkeltem a bokorból és kimentem a tisztásra.
Épp reggeliztem, szóval nem vagyok éhes, és ha lenne is valamid mit tudnék kezdeni vele ezen a szigeten? Kivéve, ha fegyver, de az mint látszik nincs nálad. Egyszerűen csak szeretném elütni az időmet.- mondtam vigyorogva, bár ezt a maszkom miatt nem nagyon láthatta. |
Nem tévedtem, ami a közelben megbúvókat illeti. Végül még időben sikerült kerítenem egy ágat, ami azonnal kifizetődött. Nem kis szerencse kellett hozzá, hogy a mellemet célzó kis éles tárgyat felfogja, épp abba állt bele. Nem volt időm szemügyre venni, mivel is támadtak meg, hirtelen fájdalmat éreztem a bokámból. A fájdalommal nem nagyon törődtem, volt már rosszabb is. Arra fordultam, ahonnan a támadás érkezett, mire egy újabb valami csapódott a vállamnak. Unottan sóhajtottam. Nem nagyon akartam folytatni, lévén felettébb hátrányos helyzetben voltam, ezért úgy döntöttem meglepem a hidegvéremmel.
- Ugyan már, miért akarsz meghalni? Nincsen nálam semmi értékes, az ízem pedig rossz. Vagy hagyj békén, vagy halj meg tisztességgel.
Az erdőnek beszéltem, bár mintha láttam volna némi mozgást a bokrok és páfrányok közt. Reméltem, hogy értelmes lénnyel van dolgom és lehet vele beszélni, vagy legalább megmutatja magát, hogy legrosszabb esetben megölhessem. |
Lassan ismét visszatérnek körém a külvilági zajok. Hirtelen sajogni kezd mindenem, ahogy a gondtalan sötét kábulatból ismét visszatérek a földre. Óvatosan körbeforgatom füleimet, hogy mielőtt felnyitnám a szemeimet, valamilyen szintem feltérképezzem hova is kerültem. Fák susogása, a tenger morajlása és a hullámok tarajozásának hangjai… tőlem messzebb pedig léptek zaját hallom. Hol lehetek? Végül fel kell nyitnom a szemeimet – rosszul esik az égető világosság, a hosszú homály után -, hogy megbizonyosodjak sejtéseimről. Igen, sajnos jól gondoltam… Bár még egyszer sem voltam itt, hallottam már történeteket erről a helyről, a börtönszigetről – a Bigronról. Egész biztos, hogy ez az… Sosem gondoltam volna, hogy egy kis lopásért ide hozzák az embert. Jó, persze én elég sokkal tartozom a népeknek, valószínűleg néhányan már ismerik a képemet.
Kissé morogva tápászkodok fel, de próbáltam magamban tartani a fájdalmaimat, nem szeretnék nagy zajt csapni - igaz, valószínűleg már észrevettek az itt vendégeskedő sorstársaim. Megráztam magam, hogy a por és a földdarabkák lehulljanak rólam. Nem kellett volna – éles, eddig soha nem érzett fájdalom hasított a hátamba és a jobb szárnyamba. Vissza kellett görnyednem – megjegyzem, hogy igen jól bírom a fájdalmat, de ehhez hasonlót még valóban soha nem éreztem.
- Jaj neh… - fujtattam. – Ó ne! – viszont beigazolódott az, amitől a legjobban féltem. – Ez nem lehet igaz! Csak a szárnyamat ne! – próbáltam mozgatni az említett végtagot. A bal szépen mozgott, bár a tollak elég rendezetlenül álltak rajta, a jobb sehogy sem akart megnyikkanni – csak még nagyobb fájdalmat okoztam magamnak az erőlködésemmel. Eltörték…
Így most itt állok, szedett-vedetten, kissé megkopasztva, röpképtelenül és szörnyen csutakosan. Mielőtt az őröknek adtak volna, valószínűleg jól ellátták a bajomat. Vagy talán az igazság szolgáltatói tették volna ezt velem? Tragikus… Szétnéztem magam körül és szerencsére megpillantottam az egyik tőrömet – ott csillogott a homok között. Talán kegyelemből adták ide, vagy csak véletlen hagyták , nem számít. Legalább van valamim – az éles fogaimon és karmaimon kívül – amivel meg tudom magam védeni. Hmp, egy kis tőr…?! Remek…
És most mi tévő lehetnék? Talán az lenne a legjobb, ha kint maradnék a parton. Egész lepusztult, észrevenném, ha jönne valaki… azonban így én is igen észrevehető vagyok, a homokdűnék közepén. Kénytelen leszek beljebb menni, így vonakodva ugyan, de elindulok befelé, a sziget szívébe. Talán mégiscsak ésszerűbb lett volna, ha kint maradok, a parton… Nesztelen léptekkel próbálok előre haladni, aztán mihelyst az utamba kerül az első nagyobb fa, felkapaszkodok rá és ott haladok tovább, az erős gallyakon ugrálva, a bal szárnyammal egyensúlyozva. Merem remélni, hogy a sűrű lombok eltakarnak az alattam lévőktől – illetve nem találom magam semmivel és senkivel sem szembe. Persze, azt hiszem, nem csak nekem jut az eszembe, hogy minél magasabbra törjek… Jobb lesz ha éber maradok.
Pengék csattanását hallom, így egyből meghúzódok az egyik törzs árnyékában... |
Reggel a szokásos időpontban kelltem, hogy átvizsgállhassak mindent a "területemen". Miután feöltöztem lemásztam a házamat viselő fáról és megkezdtem reggeli portyámat. Mivel ma mindent rendeben találtam így hamar végeztem is és hazaérve leültem enni. Épp a reggelimet fogyasztottam, mikor szemetszúrt a szállítócsónak. Rögvest felpattantam a székről és újra felcsatoltam fegyvereimet, valamit felhúztam maszkomat is. Hogy gyorsabban haladjak most a fákon ugrálva haladtam, igaz jobbszerettem árnyak közt közlekedni, de még annál is jobban imádtam játszani az újjoncokkal, annak ellenére, hogy már egy párszor megütöttem a bokámat emiatt. Viszonylag hamar látótávolságba került az új fiú. Az egyik fán meghúzódva felé dobtam egy shurikent ami a melkasát célozta, majd leugrottam a földre és egy másikat is eldobtam, de ezzel már a bokáját vettem célba. Végül szinte alig halhatóan egy pár métert arrébb futottam és onnan is dobtam egyet a vállára, majd meghúzódtam az egyik bokorban tőlle tíz méterre a bal oldalán. |
Reggel volt, amikor a szigetre hoztak. Ezt azonnal meg tudtam állapítani, amint lehúzták a zsákot a fejemről. Hiába is, nem számíthat semmi jóra az elítélt. Arra azonban számítottam, hogy pont erre a földhalomra hoznak. Végül itt volt előttem Bigron szigete füves pusztáival és gyér erdőségeivel. Vissza se néztem a foglárokkal távolodó csónakra, egyenesen a sziget szíve felé vettem az utat. Mindenekelőtt egy fegyvert akartam keríteni, így egy facsoporthoz trappoltam és egy husáng után kezdtem kutatni. Igyekeztem, mert bár csak pár perce lehettem a szigeten, máris a sötétben figyelő árnyakra lettem figyelmes. |
[193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
