|
Témaindító hozzászólás
|
2013.06.12. 22:15 - |
Melandor sose alszik. |
Hamarosan egy újabb alak esett ki a rengetegből. Azaz a forrófejű gyilkos ugrasztotta ki. Mindenesetre még épp időben érkezett, a Melandor épp lassított. Egy kis totyogás a vízben, majd egy mászás a kötéllétrán és máris a fedélzeten leszünk. Mióta feladtam magam mindvégig erre vártam, most mégis elfolytottam izgalmamat. Hisz nem pónikat viszek a fedélzetre, hanem fegyenceket az emberek legszigorúbban őrzött börtönéből. Azaz volt fogvatartottakat.
- Gyere már ide, nem kell félni. Ha kéne az a kardocska amúgy se sokat segítene. - mivel már untam a sóhajtást, úgy döntöttem ásítok. - Mármint akkor gyere ide, ha te is fel szeretnél szállni arra a hajóra és itthagyni ezt a poklot. - ezzel a Melandor felé böktem állammal. |
//Hansel//
Olyan voltam, mint egy gondatlan, tapasztalatlan és nyomorék törp keze által megnyúzott üreginyúl. A szó szoros értelmében, csak feküdten a kabinomban és döglődtem, és hallottam, hogy a szomszédben Gretel is nagy nyögések közepette agonizál. Minden egyes alkalommal, valahányszor túl vagyok egy ilyen éjszakán, megesketem magam, röpke négy szóban, mi szerint:
- Soha többet nem iszom... - nyögtem, majd iszonyú erőfeszítés árán felültem. Egyhuzamban folyamatosan másnapos voltam, amióta a Melandorra kerültem. De volt okom rá.
Melandor az agrinai kikötőben talált Gretelre és rám. Éppen egy alkalmi munkát fejeztünk be és fáradtak voltunk, de nem akartunk hazamenni, inkább egy-egy korsó jó sörrel kiültünk, lábunkat lóbálva a mólón és örültünk a pénznek. Végre valaminek örülhettünk. Állandó félelemben éltünk, attól tartottunk, hogy apánk zsoldosai, bérgyilkosai vagy akárkijei ott leselkednek minden sarkon. Nem volt nyugtunk, folyton mozogtunk, pedig már nagyon szerettünk volna pihenni, állandó helyet akartunk. Én nyitottam volna egy kovácsműhelyet, Gretel pedig birkózni tanított volna gyerekeket. Nyugtot akartunk! De nem kaphattuk meg, a paranoia mindig szorosan a sarkunkban járt.
Talán az öreg árbocos megérezte kétségbeesésünket, mikor besiklott a kikötőbe. Először gyanakodtunk, de aztán meghallottuk a hangját a fejünkben. Köpni nyeln inem tudtunk, csak felrohantunk a fedélzetre, amint rájöttünk, hogy ezen a kísértethajón senki nem fog keresni minket. Lehet, rossz ötlet volt, de belefáradtunk a bujkálásba, mindennek a tetejébe kicsit a fejünkbe szállt a pia. Még csak pár napja vagyunk itt, de már mindent, amit lehetett, bejártunk, felderítettünk, megvizsgáltunk, így akadtunk rá egy kis raktárra, ami tele volt isteni méhserrel. Megkérdeztük(vagyis megkérdeztem) Melandort és nem volt ellenére(igazából nem szólt semmit), hogy a kabinunkban eldugjuk őket. Gertel persze minden teketória nélkül elgurította a saját részét. Ilyesfajta kincs megosztása másokkal törpelveink ellen volt, nem tehettünk mást, no! Azóta egyfolytában iszunk és ünneplünk, hogy megszabadultunk múltunk árnyaitól. Gyakorlatilag öt napot egyhuzamban átittunk, így nem nagyon találkoztunk senkivel, sőt, egyáltalán nem.
Kiléptem a kabinból, mert Gretel nem mozgolódott többet, és mikor mekopogtam, csak egy "kotródj a búsba!" volt a válasza. El is kotródtam, ki a fő fedélzetre, mert éreztem, de a kapzsi vénember kikötött. A fény bántotta a szemem és biztos úgy festettem, mint egy csapzott warg egy tavaszi zápor után, de igazat megvallva, lesz*rtam. A szél lágyan borzolta arany fürtjeimet, amik igencsak gubancosak és csapzottak voltak. Nekitámaszkodtam a hajókorlátnak és élveztem a tenger friss levegőjét. Az őseink, akik még egy távoli ország küldötteiként érkeztek, szárazföldi népek voltak, mélyen a föld alatt laktak és írásokból tudtuk, hogy mindenki tengeribeteg volt. De én gyakran hajóztam még odahaza, ahogy ma már mindenki a népünkből, ezért is imádtam az óceánt. A szememet kedztem mereszteni, mikor a távolban megpillantottam egy szigetet. A kerítésből ítélve ez a börtönsziget. Átkozódtam. Nem sok kedvem volt bűnözőkkel osztozni egy fedélen(vagy fedélzeten), de nem én döntök, hanem az öreg. Akkorát üvöltöttem, hogy egy közeli szikláról felrepültek a sirályok.
- AAASSSZOOONY! - szemrehűnyó bömbölés jött Melandorból.
- MI?!
- GYERE FEL! - ordítottam le, de ettől csak megfájdult a fejem, így masszírozni kezdtem a halántékom. Kisvártatva megjelent Gretel. Én csak annyit mondtan: né', és előre mutattam. Gretel morogva nekidőlt a vállamnak és egyész lényéből az sugárzott, "ezért kellett felkölteni?".
- Ezért, b*zdmeg.
- Mi van?! - nézett fel értetlenül, én meg csak röhögve legyintettem és megpusziltam a homlokát. |
Egy lepukkant házba vezetett, újonann szerzett barátom Loth. Eléggé bűzlött, jobban mint maga a város. Így legalább, Zakoroth és társasága nem szeret ide látogatni - magyarázta Loth vigyorogva. Úgylátom, Loth eléggé egy jókedélyű ember. A ház meglepően komfortos volt, több szekrénnyel, fotellel. Bent három ember fogadott, kiknek Loth egyesével bemutatott.
-Ő itt Faktarn, tapasztalt tengerész
-Örvendek - köszöntöttem
-Ő Fogurenk... - itt egy pillanatra elhallgatott - Mondhatjuk, hogy Ő hozza a pénzt a házhoz - folytatta széles vigyorral.
-Örvendek - mondtam
-És végül, ez a részeges alak...
-Ki a részeges?! -hördült fel
-...Pedig, Perto, orvos. Talán tud segíteni rajtad - modta a lábamra pillantva. - De előbb meséld el, hogy hogy kerültél ide.
Így hát elmeséltem történetemet. A végén így szólt:
-Uraim, hagyhatjuk, hogy ez a fiatal úr, csak így nekivágjon a nagyvilágnak? Nem. Én is így gondoltam. Nos... Fogurenk, hozz a barátunknak némi pénzt és élelmet az útra! Faktarn, találj egy hajót, ami minnél messzebb viszi barátunkat! Valamint Perto, nézd meg a lábát!
Egy félóra telt el várakozással. Eközben, Perto rendbetette a lábam - Egy ideig még fájni fog, de legalább járni már képes leszel - tette hozzá - de pár nap múlva rendbe lesz. Fogurenk egy kisebb zacskó pénzt tett mellém, meg némi élelmet. Fél óra múlva betoppant Loth és Faktarn. Valamiről sustorogtak. Mikor odaértek mellém Faktarn kijelentette:
-Találtunk egy hajót neked. Ingyenes lesz az út, ráadásul olyan helyekre eljuthatsz ahol biztos tanulhatsz valamit Zakoroth ellen. Egy dologgal vigyázz: Ne mutatkozz a hajón. Próbálj láthatatlanná válni, még a hajó számára is! Majd meg fogod érteni. - míg ezt mondta, Loth, mintha egy kissé elszomorodott volna. De megszólalt: -Majd én kikísérlek.
Kint a kikötőben megláttam a hajót. Hatalmas volt, majdnem mint a szigetünk fele. Rajta a legkülönbözőbb csőcselékkel. Loth elköszönt tőlem a kikötőben:
-Sok sikert az úthoz. És vigyázz! Rejtőzködj! - modta széles vigyorral
-Menni fog - válaszoltam szintén széles vigyorral. Elindultam fel a pallón, de ő még utánam kiáltott:
-Még el kell mondanom valamit.
-És pedig?
-Az igazi nevem nem Loth, hiszen nem tudtam még rendesen bemutatkozni. A nevem Lolath.
Elmosolyodtam. Ez megmagyarázza az erőltetett mély hangját.
-És mi a foglalkozásod? Ha nem probléma?
-Fejvadász vagyok - válaszolta kacér mosllyal
Ismét elmosolyodtam és felsétáltam a hajóra, mire a legénysége felhúzta a pallót.
-Még valami! - kiáltottam vissza - Mi a hajó neve?
-Még nem jöttél rá? Jól elszigetelt lehetett a szigeted. - válaszolta, most már teljesen komor arccal - A hajó neve Melandor. |
Az egyikük észrevett és gyorsan visszahúzódtam a fa mögé. Ezután halottam hogy kisebb fegyverek csapódtak a fába és az ismeretlen mondatát. párpillanatig elgondolkoztam rajta hogy elfutok de ki is vertem a fejemből mert ha így eltalálta a fát akkor engem is hátba talál akármerre is futok.
- Itt vagyok. – mondtam kissé határozottan ne higgye hogy félek.
Megfogtam a kardomat két kézzel kissé remegve és magam elé tartottam. |
Egy kissé eltöprengtem a nagy darab szavain. Szeredtem volna elmenni, de maradni is, elvégre itt nincsenek szabályok, vagy törvények. Ám nagy az esélye, hogy valaminek a vacsorályaként vágzem és ez szerintem a legmocskosabb halál a világon. Végül úgy döntöttem, hogy a fedélzetre lépek. Ugyan magányos farkas vagyok, de ezuttal csatlakozok egy "falkához". Talán csak nem ölnek meg érte. Már leadtam volna a jelentkezésemet az óriásnál mikor hirtelen zörejt hallottam a fák közül. Hátrakaptam tekintetem és rögtön kiszúrtam a leskelődőt, aki egy fa mögött próbált elbújni előllünk.
~Ez sem tudja, hogy hogyan kell lopakodni.~ gondoltam és vele egyidőben három shurikent hajítottam felé figyelmeztetés képp, amik bele is álltak a fába, ami mögött meghúzta magát.
-Gyere elő, vagy meghalsz.- szóltam a kíváncsikodónak. |
Egy sötét és ócska hajón láncra verve a zárkában vártam hogy kitegyenek a börtön szigeten. Semmi máson sem jár az eszem hogy hogyan tudta végigcsinálni Asidrul apám testvére.
~ Persze mit számít, hogy miként csinálta megy hogyan, mivel itt vagyok láncra verve herceg létemre, és senki sem hiszi hogy ártatlan vagyok. ~
A hajó egyszer csak kikötött. Lejöttek az őrök és elkezdtek rángatni.
- Mozduljon meg hercegsége. –monda gúnyosan az egyik őr.
Látszatra mit sem törődtem a szavaival, de azért bántó volt. A sok ráncigálás után a parton a homokba löktek és mellém dobtak a kardom.
- Erre még szükséged lehet, kis herceg. – mondta a másik
Ezután a hajó elment, felálltam és leporoltam magam, majd felvettem a kardom Nem láttam semmi értelmét hogy a parton maradjak így bemerészkedtem az erdőbe. Alig merészkedtem be már hangokat halottam ezért egy fa mögé húzódtam hogy meg nem lássanak.
~ Ki tudja milyen szerzetekkel találom szembe magamat. ~ gondoltam magamban. |
Megbabonázva bámultam a hajót. Egyrészt mivel rég láttam ilyen távolságból, másrészt mivel el akart vinni a szigetről. Csak fél órát töltöttem itt, de máris megutáltam... Mint a pokol valamely bugyra! Ahogy meghallottam, amint a maszkos elsuttogja a hajó nevét lassan a társaság felé fordultam. Halvány mosollyal az arcomon szóltam hozzájuk.
- Pontosan. Melandor idejön. Ha hiszitek, ha nem... Főleg ha nem. Nem harcolni jöttem ide. - megengedtem magamnak egy gyors vigyort. - A többséggel ellentétben én önszántamból jöttem. A fegyvereim nem azért nincsenek nálam, mert nem rendelkezem eggyel se. A hajón hagytam őket. - hangomat mélyebbre és dörmögősebbre vettem. - Aki akar, velem jöhet. |
Csónakommal egy messzebbi szigetre tévedtem. Voltak a falumban akik meséltek más szigetekről, meg hogy a leközelebbi sziget az emberek kezén volt. De ahogy szétnéztem ez biztosan nem az emberek fennhatósága alatt volt, ilyen színes társaságot még soha nem láttam, pedig eddigi rövid életem során sok-sok kereskedőt láttam. Elsántikáltam egy közeli ivóba, hogy kérdezősködjek. Nem nagyon ismertem ki magamat, mivelhogy a saját szigetemen kívül még nemigen jártam. Sokan voltak az ivóban, elég barátságtalan népség. Belépésemre nem figyelt fel senki, aminek eléggé örültem. Ilyen állapotban, nem lenne esélyem senki ellen. Beljebb botorkáltam, a csaposhoz.
-Elnézést, uram... - kezdtem kissé bizonytalanul
-No' mi va'? - válaszolta amaz - mit aka'?
-Egy embert keresek - folytattam a párbeszédet
-No és milyet? Me' itt biza' sok embe' megfódu' - mondta, széles vigyorral, miközben mind a négy fokát kivillantotta
-Egy sebhelyes embert. Nagyon termetes ember.
-Hmmmm. Lehet, hogy látta'. De tudja nem nagyo' működik a memóriám. Talán némi fénye' kis érmék segítenéne'.
Azonnal megértettem a célzást:
-Nincs pénzem. A falumat porig rombolták, onnan menekülök.
-Akkó' meg mi aka' itte'?! Itt sokmindenkine' lerombótá' a falujá', kiították a népé', oszt mégse itt lopja a napo'!!! Ha nincs pénze' takarodjon ki inné'! - azzal utánam hajított egy dobókést. Szerencsére gyorsan kapcsoltam, és éppen hogy csak el tudtam hajolni előle, majd a kijárat felé botorkáltam. Itt nem jártam sikerrel. Kint már besötétedett. Gondoltam magamba, teszek még egy próbát valakinél, aztán keresek hajlékot magamnak. Jártam-keltem az utcán, amíg egy szimpatikusabb emberbe nem botlottam:
-Elnézést, tudna nekem segíteni? - kérdeztem
-Mondja csak - válaszolta, kissé erőltetett mély hangon
-Egy férfit keresek. - folytattam
-Ebben talán tudok segíteni, de kéne valami leírás is, mert sok férfi jár-kel errefelé.
-Az arcán van egy hosszú, csúnya sebhely. Testalkatra, nagyon magas, és erős.
-Hmmm... Rá céloz? - és elmutatott egy irányba, és megláttam az vezért
-Igen, Ő az.
-És miért keresi?
-Megölte a családom, és elrabolta az öcsémet.
-Akkor magát is keresi. Nem kéne elbújnia?
-Ne aggódjon, most nem fog észrevenni.
Oda ért mellénk:
-Mi van Loth, mit akarsz itt megint?
-Takarodj innen Zakoroth!
-Idefigyelj Loth - lépett közelebb hozzánk, és megcsapott a bűze - azt ajánlom ne üssd bele az orrod olyasmibe, ami nem a te ügyed. A tűzgyújtásos esetet még elnéztem, de a hajó lopásosat... Ha még egyszer, rajtakaplak valamin, hogy kémkedsz, vagy kiderül, hogy egy tégla vagy... Ugye nem akarod tudni, hogy mi vár rád? Na, megyek, van fontosabb dolgom is, mint ilyen alja néppel társalogni.
Miután elment, Loth hozzám fordult:
-Ezt hogy csináltad? Észre sem vett téged?
Elmosolyodtam: -Ez a népemben egy régi trükk... Áhhh - kiáltottam fel. Újra belehasított a fájdalom a lábamba.
-Látom jól helyben hagytak. Gyere, ismerek egy helyet, ahol tudnak neked segíteni, ott megbízható, tisztességes emberek vannak... Olyan alja nép mint én - vigyorodott el. |
Az a mocsok hüllő arcbavágott. Már biztos voltam benne, hogy megölöm és meg is tettem volna, ha a nagydarab, nem vonta volna magára a figyelmet. A tengerre néztem, pontosan oda ahova mutatott. Egy hajóra lettem figyelmes, amit azonnal fel is ismertem.
-A Melandor.- mondtam szinte alig halható hangon a döbbenettől. Jómagam ugyan még sosem láttam, de a történetek alapján amiket hallottam teljesen biztos voltam benne, hogy ez az a hajó. Némán figyeltem ahogy a fekete hajókolosszus egyre csak közeledik. |
* Ütést éreztem a fejemen, de nem olyat amitől kettéhasadna a fejem. Nem kard volt, se buzogány, balta, inkább fabot volt.
Nem éreztem annyira az ütést, lévén, hogy az egyik legkeményebben pikkelyezett részemre csapott a tűrhő a fa husángjával. Miközben vakargattam a fejemet, meg is kaptam a nem túl békés választ a kérdésemre, továbbá a husángos fickó is elárulta, hogy hol vagynk most éppen.
- Örülök, hogy ilyen barátságosan itt az emberek, úgy üdvözlik egynmást, hogy fejbevágják a másikat. Hejja! - Ekkor bemostam egyet a husángos fickónak, majd hirtelenjében kikaptam a husángot a kezéből és elhajítottam jó messzire. Nem is tudom miért kaptam ezt az ütést, muszály volt ezzel viszaadnom. Még egy válaszcsapásra nem volt időm, mivel a hatalmas fickó a nagy fegyverével a földbe csapott. Mintha egy picinyke földrengés rázta volna meg a talajt, úgy álltam ott.
Magamra eszmélve, elengedtem a fickót, majd több métert elhátráltam tőle, biztos ami biztos. Nem volt kedvem több csetepatéra, de ha még egyszer ezt megcsinálja, nem láthatatlan, hanem halott lessz.
A tengerre néztem. ~ Mit kellene látni? ~ Kérdeztem magamtól gondolatban. Hunyorogtam, majd kisvártatva észrevettem vaamit ami mintha közeledne a part felé. Egy kis folt.
- Mintha hajó lenne. - Mondtam. - Talán újabb rabokat hoznak ide, vagy csak egy eltévedt hajó. Ha elvisz minket innen, azzal már jól jártunk. * |
Végül csakugyan mefjelent a gyíkember, méghozzá karddal a kezében. Nem túl kapkodóan ismét vállamra emeltem fegyverem, ő még úgyse látta ezt a mutatványt. Végül mikor utolért minket nem támadott meg, mindenesetre nem vettem le a husángot. Úgyis olyan jól áll ott. Aztán kisvártatva megjelent a fekete egyén is. Furcsaképp nem volt kard a kezében és lelőni se akart egyenesen a pikkelyeshez ment és csakhamar egy civakodás közepén találtam magam. Nem bántam meg, hogy ott hagytam a botot, bár most senkit se akartam agyonütni vele. Ehelyett inkább a földre csaptam, amit a széthasadó fa hangja és egy kisebb homokoszlop követett. Reméltem ezzel sikerült magamra vonnom a figyelmüket és egy röid időre beléjük folytani a szót.
- Ha nem vitatkoznátok, akár körülnézni is lenne időtök. - ezzel a tenger felé mutattam. Alig volt kivehető, nagyon távol volt még, de ha valaki kicsit megerőlteti a szemét (vagy ha számított rá) kiveheti egy közeledő hajó alakját. A Melandor. |
- Ahhoz neked semmi közöd! – rendeztem a tollaimat és megmozgattam a karomat, ugyanis Kalthor végre el szándékozott ereszteni. Remek – szabadság! Úgy éreztem magamat, mint egy kalitkába zárt madár.
Végül mind a négyen összegyűltünk. A maszkos csávó szintén adott egy sallert a gyíknak, amin igazán jót derültem.
Érdekes... Most vajon mi is fog történni? |
Az óriás is semmibe vett, meg a madárkája. Szinte nevetnem kellet azon amit a tollas művelt, ami nagy szó. De még annál is jobban örültem neki, hogy a pikkejes felfigyelt rám, de pár másodperc után ő is faképnél hagyott. Eltettem kardomat és dühöngve utánuk mentem. Útközben felkaptam egy kissebb husángot. Épp akkorra értem oda mikorra elhangzott a hollétünkkel kapcsolatos kérdése. Alig tette fel a második kérdését és már fejbe is vágtam a husánggal.
-Bigronon te barom! És láthatatlan vagyok, vagy mi az isten?!- kiabáltam mint egy őrült. |
* Mielőtt meghallottam volna a nagyember, illetve a madárka hangját, hallottam mint pár méterre mellettem egy kard kijön a hüvelyéből. Azonnal én is kardot rántottam, majd elhátráltam pár lépést a fickó elől.Látszólag pattanásik feszült egy másodperc alatt a hangulat, pláne, hogy vélhetőleg a nagydarab fickó intézte el így ezt akis fickót.
Azonban sajnos a ripacskodó madárnak a szárnya elért engem és egy nagy tolláradatot kaptam az arcomba egy szempillantás alatt. Odanéztem, de azonal elfordítottam a fejem, mert meghallottam a rám záporozó szitkokat és a hatalmas fenyegetéseket, amiket kiváltottam a félreértésemmel. Mondhattam volna neki, hogy nem volt szándékos, de nem hiszem, hogy meg tudtam volan vele értetni egyhamar.
A nagy ammlasz viszont valamennyire értelmesnek látszott, mivel se megölni, bántani nem állt szándékában, csak a srácot akarta magával vinni valahova. Nagyon kedvesen engem is invitált, de mire felfoghattam volna a történteket, már régen tovajárt.
Visszafordultam a fickóhoz. Érdekesen látszódhatott, amit éppen most mondtam neki.
- ...Hát most mond meg, hogy nem úgy látszott, mintha kétnemű lenne! - Tártam szét a karjaimat. Érdekesnek nézhetett ki, miközben kivont karddal egymással szemben vagyunk.
Lassan hátrálni kezdtem.
- Ha követsz, akkor felőlem csináld. - Mondtam neki. - De ha megtámadsz, többet ártasz magadnak, mert itt a kijutás a cél. - Mondtam, majd elkezdtem a kis csipercsapat után loholni.
Utolértem őket, bár hülyén nézett ki, amint éppen kivont karddal rohanok feléjük - vagy éppen fenyegetőnek. Oda érvén kifújtam magam, majd eltettem a hüvelybe a kardot.
- Szóval akkor most megkérdezem: Merre is vagyunk? - Kérdeztem, miközben lihegtem egy sort. Persze, tisztes távolságból méregettem a szárnyas srácot, nehogy a végén elárasszon a tollaival.
- Nyugi, valóban csak félreértés volt. - Mondtam neki. - Amúgy mi is vagy Te? * |
Már épp kiértünk volna a fák közül, amikor egy újabb egyén szólt utánunk. Felsóhajtottam. Még valaki, aki meg akar ölni. Ezúttal legalább kifinomult hangnemben figyelmeztetett rá. Minek ártja magát más dolgába? Tán tudja mi történt itt? Egy pillanatra felé kaptam a tekintetem, hogy szemügyre vehessem. Ahogy megláttam halványan elmosolyodtam, majd folytattam utamat kifele. Megint valaki, akinek nem lehet ránézni az arcára. Neki nem maszk miatt, egyszerűen randa.
- Te is jobban jársz, ha utánunk jössz. - szóltam még hátra, mielőtt eltűntünk volna a szeme elől. Reméltem, hogy hallgat a szép szóra és inkább csak követ, mint szúr. Amint kicsit eltávolodtunk az erdtől magam elé löktem a furcsa szárnyas szerzetet.
- Bocsáss meg, de minél előbb ki akartam juttatni magunkat az erdőből. Az előtt a csuklyás előtt nem akartam említeni, hogy engem is meg lehet ölni. Itt nem tud lesből támadni. - kedvesen rámosolyogtam, hisz nem ellenségeket szerezni jöttem. Végül kíváncsian visszapillantottam a rengeteg felé. |
Hirtelen egy gyíkemberféle valami került elénk és meg sem várva, hogy hogyan reagálunk, belekezdett a mondandójába. Teljesen leblokkoltam. Lánykérés…? Nem tudja megállapítani a nemem? Engedd el ’azt’? Nem szimpi a csávó, nagyon nem – nekem pedig most fogyott el a türelmem. Hátracsaptam, füleimet és mérgesen felmorogtam.
- Szerinted úgy nézek ki, mint egy kislány?! – ugrottam volna neki, azonban Kalthor még mindig szorította a karomat. – Engedj el! Engedj már el! Darabokra szakítom! Hallod te beszélő őshüllő? Egyenként fogom kitépdesni a pikkelyeidet! – ugráltam, felé karmaimmal hadonászva. Nem értem el a kezemmel, azonban bal szárnyamat meglendítve kupán tudtam vágni. - Gyere te nagyra nőtt gekko! – borzoltam fel a tollaimat.
Hiába… az arrogancia. |
Valaki kitépte a kezemből a botot és a következő pillanatban felált. Már majdnem leszúrtam, de a gyíkember csak úgy simán ott hagyott. Nem tudtam eldönteni, hogy bolond, vagy bátor, de a kettő sosem áll messze egymástól. Teljesen úgy voltam vele, hogy kibelezem ezt a nem normálisat. Ám amint utolértem összefutottam a behemóttal, meg a barátjával. Akkor vettem jobban szemügyre a furcsa szerzetet.
- Szép "leánykérés" - már megbocsáss, ha nem nő vagy. - mondta a gyíkember.
~Most komolyan én sem tudom eldönteni fiú-e, vagy lány.~ gondoltam, de a következő pillanatban már a kardomhoz kaptam a kezem a biztonság kedvéért. Ugyan felhúzott a gyík, de ha azok ketten csatlakoznak mellé, akkor nekem annyi. Ezért úgy döntöttem egy másik alkalommal ölöm meg a pikkejest. Márha nem húz fel jobban. |
* Kis várakozás után a csatazaj csak nem halkult, inkább erősödött. Férfi sikolyokat hallottam, bár ezek inkább voltak segélyért kiáltó sikolyok, mint a fájdalomtól fakadó. ~ Valakit vagy nyúznak, vagy éppen megerőszakolnak, esetleg most vágják fel az ereit... ~ Gondoltam. Hát ahogyan hallottam, ezen a szigeten elég sok bandita, csőcselék és egyéb állat van és él, nem kizárt hogy éppen az előbbit hallom. Nem akartam belegondolni, de elmozdulni sem akartam, elővigyázatosságból inkább maradok még egy kicsit.
Talán pont ez volt az, amit nem kellett volna tennem. Hallottam, amint a fák rezzennek, és valami éppen felém tart. Amikor közel ért, jobban rámarkoltam a kardomra, ugrásra készen. Amikor megmutatta magát nekem, kicsit megkönyebbűltem mivel láttam, hogy az egyik keze eltörött - nyilván a csepetapéban, ami picit távolabb éppen lezajlik. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem tekintem őt ellenfelemnek, csupán van egy kevéske előnyöm, ha harcra kerülne a sor.
A fickó nemes egyszerűséggel - mintha nem is fájna neki, hogy éppen eltört a karja -, hátraköti majd egy kézzel ásni kezd, pont ott ahol én vagyok. Kincset ugyan nem talál, viszont amikor megelégeltem a dolgot, hogy háromszor vágott már kupán a piszkos botjával, akkor elkaptam az botot és kitéptem a kezéből.
- Na ebből elég volt! - Mondtam. Felálltam, elhajítottam jó messzire az "ásóját", és picit bunkó módon rá ráztam pár földgörönygöt.
Komikusan otthagytam a fickót, hadd mérgelődjön magába. Inkább elindultam a hang irányába, ahonnan az üvöltözés hallatszott - magam sem tudtam, hogy miért pont arra. Nem ez volt épp a leglogikusabb lépésem, talán éppen most fog hátbaszúrni az a fickó aki éppen felém ásott, de résen voltam. A leg kacskaringósabb úton mentem, bár a fákon könnyedén tudna így is mászni.
Kiértem a két civakodóhoz. Nem tudtam eldönteni, hogy a nagy mamlasz valójában micsodát is fog éppen. Ilyen... Madár patány keveréknek látszott, aki mintha nem is mozgatná az egyik karját. ~ Sokan eltörik itt a kezüket, ahogyan látom. ~ Gondoltam.
- Szép "leánykérés" - már megbocsáss, ha nem nő vagy. - Mondtam nekik, bár a modnat másik felét már a madárszerzethez intéztem. - Nehezen tudom eldönteni melyik nembe tartozol. - Mondtam.
- Leszel szíves elengedni... "Azt", és akkor talán tárgyalhatnánk is. Ellenkező esetben sajnálatos módon egy kevéske erőszakot kell, hogy alkalmazzak avagy egyéb sületlen érvekkel foglak meggyőzni az igazamról, ezzel gyakorlatilag felidegelve téged. - Mondtam a nagy darab embernek. * |
Meglepődtem a jövevényen, de azon is, hogy elindúltak a másik irányba.
~Utánuk menyek? Vagy majd legközelebb?~ elmélkedtem magamban pár másodpercig. Végül arra jutottam, hogy nem biztos, hogy egy kézzel le tudnám győzni mindkettejüket, így a következő alkalom mellet döntöttem. A szigeten ismertem egy gyógyítót, aki némi ellenszolgálatért begyógyítja majd a sebeimet. Felé vettem az irányt fáról-fára ugrálva. Ám egyszer csak friss ásásra bukkantam ami már be is volt fedve. Kíváncsi lettem kit földeltek el így törött kezemet hátrakötöttem és leereszkedtem a fáról. Ezt követően egy bottal ásni kezdtem, de közben fel voltam rá készülve, hogy valaki kiugrik belőlle. Ugyanis ezen a szigeten gyakori, hogy valakit élve temetnek el. |
A nagydarab férfi igencsak szívélyesen kezdett el viselkedni, talán már túl szívélyesen is – és ez nem igazán tetszett. Hirtelen elindult felén, én meg amilyen gyorsan csak tudtam, megragadtam a tőrömet és kirántottam a gyík koponyájából.
- Várj csak…! – állítottam volna meg, azonban már késő volt, a nagydarab fickó megragadott, s elkezdett maga után húzni. - Hé! Hé! HÉ! Állj csak meg nagyfiú! – rángattam a karomat és még szökkentem is párat, hogy ki tudjam magam szabadítani a kezei közül – azonban erősen tartott, nincsen nagyon esélyem ellene. – Mégis hová akarsz menni… Kalthor?! – szabadon lévő kezemmel végigkaristoltam a karját. Lehet, hogy nem kellett volna, de vagy a tőrömet vágtam volna bele az alsó karjába, vagy végigkaristolom, vagy esetleg még meg is haraphatnám. – Eressz el! – fújtattam dühösen, viszont lassan – már-már saját akaratomból – követtem őt.
Grr! Nem szabadna senkiben sem megbíznom, az istenért is! Nem is tettem… A bal kezemmel erősen szorítottam a tőröm markolatát, hogy ha kell, egyből reagálhassak. |
[193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
