|
Témaindító hozzászólás
|
2013.06.12. 22:15 - |
Melandor sose alszik. |
Nem fordúltam abba az írányba ahova az óriás mutatott, csak szemem fordítottam oda. Az armada láttén nem tudtam örüljek, vagy se. Bár tudtam, hogy nem fogunk csak simán kihajókázni innen. Az egyikünk felmászott az árbóckosárba és kijelentette, hogy kell neki fáklya mag ruha. Erre előmászott egy ismeretlen és felvitte neki a kért dolgokat.
~Mennyi mindenki van még ezen a hajón, aki rejtőzködik?~ gondoltam magamban, majd kardom eltettem. Igaz lehet most lett volna a lagnagyobb szükség rá, de nem szeretem rögtön azt előrántani. Inkább shurikenekkel, vagy pusztakézzel szeretem nyitni a harcokat. Amint kardom eltettem hátrapillantottam törött kezemre. Eléggé fájt, de volt már rosszabb is. Egy pillanatra elgondolkoztam hogy is volna a lagjobban elhejezve, de végül úgy hagytam elvégre így nem nagyon tudom elveszíteni. Négy shurikent kaptam elő és felkészültem a harcra. Néztem ahogy egyre jobban közeledünk az armadához és minél közelebb voltunk annál jobban kezdtem begolyózni. Nem tudtam eldönteni melyik lesz a nehezebb, visszafogni magam amég a harc kitör, vagy maga a csata. |
Kenyerem utolsó falatját nyeltem le, mikor nagy zajokra lettem figyelmes a szobán kívül. Hallottam, hogy valaki messziről, fáklyáért kiabál. A gyógyfüvek hatásosak voltak, úgyhogy mostmár fel tudtam állni. Nagy nehezen találtam egy ajtót, mellette egy kialudt fáklyával. Mikor sikerült meggyújtanom, az ajtóhoz fordultam. Elgondolkodtam. Mi van, ha még mindig a kalózoknál vagyok? Hát, de mindegy, egyszer élünk, maradék erőmmel belöktem az ajtót. A hirtelen fénytől kicsit megtántorodtam, de lassan hozzászoktam. Elég tarka társasággal találtam szembe magam. Gondoltam, ideje hozzákezdeni ismerkedni. Mivel megtaláltam a fáklyáért, illetve némi ruhadarabért kiáltó hang forrását, fogtam a fáklyát, egy dobozon elterülő rongyokat (gondoltam, megfelel), és elkezdtem nekimászni az árbockosárba. Mikor felértem, örültem. Egyfelől, hogy nem kalózzal találtam szembe magam, másfelől, hogy elfértünk mindketten. Odanyújtottam neki a szükséges felszereléseket.
-Meghoztam a kellékeket. Jajj, de modortalan vagyok, hisz be se mutatkoztam. A nevem Linerys, szolgálatodra. Megkérdezhetem, hogy hívják?- ekkor az egyik lábára vetődött a tekintetem. Láttam, hogy elég csúnyán megsérült. Úgy látszott, ez az én napom. Feltettem így hát kérdésem: -Látom megsérült. Nincs szüksége orvosi ellátásra? |
Elnéztem abba az irányba, amerre a nagy ember mutatott. Hajókat láttam. Egy armadányit. Na, már csak ez hiányzott - gondoltam magamban - Megérkezett az őrség. A hajó elejébe botorkáltam. Nem tudom, hogyan fogok így harcolni. Visszakecmeregtem a többiekhez. Körülnéztem a hajón, felmértem a terepet. Feknéztem az árbóckosárra, és megint elvigyorodtam. Az nekem megfelel. Igaz, hogy az egyik lábam használhatatlan, de van még egy másik, plusz két kezem. Az árbócot úgyis könnyen mászhatóra alakították ki, gyerekjáték lesz feljutni oda. Igaz, a lábam mégis csak lassított a mászásban, de még ígyis rövid időn belül fent voltam a kosárban. Szerettem a magas helyeket. Letoltam a kapucnimat, és éreztem a szelet, ahogy az arcomba csap. Ekkor támadt egy ötletem, és lekiáltottam a többieknek:
-Hé, odalent! Tudnátok hozni nekem némi fölösleges ruhadarabot? Valamint kéne egy fáklya is! |
Csak egy kissé voltam dühös, azt is csak azért, mert volt képe visszaszólni a kisegérnek. Le akartam menni a kabinomba, de ahogy a törpék evésre invitáltak mindenkit, egyvalami jutott eszembe. Nem. Még nem. Melandor lassan elfordult a parttól és a nyílt tenger felé fordult. Vele együtt én visszafordultam a társasághoz.
- A lakoma várhat, ha nem akarjuk, hogy a sirályok lakomázzanak a májunkból. - ahogy elmondtam elképzeltem, ahogy elképzeltem köpnöm kellett, ahogy köpnöm kellett szép nagyot fröccsentettem a bakancsom mellé. - A láncok még a bokátokon vannak, csak kissé kinyúltak. - a hajóorron túlra mutattam, egy kézzel feltartva pallosomat. - És ott jönnek azok, akik meg akarják szorítani őket.
A láthatáron több emberi hadihajó közeledett. Alig fél órára lehettek és a Melandor épp feléjük tartott. A szigetet nem rácsok őrzik, hanem egy kisebb armada, az emberi birodalom leszolgált hajóiból. És még egy olyan legendás hajó, mint a Melandor se tud észrevétlenül ellavírozni köztük. Noha ez inkább méretének, mint ügyetlenségének tudható be. Nem hagytam sok időt a bámészkodásra, hamar készen kellett állnunk.
- Idd meg azt, lehet, hogy ez az utolsó italod - biccentettem a gyíknak. - Ezeket a bigyókat meg szedje ki valaki belőlem, mert már nagyon viszketnek! - vakartam meg ezzel a vállamon lévő sebet.
- Itt a csata a nyakunkon, készüljetek! |
// Gretel //
Nem igazán figyeltem arra, mi történik körülöttem, az sem nagyon érdekelt, hogy az az eszméletlen muszkli-manus miért rántott kardot, csak figyeltem az izmok játékát a hátán, ahogy táncoltak a bőre alatt. Az mondjuk nem tetszett, hogy semmibe se vett. Kiropogtattam az ujjaimat, hogy na most megtépem, amiért semmibe vett, se Hans a kezemre tette a vállát és figyelmeztetően ráncolta a szemöldökét. Igaza volt, MÉG nem kéne bajt csinálni. Megköszörültem a torkom.
- Ugyan, fiúk, ölhetitek egymást majd holnap, de a mai nap az ünneplésé. Jertek le az ebédlőbe, van sör meg abrak! Én igazán nem akarok beleavatkozni, de... - tettem fel a kezem és rávillantottam egy bájos mosolyt a "prédámra".
// Hansel //
Szöget ütött e fejembe, hogy az a gyík honnan a manóból jöhetett, de végül is meghajoltam, bemutatkoztam álnevemen, és eldörmögtem egy "szolgálatodra"-t. Vigyorogtam azon, hogy az a kettő mindjárt egymásnak esik, de nem akartam, hogy Gretel belegabalyodjon az ügyükbe, ezért figyelmeztetőleg megszorítottam a vállát, majd a segítségére siettem.
- Drága húgomnak igaza van, egy röpke időre tegyétek félre az ellentéteket. Megszabadultatok láncaitoktól és többé nem lesz gondotok a pénzzel sem. Jertek hát! - vigyorogtam én is, majd a gyíklényre it vettetem egy pillantást.
- Látom Te már elkezdted az ünneplést. Ha ezek az ökrök nem hallgatnak a szép szóra, van kedved velünk tartani? - kérdeztem tőle. Nem tűnt ellenségesnek, és jómodorú volt, úgyhogy nem volt okom arra, hogy undorodjak tőle, bár kissé furcsának találtam tekintetét. Hm, biztos a hüllőszem teszi... - morfondíroztam, miközben vártam, mit lép most. |
* Mint valami hirtelenjében jött mennydörgés, úgy ugrottam meg, amikor a nagy darab "mamlasz" lecsapott párat a kis csuklyás, maszkos mitugrászra. Valóban beigazolódott az a sejtésem, hogy egyáltalán nem kedvelik egymást, és korábban - szerintem egy órája -, volt egy kicsi összetűzésük egymással. Meg is értem, én sem örülnék neki, ha fegyvertelenül támadnának rám, továbbá már csak a maszkos "társam" viselkedése miatt is elpattanna valami nálam.
Azon voltam, hogy kardot rántsak, de akkor meg rám is azt hiszi/hiszik, hogy harcolni jöttem fel csak. A markolatnál elengedtem a fegyverem és szépen hagytam, hogy elrendezzék ketten, egymás között. Nem az én dolgom volt.
Hátrálltam egy pár lépést, majd amikor befejezték az egymás közötti civakodást, visszaáltam a sorba és folytattam a sör ivást. Ahogy elnéztem, sokféle néppel van itt dolgunk, de a fekeruhás aggasztott engem. Nem volt ez meglepő, nem ismertem az arcát és nem szeretem azokat az alakokat, akik valamilyen oknál fogva eltakarják az arcukat vag a testüket. El akarnak rejtőzni.
Amikor én kerültem sorra, üdvözöltem a jónépet.
- Üdv, kis lény. - Mondtam a kisembereknek. A feketeruhásnak pedig biccentettem. - Üdv.
Mintha azok ketten - a kis lény és az újdonsűlt "barátunk", akinek még a nevét sem tudjuk, annyira frissen jött -, nem kedvelnék egymást. Hallottam már, hogy van egy nép, akiket "eldáknak", "elfeknek" hívnak és azok nem kedvelnek valakiket. Nofene. * |
Csak néztem a hajóra felszálló alakokat. Na, tessék, hiányoltam a színes társaságot - gondoltam magamban. Volt közöttük embertől kezdve repülő patkányon át gyíkemberig minden. Egy elf is jött velük. Elvigyorodtam magamba: Két törp és egy elf. Ebből jó már nem sülhet ki. Szépen, lassan leereszettem az íjamat és visszatettem a hátamra. Elindultam az "újonnan érkezők" felé, üdvözölni őket. |
A gyíkember sörére magamelőtt megráztam a kezem, hogy nem kérek belőlle. A következő pillanatban az óriás a hatalmas pallosával megpróbált rámilyeszteni. Már hamarabb is észrevettem a hatalmas fegyverét, de nem különösebben érdekelt, ezzel viszont felkeltette az érdeklődésemet. Az támadásaira még csak reagálni sem tudtam annyira hirtelen jöttek. Hiába még egy orrvgyilkost is meglephetnek, ha nem figyel.
-Csábítóbb, mint mikor nincs.- mondtam olyan vigyorral arcomon, hogy még talán a maszkom alol is kilátszott a szám széle.
-Ám annyi tisztesség van bennem, hogy nem harcolok a csapattársaimmal.- mondtam, majd kirántottam kardomat és rászegeztem. -Ez persze nem azt jelenti, hogy ha ő akar, akkor én meghúzódok. |
Egyre furább alakokat pillantottam meg a fedélzeten. Láttam két törpöt egy csuklyás társaságában mind két törp eléggé részegnek tűnt. Az egyik közülük csak az izmos férfit bámulta nyál csorgatva
~ Bizonyára az a törp nőnemű bár náluk eléggé nehéz megállapítani, hogy melyik-melyik~ gondoltam magamban miközben feljött a hajóra az a maszkos is aki meg akart támadni.
Az izmos férfi jól meg mondta a magáét a maszkosnak, és még felé is csapot a pallosával. Majd egy ijesztő nézéssel – ami engem megijesztett. – nézett a maszkosra.
~ A maszkos biztos őt is megtámadta ráadásul fegyvere sem volt ahogy kiveszem a szavaiból. ~ |
A minket köszöntő törpékre ügyet se vetettem. Azaz nem foglalkoztam velük többet egy pillantásnál, csak hogy megállaítsam, hogy ők azok. Már láttam őket amikor felszálltak, csak nem ilye közelről, azóta meg akkor se vettek volna észre, ha közel megyek, olyan részegek voltak. Nem lepett meg ez a viselkedés. Nem ők lennének az elsők, akik a Melandorra kerülve italba folytanák személyiségük maradékát. Azon kívül a törpéktől még annyira se volt szokatlan az ivás. Akkor mozdultam meg legközelebb, amikor a maszkos is felkapaszkodott.
- Nah most már kevésbé tetszenek az esélyek, mi? - és ezzel egy hajszállal a feje felett elkaszáltam a pallosommal. - Milyen az, ha az ellenfélnek fegyvere van, he? - a következő csapással mellé súlytottam le. Kirántgattam a pallosomat a padlódeszkákból, majd egy fenyegető fújás kíséretében hátat fordítottam az újoncoknak. |
* Nem úgy látszott, hogy bármi is történne, miközben én békésen hűsölök a hordók között. Picit mozogtam füleltem, de eddig semmi figyelemre méltó nem történt, ami miatt ki kellett volna mozdulnom a rejtekhelyemről. Elüldögéltem, szinte már nem is foglalkozva az álcámmal amit magamnak csináltam. Nagy unalmamban már meg is kóstoltam ezt a nedüt, amit sörnek hívnak a simabőrű és az egyéb népek. Nagyon istenítik, így ezt a fejtát ios megkóstoltam - mert a rütheimi embereknél már vbolt hozzá szerencsém. Rájöttem, hogy ha siokat iszol belőle, akkor elszédülsz és elveszted az eszméleted. Továbbá fejfájással ébredsz, amit másnaposságnak hívnak. Érdekes.
Amikor már az ötödik kortynál tartottam, akkor hallottam meg, hogy reszelős hangok üdvözlik a hajóra érkezőket. Jó gyors volt, ami azt illeti, talán nekem is várnom kellett volna. Ezen felbátorodva, felálltam - az üveggel a klezemben -, majd kiléptem a raktárból.
Kint az dogadott, két pici ember és egy feketeruhás üdvözölte a többieket. Komikusan közéjük álltam, persze megkerülve a kis csipercsapatot, akik éppen az óriás ámulássával voltak elfoglalva. Én szépen beálltam mögéjük és vártam a soromra.
Útközben intettem egy mosolyt a csuklyásnak majd odanyújtottam neki az üveget. Ha kér odaadom neki, ha nem, akkor sunyiban behajítom a vízbe. Biztos furán nézhetett ki az előbb, hogy éppen egy vad idegen készálódik ki a raktárból, de hát itt amennyi fura dolog történik... Jó lesz megimerkedniük ezekkel a fura dolgokkal a hajón lakozóknak is. * |
Végül a csak előbújt az idegen. Kissé meglepett hogy egy elffel van dolgunk, de mivel csatlakozott a csapathoz így feladtam azt hogy bántom... egyenlőre. Végül én szállktam fel utoljára a hajóra, elvégre én személy szerint kissé sajnáltam itthagyni a szigetet. Végül mikor felmásztam a kötéllétrán két törp fogadott minket. Az egyikükön rögtön kiszúrtam, hogy nem bír magával és, hogy ezt az óriásnak köszönheti. Mindenesetre nem sokat foglalkoztatott a szerelmes, inkább az érdekelt, hogy minél előbb körülnézhessek a hajón. Ha nem szorúlt volna belém egy kis modor, akkor már otthagytam volna mindenkit. Viszont kiskoromban még apám belém nevelt egy kevesett, így vártam, hogy valaki körbevezessen minket, vagy legalább egy "Menjetek amerre akartok!" kijelentést vártam. |
// Hansel //
Elvigyorodtam azon, ahogy a férfi - bizonyos Avaletho - előrántotta az íjat. Gretelre néztem, aki nagyban vigyorgott velem együtt. Persze persze, tudom én, milyen az, mikor az ember minden sarokban bajt szimatol, de ha minket nem érint a dolog, akkor eléggé vicces, és gondolom ezzel sokan vannak így. Felnyúltam és az alkarjára tettem a kezem.
- Csigavér, vitézuram, ők mostantól a legénységünk tagjai, nem szabad őket nyilakkal kilyuggatni! - azzal otthagytam és elébük mentem, köszönteni, mire Gretel nagy hévvel elcsörtetett mellettem, a fene se tudja, mitől hajtva, és megállt a... elgondolkoztam, mikor megláttam a nagydarab, bikanyakű férfit. Ez egy törp? De annak túl magas... vagy talán egy óriás törp? Nofene! - gondoltam zavartan, majd kissé óvatosabb léptekkel közelítettem meg a jövevényeket. Gretel csillogó szemekkel nézte a fekete üstökű férfit és éppen meghajolt, de jó mélyen, hogy kissé kibuggyanjanak a mellei. A kis cafka!
- Hverda vagyok, szolgálatodra! Isten hozott a Melandoron! - és felvillantotta legelragadóbb mosolyát. Kicsit félretoltam, mire rámmordult, de nem törődtem vele.
- Orik, szolgálatotokra! - címeztem ezt mindenkinek, aki éppen felszállt, majd homlokráncolva konstatáltam, hogy itt van egy...
- Egy hegyesfülű... - szűrtem a fogaim között a szavakat, de csak én hallhattam, meg Gretel, de Ő egyre csak a széles embernek rebegtette a pilláit.
A népünk sose volt jóban a tündékkel, és ez Ayantholon se volt másképp, ahol gyakran összetűzésbe keveredtünk és semmiben nem értettünk egyet.
- Hát ez piszok jó... ezek soha nem hagynak békén minket? - súgtam Gretelnek, de Ő valami teljesen ellentéteset súgott vissza: - Durin szakállára, nézd meg azokat az izmokat, és a sebhelyeket! Egek, és a szakálla, mamám, a szakálla! - és mélyet sóhajtott. A tenyerembe temettem az arcom. Már megint kezdődik...
|
Miután a hajó megállt, az izmos férfi egyből oda is úszott a hatalmas hajóhoz és követte egy gyíkember is. Pár pillanatig csak a hajót bámultam a kardomat visszatettem a hátamon lévő tartójába és végül lassan bemerészkedtem a vízbe hogy odaússzak a hajóhoz. Odaérve a kötéllétrához a vízben egyhelyben úszva néztem föl. Félelemmel töltött el engemet ahogy felnéztem. Majd visszanéztem a szigetre és arra gondoltam nem akarok ott maradni azon a helyen. Így elkezdtem mászni felfelé a kötéllétrán. Végül feljutattam, de a félelmem nem múlt el. |
-Nos, ezt én is kérdezhetném - válaszoltam, kissé vontatottan - A becsületes nevem Avaletho. Nos, éppen menekülök és egyszerre kergetek.
Láttam rajtuk, hogy kissé feszengenek, megértem. Hogyan kerülhet az ember egy ilyen helyre.
-Egy kalózt üldöztem - magyaráztam - csakhogy jelenlegi állapotomban, nem vagyok harcképes - mutattam a lábamra. Folytattam volna történetemet, ámekkor megláttam egy fát. De nem a láthatáron, hanem a hajó mellett. Egy szigeten voltunk. Hogy-hogy nem vettem észre ezt hamarabb? Ám nem volt időm tö(r)prengeni, hangokat hallottam, a hajó mellől. Előrántottam íjamat és nyilat illesztettem a húrra. |
* ~ Melanor, Melanor... ~ Gondoltam magamban, ízlelgetve a szót.
Kicsit mintha ismerős lett volna. Azoktól rütheimiektől már hallottam róla, elég nagy hajónak írják le és néha még az ott tartózkodó kereskedőhajók is találkoznak velük. Van, amelyikről hírt kapnak, avn ameliykről nem, tehát kétes az, hogy akkor most ez kalózhajó vagy nem-e.
Kivontam a kardomat viszont, amikor a csuklyás "társam" is kivonta, hiszen zat hittem, hogy már megint rám akar rontani. Kiderűlt azomban, hogy csak egy szőke hajú férfit vagy fiút talált az erdő szélén. Annyi itt az új dolog, máég csak pár perce találkoztam ezekkel az új szerzetekkel, de kezdem megszokni tőlük ezeket a hirtelen jövő interakciókat.
- Fenébe, hagyjad már és menjünk a hajóra! - Mondtam a csuklyásnak, majd a parthoz mentem. Az a hatalmas monstrum egyre közelebb jött, és hamarosan mintha alakokat - kettőt, hármat, négyet vagy sokat -, láttam a fedélzetén, bár sokszor összekevertem a kötelekkel őket. Egyet viszont biztosan láttam, bár lehet két ember volt egybefonódva. Odamnetem az óriáshoz, de persze tartva a privát zónát és a tisztességes távolságot, ami esetemben két és fél métert jelenetett.
- Megnézem közelebbről a hajót, tudok lélegezni a víz alatt. A fedélzeten várlak titeket, lehetőleg siessetek a beszállással. - Mondtam majd egy biccentéssel elköszöntem. Ha mondott valamit megvártam, majd azután ugrottam a vízbe.
Pár perc, vízalatti úszással a közelébe értem a monstrumnak. Jó nagy volt, így a szélén fel tdutam kapaszkodni és szépen, fokozatosan másztam fel, valahol a hajónak a hátulján. Megpróbáltam ügyelni arra, hogy a lehető legkevesebb zajjal másszak, így lassan másztam. A szélén bekukucskáltam, láttamamint éppen két... Alacsony szerzet beszél egy másik, fekete ruhába öltözött valakivel.
Megláttam egy ablakot. Nyitva volt, így könnyedén bemásztam rajta, de mivel sajnos megcsúsztam, beborultam eláég keményen beütve ezzel a fejemet. Kiderűlt, a raktárnak egy eldugott részlegében vagyok, ahol éppen gabona készítmény van, rütheimi nyelven "krötna", azaz sör.
Villámgyorsan babújtam az egyik sarokba, majd eldőltem mintha matt részeg lennék. Eltakartam magmat, farkamat betettem a köpeny mögé, így egy egyszerű, részeg embernek néztek. Horkolltam is hozzá * |
Úgy tűnt a legújabb idegen is mellettünk döntött. Én meg eközben amellett döntöttem, hogy nem várok tovább. Egy erősebb hulláb csapódott a lábszáramnak, ez maradt Melandor lendületéből, miután megállt.
- Utánam, aki életet szeretne élni! - kiáltottam magam elé tréfásan, noha fele se volt tréfa. Na jó, épp a fele. Megindultam a vízben gázolva. A part hirtelen mélyült, csupán tíz méterre állt meg a hajó tőlünk. Mire a hatalmas testhez értem, a kötéllétra már ott lógott előttem. Nem néztem hátra, nekem innentől kezdve édes mindegy, hányan jönnek. Rég kellett így felkapaszkodnom az öregfiúra, bár akkor elbírt, kissé tartottam attól, hogy ezúttal cserben hagy. Végül mégis épségben felkapaszkodtam. A hajóorrban még mindig ott hevert a hálókupac. Benyúltam alá és előhúztam kardövemet, három kedves kardommal. Nem vesződtem a felcsatolással, a létra végéhez mentem vissza és egyik kezemben pallosommal, másikban az övvel figyeltem, hogy jönnek-e a többiek. |
//Gretel//
Az övemen éppen egy igazi, hamisítatlan törpeszekerce lógott, azt rántottam elő, míg Hansel az egyik kardját, és egyszerre fordultunk meg a hang irányába, fegyvereinket a hang gazdájának férfiasságához szegezve két oldalról. Feltekintettünk rá, és jóóó felfele a magas fickóra. Bár nekem mindenki magas, így is épp hogy verem a 150 cm-t, Hans a 155-öt, és ez a népünknél magasnak számít. Büszke is voltam rá mindig, de az emberek között...
Látva, hogy nem igazán akar rosszat, Hans elvette a kardot, s én is a szekercét, bár nagy vonakodva. Régen nyiszáltam már le farkat, jólesett volna kicsit nosztalgiázni. Eltettük e fegyvereket, és a szokásos szertartásos üdvözléssel köszöntöttük az idegent, álnevet használva, természetesen, ki tudja, nem apánk kéme vagy bérgyilkosa vagy akármilye-e.
- Orik - mondta a bátyám, mire én: - ... és Hverda, szolgálatodra! - feleltük kórusban és meghajoltunk. Elhúztam az orrom.
- Mondd, nagyember, ki fia-borja vagy Te és mi szél hozott ennek e zsémbes vénembernek a fedélzetére? - kérdezte Hansel. Mindig Ő beszélt először, én csak meghúzódtam és vártam az alkalmat, mikor szólhatok közbe olyat, ami nem felszínes és a bátyus nem gondolna rá. Magyarén, mikor kezdhetek el csipkelődni. |
Nem akartam hogy észrevegye hogy kicsit is megremeg a kezem így jól megszorítottam a kardomat, és vártam hogy nekem essen mert úgy éreztem ez minden szándéka. Az ismeretlen háta mögül megszólalt egy igen erős és izmos férfi és megkérdezte velük tartanék e azon a hajón ami most érkezett. Megfordultam hogy megpillantsam azt a hajót. Egyetlen ismert hajóra sem hasonlított, amikről olvastam a különböző lények hajóiról szóló könyvben.
~ Nem tudom hogy jó ötlet lenne felmenni erre a hajóra valami azt súgja nekem hogy nem szabad~ töprengtem magamban a hajót nézve.
Mivel egyáltalán nem akartam a szigeten maradni úgy döntöttem hogy velük megyek.
- Persze hogy itt szeretném hagyni ezt a szigetet. – mondtam határozottan a férfinak. |
Felléptem a hajóra. Visszapillantottam és intettem egyett Lolathnak. Visszaintett. Megfordultam és körültekintettem a hajón. Hatalmas volt. Senki nem volt rajta, kivéve a végében két törpöt láttam meg. Ők legalább normálisnak néztek ki, ellentétben a kikötőben megforduló emberekkel. Eszembe jutott Lolath figyelmeztetése: Rejtőzködj! De, gondoltam, egyedül nem biztos, hogy sokáig túlélem. Legalábbis a jelen állapotomban. Lassan elkezdtem lépdelni feléjük. Perto jó szolgálatot tett ugyan, de a lábam ígyis átkozottul fájt. Lassan de biztosan lépdeltem feléjük. Háttal álltak nekem, nem hiszem, hogy felfigyeltek rám. Odaléptem mögéjük és megszólaltam:
-Sziasztok, nem zavarok? |
[193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
