|
Témaindító hozzászólás
|
2013.06.12. 22:15 - |
Melandor sose alszik. |
// Gretel //
Vészesen kevés volt a távolság a Melandor és a hajók között, majd hirtelen elkezdődött a csata. A közelebbi hajókról emberek ugráltak át, először a nagyembert vették célba, de azért engem is kiszúrtak, pláne, hogy akkorát üvöltöttem, hogy szerintem még Asgarothban is hallották, és ledöntöttem egy embert a lábáról, ahogy ráugrottam. Fejszémet belevágtam a mellkasába, amitől azonnal meghalt, de mentem tovább. A következő fickónak kivertem a kezéből a kardot, térde rántottam az ingénél fogva, és eltörtem a nyakát. A harmadik fickó a lába közé kapta a csapást. Épp láttam Hanselt, amint elhajol egy katapult-lövedék elől, ami a Melandor mellett csapódott a vízbe, majd azonnal felugrik és megrohamoz egy ellenséget. Ekkor valaki elkapott hátulról, de egy szép birkózó fogásnak köszönhetően átvetettem a vállam felett, majd megmarkoltam zsíros haját és a fejét belevertem az árbocba. Agyvelő és csontdarabok fröccsentek rám, mikor már indultam a következő ellenfélért. Voltak bőven, egy kisebb flotta támadott minket.
Végül egyszercsak nem maradt több, az izmos férfi ölte meg az utolsót. Körülnéztem, és azt láttam, hogy összesen négy ember harcol, abból az egyik én vagyok, a másik Hansel. Büszke voltam magamra, hogy csak pár vágást szereztem, de láttam, hogy Hansnak megsérült a combja. Mikor odamentem hozzá, Ő meredten nézett valamit mögöttünk. Követtem tekintetét, és láttam, hogy egy csapat fregatt közeledik felénk.
- Addig meggyógyítalak, lesz még egy pár s*ggfej, aki ki akarja majd ontani a beleidet - ajánlottam segítségemet a bátyámnak, aki bólintott.
- De siess - tette hozzá. Tenyeremet a vérző vágásra tettem és hagytam, hogy az energia a tenyerembe áramoljon, majd elmormogtam egy gyors varázsigét, ami bezárja a sebet. Hans morgott. Csata közben mindig szótlan és nyers, de én így szeretem.
- Nézd meg Őt is - biccentett a kigyúrt férfire, és én indultam is. Láttam, vannak sebei. Sejtettem, hogy goromba választ kepok, ezért csak annyit kérdeztem:
- Ellássalak, nagyember? |
- Minek oltotta ki a fáklya lángját? Azt akarta, hogy ne lássam a rusnya képét, „uram”? Erre viszont igencsak ráfázott; mintha én nem látnék sötétben, kedves „uram”. – vigyorogtam magamnak. Még sosem szólítottak uramnak, és azt gondolom nem is leszek méltó rá soha, hogy annak szólítsanak, de ez most tetszett. – Egyébként meg, a becsületemet keresem. – húzódott a szám még szélesebb vigyorra, kimutatva éles fogaimat. Végignéztem a packákon, elég közel volt, így még sötétben is tisztán kivehető volt az alakja. Ez a férfi rontott ki a fedélzetre, mikor elkezdődött a hadakozás, még emlékszek rá – hiszen az előbb történt. De úgy néz ki, ő nem igazán nézett végig az arcokon, nem ismerte föl, hogy én is ott voltam. Teljesen mindegy, épp elég a tudat, hogy nem ellenség, valamelyik őrhajóról. Remek! – Csak poén volt; igazából valami fáslit keresek. De úgy hiszem, magán nincsen ilyesmi, így nincsen nagyon mit tárgyalnunk egymással… - legyintettem, majd indultam volna tovább. |
Természetesen a blokád legdúsabb részén vágtuk épp át magunkat. Az emberek nem bolondok, azt hitték, így fennakadunk rajtuk. Valóban több időbe tellt, mint két hajón ájutni. Így mire magunk mögött hagyhattuk a tüzeket és a katapultok találatait, a szárnyakon elhelyezkedő, kisebb hajók már megfordultak. Alig értünk ki a sűrűjéből, máris a nyomunkban voltak. Ezek a kicsi és gyors fregattok azok, amelyektől csak akkor szabadulhat az ember, ha lemészárolja a legénységét, vagy felgyújtja őket. Mindazonáltal nem várhattuk be őket, hogy most azonnal végezzünk minddel, még azelőtt ki kellett érnünk a katapultok hatóköréből, mielőtt az őket hordozó hajók megfordulnak.
Végül miután az utolsó, a Melandoron rekedt katonával is végeztem hátrapillantva azt láttam, hogy öt hajó követ minket.
- A farkasok azt hiszik, szarvast űznek. Meg fognak lepődni, amikor rájönnek, hogy csak a medve csalogatta őket a barlangjába. - morogtam magam elé kárörvendően. Szépen lassan megnyugodtam, így talán képes leszek őrjöngés nélkül lemészárolni mindenkit a fregattokon. |
-Remek! - válaszoltam lelkesen. Rendkívül örültem, ugyanis így feleannyi idő alatt tudnánk végezni.
-Nos akkor megkérném... vagyis megkérnélek, hogy hátulról hozd ide azt a ládát. Tele van szerszámmal. Szükség lesz rájuk.
Hozzáláttam összerakni az egyik dárdavetőt. A fele kész volt, már csak össze kellett szorítani meg kalapálni. Ekkor valami megrázta a hajó oldalát. Azt hittem, megint félrelöktünk egy hajót, azonban nem volt egy se a közelben. Rájöttem, hogy a katapult még mindig tüzel ránk. Csak reménykedni tudtam, hogy nem súlyos a találat.
Igyekezetemben hátrakiáltottam: -Adsiner, siess!
Ekkor meghallottam, hogy valaki a hajóban, alattunk járkál. Bár kedves és türelmes volt velem, most itt kellett hagynom az elfet. Gyorsan előragadtam a zsebemből egy darab grafitot, meg papírt, és rárajzoltam, hol kell még használni az eszközöket. Ezután a gyík által lekaszabolt áldozatokhoz futottam kardért. Találtam egy kedvemre valót, elég jó pengének tűnt, mikor azonban el akartam venni, a kard gazdája megragadta a karom. Ronda, vérző sebhely csúfította el az arcát. Becsuktam a szemem. Teljes erőmből fejen rúgtam, majd kiragadtam a kezéből a kardot, és a hüvelyt. Elszaladtam. Lefutottam a fedélzet alá. Egy hosszú folyosó ált előttem. Halkan kivontam a kardot, majd csendben odalopakodtam az egyetlen fáklyához. Eloltottam, majd sötétlátásomat használtam, elég jól láttam az egyébként vaksötét folyosót. Ekkor az egyik szobából kijött valaki. Háttal állt nekem. Halkan lépkedve mögémentem. Közelebbről megláttam, hogy szárnya van.
~Remek. Egy elf, törpök, csuklyás, meg maszkos alakok, most meg egy szárnyas patkány. Mi jöhet még? De vajon velünk van? Hm... Nem szabad kockáztatnom.~ hezitáltam magamban.
A szerzet még mindig háttal állt nekem, bizonyára meglepte, hogy nem lát semmit. Ettől magabiztosságot nyertem. A kard végét hozzáérintettem a nyakához, majd gúnyos hangon megkérdeztem:
-Megkérdezhetem, mit keres maga itt, uram? |
Lefelé néztem hogy lássa biztonságosan felérkezik az ismeretlen fickó. Láttam hogy a második hullám letaszította a létráról. – ekkor megijedtem. – Szerencsére még időben el tudta kapni a létra egyik fokát így nem esett a vízbe. A kis izgalom végeztével sikeresen feljutott a létrán, megköszönte a segítségemet és be is mutatkozott.
- Szia az én nevem Adsiner. Szerintem nyugodttan tegezhetsz, úgy vélem hogy sokkal idősebb vagy nálam. – mondtam egy mosoly kíséretével.
- Nos annyira nem értek hozzá de sokat tanulmányoztam a dárdalövőket, így valamennyire elbirkózunk majd vele. – válaszoltam a kérdésére. |
Hallottam a harci kiáltásokat, az őrjöngést és a sikolyokat, amik valószínűleg a másik hajókról jöttek. Még a csata kezdete előtt lejöttem a felszínről – én nem vagyok kalóz, csak egy pitiánernek mondható kis tolvaj. Engem senki nem tanított kardforgatása, pallos kezelésre, se semmire - nem igazán tudnám megvédeni magamat azzal a könnyű kis tőrrel, ami még nálam maradt -, és nem szeretnék meghalni. Azok ott fent, majd lerendezik a dolgokat, kétlem, hogy ez ezzel a batár nagy hajóval szemben bárki is győzelmet arathatna.
Így hát visszahúzódtam a Melandor gyomrába. Először is felkerestem a hajókonyhát, azt a drága helyet, ahol ételt lehet találni. Nem is kellett csalódnom – a hajó konyhájából nyílt egy raktár részleg, ahol az egyik hordóban találtam halat. Mondanom sem kell, elég régen ettem, ezek a példányok pedig igencsak szépek, úgyhogy nem is tudok ellenállni a kísértésnek. Egymás után nyelem le őket, úgy ahogy vannak. Teljesen rámászok a hordóra és úgy emelem ki egymás után az uszonyos állatkákat, benyomok belőlük vagy egy tucatot. Falatozás közben a törött szárnyamra pillantok – azzal is kezdeni kéne valamit. Remélem, találok fáslit – remélem, meg tudom magamnak csinálni a kötést. Még sosem tört el semmim, úgyhogy elég pipa vagyok arra az emberre, aki eltörte a… szép szárnyamat. Pont a szárnyamat! Féreg…!
Miután úgy éreztem, hogy kellően megtömtem magamat, elindultam keresni. Fásli… Hol lehet ezen a hajón vajon fáslit találni? Van egyáltalán gyógyító helység? Egymás után nyitok be a hosszú folyosóról a különböző szobákba, de semmit nem találok… Közben hallgatom, hogy azok ott fönt mit alkotnak… Hallom a lángok tombolását, azt, ahogy a tűz pattogzik. Szóval így állunk… |
Megkönnyebbüléssel láttam, hogy legördült egy kötéllétra. Gyorsan megragadtam, majd elkezdtem mászni. Félúton egy hullám csapott a hajó oldalára, azt hittem, levisz a létráról. A következőtől már tényleg kicsúszott a kezem, szerencsére elkaptam zuhanás közben. Összeszedtem maradék erőmet, és gyorsan felmásztam, ott megtaláltam "megmentőm".
-Köszönöm, nagyon hálás vagyok. A nevem Linerys, szolgálatodra. Megkérdezhetem annak a becses nevét?
Hirtelen a dárdavető romjaira vetődött a tekintetem. Mikor a vízben voltam, úgy emlékeztem, mintha valaki nagyon érdeklődve figyelte őket
~Talán ő volt az? Hm, egy próbát megér~ gondoltam magamban. Megszólítottam az idegent.
-Mondja csak, ért valamennyit a mechanikához? |
Úgy gondotam még 9 nyilat elhasználok, a maradék 10-et pedig a támadóknak tartogatom. Így hamarosan 10 hajó lánba borult, mivel az egyik hajónak az égő árbóca ráborult egy másik hajóra. De nagyon kellettek volna még nyilak. Így hát, egy kötélen lecsúsztam és gyorsan bebotorkáltam a kabinokhoz. Illetve bebotorkáltam volna, ha nem csap le egy hatalmas hullám a lábamról. Honnan jött ez a hullám? Egy hatalmas csobbanást hallottam, utána egy másik hullámot.
-Ezek katapultal lőnek ránk! - kiáltottam |
A maszkos most valahogy visszautasította az izmos férfit, hogy most egyáltalán nem akar harcolni. Én erről a fordulatról inkább csak azt gondoltam, hogy beijedt. Ezután a törpasszony mindannyiunkat ünnepségre invitált. Nekem személy szerint tetszett az ötlet. Mielőtt még bármilyen ünneplést is kezdhettünk volna, az izmos férfi közbeszólt hogy most van jobb dolgunk is. Előremutatott ahol az emberek hajói, akik őrizték a szigetet felénk közeledtek. A kapucnis nem volt res és felment az árboc legtetejére és lekiabált hogy kell neki pár holmi. Kicsit nagy lett a felfordulás mert mindenki csak rohangált. A gyíkember a kezembe nyomott egy üveget hogy igyam meg.
~ Nem hiszem hogy most van itt az ideje az ivásra. ~ gondoltam magamban közben belekortyoltam.
Nos eléggé keserű volt az íze az én számnak de nagy nehezen legyűrtem a sört. Az idegen fickó, aki csakúgy ott termet szinte a semmiből a hajó fedélzetére előre szaladt és kérdezte hogy ért e valaki mechanikához. Gyorsan letettem az üres üveget – aminek épp abban a pillanatban ittam ki az utolsó cseppjét. – nem igen voltam járatos benne de odaszaladtam hozzá hátha tudok segíteni valamit. Mire oda értem ő elment. Nagy szerencsémre egy dárdavető darabjaira találtam.
~ Ezt talán még össze tudom szerelni. ~ Örültem hogy tanulmányoztam pár könyvet a hajók fegyverzetéről így volt némi tudásom hozzá hogy összerakjam ezt a romhalmazt.
Elkezdtem összerakni a darabjait, amikor hallottam ugyan azt a hangot hogy kiabál segítségért. Gyorsan a hajó szélére futottam és mikor lenéztem láttam hogy ott van a hajónk mellet. Gyorsan körbenéztem és megláttam egy kötéllétrát összetekerve. Nem voltam rest a végét amin kampók voltak a hajó korlátjára raktam és legördítettem a fickóhoz a létrát. |
Úgy döntöttem, mivel a nyílvetőgép rendbehozása időbe telik, egy másik módszerhez kell folyamodnom. De hogy fogok én elsüllyeszteni, vagy akár kárt okozni egy hajóban anélkül, hogy szembeszállok valakivel? Leültem a romok melletti ládára gondolgodni. Valami azonban megszúrt. Kinyitottam a ládát. Szerszámok voltak benne. Rövid keresgélés után találtam magamnak megfelelőt. Mivel csak a tüzesnyilú férfit ismertem, felkiáltottam neki:
-Mindjárt visszajövök!
Habár nem hittem, hogy nagyon érdekli, főképp ebben a helyzetben. Fogtam magam, a hegyes végű csavart szerszámot, vettem egy nagy levegőt, és beugrottam a vízbe. Kicsit nehezen szoktam meg a vizet, de nagy nehezen sikerült. Felettem volt a Melandor. Az egyik oldalán láttam egy kisebb hajót. Tökéletesen megfelelt. Még egyszer feljöttem levegőért, majd lebukva a víz alá. A kiszemelt "bárka" alá úsztam. Emlékeztem, egyszer olvastam az ilyen hajók tervrajzát. Megkerestem a megfelelő pontot és elkezdtem fúrni. Mikor sikerült lyukat ütnöm, valahogy sikerült kitágítanom a rést, annyira, hogy bedughattam a fejem még egyszer, utoljára, mivel a fúrás végén már azt hittem, megfulladok. Láttam, hogy a hajó alja kezd egyre gyorsabban megtelni vízzel. Gyorsan kiúsztam, majd felértem a vízfelszínre, a Melandor mellé. Kerestem a kötéllétrát, de úgy láttam, hogy felhúzták. Szerencsére Avaletho nem volt holttérben, de most nem ő érdekelt. Az sem érdekelt, ha nem a mi egénységünk hallja meg. Torkaszakadtából kiabáltam.
- SEGÍTSÉG! HÚZZATOK KI! |
Egymás után rázkódott meg a faóriás alattunk, ahogy arrébblökte az armadát az útjából. Az első ilyennél megtántorodtam és felvettem egy stabilabb állást. Nem sokkal ezután egy éppen lángra kapó hajó húzott el mellettünk, végigkaristolva a Melandor oldalát. Páran át tudtak ugrani, de őket pedig én vártam. Mindjárt az első vállalkozót ugrás közben, a levegőben vágtam ketté. A mádodiknak már volt ideje megállni a fedélzeten, így őt csak azután beleztem ki, miután első csapásommal kivertem a kardját a kezéből. Sose voltam valami gyors kardforgató, de az a jelen helyzetben nem jelentett akadályt. Ilyen bizonytalan csatatéren senki se gyors. Akadtak páran, akik mégis megpróbálkoztak vívótudományuk megvillogtatásával. Ők tudtak egy-két sebet ejteni rajtam, mielőtt pallosommal elkaszáltam őket az utamból. Volt egy fiatal matróz, akit a vízbe akartam rúgni, azonban épp egy nekünk csapódó hajó és a Melandor közé szorult, így fulladás helyett kettétrancsírozták a deszkák. Az jutott eszembe, hogy ezt biztos nem én fogom letakarítani. Na jó, hisz én csináltam a koszt.
A csata hevében elém akadt egy hozzám hasonló monstrum, aki egy sajátomhoz hasonló pallost forgatott. Elrontotta a napom. Nemhogy megtáncoltatott, de a vállamat is szépen megsebezte. Végül mérges lettem. Magam elé tartottam a kardomat védelemként lerohantam és letaroltam, mint egy árhullám. Beesett a vízbe, majd a soron következő hajó átúszott rajta. Remélem nem éli túl, legközelebb nem biztos, hogy én leszek a szerencsés. Onnantól kezdve már nem érdekelt, ki áll előttem. Akár egyedül is lehettem volna a hajón, továbbra is fáradhatatlanul osztottam a halált. Mélyen legbelül eldöntöttem, hogy mikor elmúlik a veszély, talán lenyugszom.
- Gyertek csak, férgek! A cápák éhesek! - harsant dühöngő bömbölésem a harag fátylán keresztül. |
* - Eh... - Morogtam párat a nőre, aki belémrohant. - BUNKÓ!
Utálom az ilyen személyeket, akik figyelmetlenek és mindnet ajnároznak ami mozog. Ha lenne egy csodafegyver, amivel az összeset egy csapásra ellehetne tüntetni a földről, nagyon megritkulna a népesség, úgy vélem.
Útközben elkaptam pár üveget, kezdve a kis emberrel majd folytatva a maszkos bunkóval. Egy időbe beletellett, mire az üvegeket normálisan sikerült feltölteni olajjal - kapkod a lény, ha körülöte éppen háború van -, de amint végeztem, jól megrakva kirohantam a fedélzetre. A maszkos bunkó idejében segített a terhemen, aminek kivételesen hálás voltam. Kettő maradt nálam, így azokat békességben eldobálhattam a többi hajónak a fedélzetére, hogy ezzel is segítsem a harcot.
Az egyiket jól megfontoltan a főárbócra dobtam, mivel azon sok volt a kötél, illetve a fővitorla is szépen el tudott égni. A találatom sikleres volt, a recsegéssel és ropogással ledőlő árbóc beszakította a másik hajónak a fedélzetét, ezzel nagy károkat okozva neki. Oltani kellett és ki kellett kerülnie az ellesnégnek azt, akadályozta a haladásban, és átugrálni is nehezebben tudtak, mivel a kötelek leégtek amivel indázni tudtak volna.
A másikat pedig közvetlenül a fedélzetre hajítottam, megpirítva ezzel három-négy embert akik azonnal a vízbe ugrottak a jajveszékelés közben. Ezután, mivel más harc lehetőség enm volt, előrántottam a kardomat is a bal kezembe pedig a bőrpajzsot vettem.
Első ellenfelemet egyszerűen csak belelöktem a vízbe, rögtön utána egy éppen átugró ellenflének vágtam a lába közé, miközben röpült át a fedélzetre. Utána csak simán leszúrtam, de nem úgy volt a következő ellenfelemnél, aki pallost viselt.
Jobbról támadot, de könnyedén védtem a támadását és a karddal - a végén volt egy éles tüske, ami egy kígyó szájából jött ki -, rávágtam az ellenfelem szemére. Ki is szúrta nyomban, amire idakapott, de addigra kaptam az alkalmon és leszúrtam.
A többi ellenfelemre már csak így képekből emlékszem, gyorsan aprítottam őket, de volt pár akit be is löktem a vízbe - talán büdös volt? -, ezzel is tovább ritkítva a létszámot. Sokan inkább elmenekültek előlem, mivel a fejem túl rémisztő volt nekik. Annál jobb! * |
Amikor a gyíkember hozzám vágott egy üveg sört, azt hittem visszakézből széttöröm a fején, de hamar világossá vált, hogy mit is akar. Ezért elfordúltam, hogy senki se lássa arcom, levettem maszkom, majd felhajtottam a piát. Ezt követően ismét visszahúztam álarcom és hozzávágtam az üveget. Utána felszedtem a földről, vagy hajópadlóról a shurikeneket, amiket még a sör miatt ejtettem el. Amint újra felnéztem egy hajó már lángolt, egy másik meg ott volt mellettünk. Rögtön eldobtan a shurikeneket és mindegyik egy-egy nyakat talált el. Majd kikaptam egy már olajjal teli üveget a gyík kezéből.
-Ezt elkérem.- mondtam neki miközben elrohantam mellette. Azzal a lendülettel átugrodtam a másik hajóra, de még előtte eltettem az üveget, hogy tudjak tőlle harcolni. Sok ellenfél volt ott és a Melandorra való átugrálások is megálltak. Ez ugyan nem kedvezett az esélyeimnek, de végülis a célom elértem: A hajó legénysége nem támadta tovább a Melandort, hanem rám figyelt. Az ottani embereken kissé nehéz volt átküzdenem magam pusztakézzel és közben beszereztem néhány sebet is. Végül amint elértem a hajó oldalkötéllétrájához felmásztam az árbócra. Ott elővettem az olajos üveget és még a fegyvertartómból egy apró fáklyát amit nagyon könnyű meggyújtani ám nem ég sokáig. Az olajos üveget a két bokámmal fogtam meg, amíg végighúztam a a fáklyám fém részsét a páncélomon így szikrákat hozva létre amik begyújtották. Ezután meggyújtottam a palackot, majd lerugtam a hajó fedélzetére. A tűz csak úgy terjedt. Ha nem lett volna menekülőtervem én is ott ragadtam volna. Három shurikent kaptam elő mellyekre egy-egy elég hosszú és strapabíró sárkányin volt kötve. Ezeket a Melandor leghátsó árbócára dobtam. A shurikenek rátekertrék a sárkáynint, majd ellendültem az ellenséges hajó árbócáról a saját fedélzetünkre. Útközben éreztem a tűz melegét, de csak egy pillanatra. Amint a fedélzetre értem elengedtem a "kötelemet" és hátranéztem az égő hajóra. Öröm volt látni ahogy egy-két lángoló ember a vízbe ugrik, hogy mentse magát a tűzhaláltól. Csak pár másodpercig néztem a kigyulladt hajót, mert tudtam, hogy még sok ellenség van. Így visszaindúltam a hajó elejére, ahol a többiek is voltak és ahol a harc is dúlt. Utolsó négy shurikenemet négy másik ember torkába dobtam akik akkor már a hajón voltak. |
Megláttam, hogy a sok hajó közül, egy könnyű fregatt előre tör. Elvigyorodtam: Első célpont. Fogtam egy nyilat, rongyba tekertem és meggyújtottam a fáklyán. Ráraktam az idegre, felhúztam céloztam, és elengedtem. A nyíl gyönyörű pályát írt le, és átnyukasztotta a fregatt vitorláját. Rövid időn belül a fregatt vitorlája lángra kapott, és a tűz elkezdett terjedni, elég szép sebességgel. Egy megvan, maradt... Ekkor jutott eszembe, hogy nem lesz elég nyilam. Otthonról teli tegezzel jöttem el, ami körülbelül 30 nyilat jelent. Végigsimítottam a megmaradt nyilakon 29 maradt. Remek - gondondoltam - honnan a francból fogok nyilakat szerezni egy tengeri csata kellős közepén? |
A gyík a kezembe nyomott egy sörösüveget. Mivel minden csatánál fennáll a veszélye, hogy az lesz az utolsó is, nem vetettem meg egy italt előtte. Három nagy korttyal felhajtottam a sört, és még azelőtt vissaadtam az üveget, hogy továbbmehetett volna. Ennél több kell, hogy érezzek valamit. Azonban talán emiatt kicsivel többet gondolkoztam azon, hogy a két egykezes kardommal, vagy a pallosommal harcoljak. Végül a kétkezes mellett döntöttem, az úgyis a kezemben volt már.
A törpe nő állt mellém, végighallgattam, majd lassan válaszoltam.
- Jól látod, már régebb óta szolgálok itt. Ezalatt megtanultam, hogy ahogy a hajó is önmagát irányítja, úgy a legénysége is. - eddig csak magam elé beszéltem, de most lenéztem rá. - Ha mindenképp utasításra van szükséged, itt egy: ölj és ne halj.
Ezzel el is fordultam tőle és a hajó bal oldalához mentem. Úgy láttam az első hajó innen várható, én pedig az első sorban akartam harcolni.
- Figyelem, újoncok! - ordibáltam át vállam fölött a fedélzeten fontoskodóknak. - A Melandor méretének hála a hajók többségét elsöpri az útból! A feladatotok az, hogy a közben átugrálókat ritkítsátok! Utána pedig arra a párra kell átszállni, akik tudnak kovetni minket!
- És ne nyiffanjatok ki!
//A középkorban nem nagyon a hajók elpusztításáról szóltak a tengeri csaták. Néhol volt egy-két dárdavető.... Legyen nálunk kettő elöl, ahogy írták romokban. A csaták a fedélzeteken alkotott csatatereken zajlottak és az egyik hajó felgyújtásával, vagy elfoglalásával értek véget. És mi kevesen vagyunk a foglaláshoz. Hookah hajója nyilván utolér minket. A többi meg onnan alakul. Kellemes vérontást mindenkinek!//
|
// Gretel //
Azonnal átkapcsoltam harci üzemmódba és elfelejtettem egy időre a nagyembert ( vagy törpöt, még mindig nem tudom). Kiropogtattam a nyakam és lerohantam a kabinomba, útközben majdem fellöktem a gyíkot, aki szintén rohangált és ráförmedtem:
- Rohangájjá' máshol! - berontottam a kabinba, felcsatoltam két könnyebb harcifejszét, a puzdrámat meg az íjamat, majd elhoztam Hans szobájából is egy fejszét meg a másik kardját. Mikor felértem a fedélzetre (ismét majdnem nekimentem a gyíknak, de most csak morogtam rá) odadobtam Hanselnek a fegyvereit. Az íjamat a kezem ügyébe vettem. Hans csinálta nekem, sárkányszarvból, amit elég érdekes eljárással csinált. Azt hiszem, felhevítette a szarvat és nyújtotta, de fogalmam sincs. Nyilat tettem az idegre, erre a gyík a képembe tolt egy sört.
- Közvetlenül a csata előtt nem ajánlatos piálni, barom! - és fittyet hánytam a pofámba nyomott üvegre. Ahogy néztem a közeledő hajókat, valami szöge tütött a fejembe és odaálltam a nagyember mellé.
- Most vagy én vagyok a hülye, vagy Te tényleg járatos vagy ezen a vén csonton, ahogy a viselkedésedből láttam - persze ez csak megérzés volt, cseppet sem arra figyeltem, hogy viselkedett hanem arra, milyen jó segge van -, úgyhogy mondd, mit tegyünk. Én meg a bátyám nem vagyunk vezéregyéniségek, de valakinek egyben kell tartani az embereket, egy olyannak, aki már ismeri Melandort. Ha tévedek... akkor meg nem szóltam- röhögtem fel durván, beszéd közben egyszer sem néztem rá, csak a hajókat figyeltem.
// Hans //
Szép cifrát káromkodtam, mikor rájöttem, hogy nyakunkon a csata és szinte nincs nálam fegyver, de Gretel indult is, hogy hozza amit kell, hogy áldják meg az istenek! Nemsokára harci készültségben álltam, de mikor sörrel kínáltak, teljes szívből kinevettem szegény gyíkot.
- Ugye tudod, hogy ennek az italnak... nos... bódító a hatása, és pont nem kellene lerészegedni, mikor egy csapat hadihajó közeledik felénk nagy sietséggel - majd elhallgattam, mikor láttam, hogy mit is akar az üvegekkel. - Na ez jó ötlet, barátom. Bár kevesebb, mint egy hete vagyok itt és ebben az időben is csak sörben áztattam a májam, azért rájöttem, hogy Melandornak elég nagy a tárháza fegyverek terén. És mint mondottam, a sört meg nem ihatjuk meg most, de ki se önthetjük! - mondtam figyelmeztetően és kissé pánikolva, mielőtt ahhoz folyamodik, ha már senki nem akar inni. Aztán láttam, ahogy a palackon megcsillan a fény és a finom nedű ide-oda hullámzik benne.
- Na jó, egy sörtől nem b*szok be. Ide vele!- azzal elvettem, egyik kezemben a karddal álltam, a másikkal igyekeztem befejezni az italt, mielőtt ideérnek a hajók. |
Összeállt, minek kellettek neki a "kellékek"! Megláttam, hogy a fedélzeten mindenki iszogat. Kissé elszomorodtam, de gondoltam, ha ezen túlleszünk, lesz alkalom ünnepelni. Úgy emlékeztem, mintha a szoba (ami egyébként egy kabin volt) lett volna pár érdekes dolog.
-Sajnálom, de mennem kell - közöltem Avalethoval, majd gyorsan lemászva az árbocon, visszaszaladva ahhoz a helyhez, melyben oly sok idő tölthettem, megpillantottam olyan alkatrészeket, melyek mintha egy dárdavető romjának maradványai lennének. Egyedül azonban nem tudtam vele mit kezdeni. Előreszaladtam, majd kiáltottam: -Hé, valaki nem ért a mechanikához? |
Érdeklődve bámultam az új idegent. Nem tudom, hol szállt fel, de biztosan előttem.
-A nevem Avaletho - mutatkoztam be - és az orvosi ellátásnak örülnék - tettem hozzá fintorogva, miközben a lábamra néztem - de, csak utánuk - mutattam a vészesen közeledő hajókra mutatva. Megtettem előkészületeimet: jónéhány nyilamra tekertem a rongydarabokból, a fáklyát pedig erősen a kosár széléhez rögzízettem. Én már készenállok. |
* - Szívesen tartanék veled, kis ember... - Mondtam a kis lénynek, vagy nem tudom minek. - De sajnos, amint látom látogatóink akadtak. Több is.
A távolban - ahogyan a mamlasz mondta -, több hajó is egyre jobban közeledni kezdett a Melanor hajó felé, ami azért volt gond, mert biztos voltam ebnne, hogy nagy harcra kell akkor számítanunk. A Melanor nagy hajó volt, de ahogyan láttam, kevés volt rajta az ember, ami megvédené.
- Talán igazad van, de azért várjuk ki a végét. - Válaszoltam útközben a mamlasznak. Mögé mentem és teljes eőmből kirántogattam a kis "bigyókat" a hátából. Nem mintha megérezte volna.
Mikor visszamentem, megkérdeztem a kis lényt:
- Mióta is vagytok itt, ezen a hajón? Jó lenne tudnom, hogy van-e valami katapult, dárdavető vagy egyéb, amit felhasználhatnánk a többi hajó ellen. Persze végszükség esetén. - Mondtam a kis lénynek. A kis üvegcsét végül nem dobtam ki, inkább kiittam a tartalmát és azután dobtam a vízbe. Ahogyan elnéztem az üveget, eszembe jutott valami. Valami jó dolog, ami hasznos lehet!
Berohantam komikusan a pincébe, majd felkaptam három-négy-öt üveget és az egyiket elkezdtem vedelni. Kirohantam, majd a kis lények a kezébetoltam egyet.
- Idd ki, kérlek és az üveget meg add oda. - Mondtam, és tettem ezt nagyjából mindenkivel akivel összetalálkoztam. Beleértve a hosszúhajú, szőke újoncot, a mamlaszt, a csukylás bunkót, a feketeruhás embert. A két másik emberről meg sajnos megfeledkeztem.
Miután kiittam az üveget, felkaptam egy lámpást és megtöltöttem a benne lévő olajjal az üveget. Ha nem volt benne több, akkor a hordókból szereztem még. A végére rongyokat tekertem, majd vártam. ~ Elvileg, ha ezt meggyújtom és eldobom, akkor nagyon nagyot pirít. Fenyegtő tud ez lenni, ha beválik! ~ Gondoltam. Körbenézte, hogy a jónép kiitta-e már a saját üvegét. * |
Ott ültem, újfent egy sötét, számomra teljesen idegen helyen, mely kissé emlékeztetett gyermekkorom elfeledhetetlen perceire. A különbség csupán az volt, hogy most nem egy kőfallal burkolt szobában voltam teljesen egyedül, hanem egy hajón zötykölődtem néhány sorstársammal, akiket szintén - valamilyen pitiáner ügy miatt - elfogott a katonaság. A börtönsziget felé tartva, elmémet elborították az olyan gondolatok, melyeket sosem kívántam volna.
~ Hogyan? Hogyan a búsbánatban kerültem Én ide?! - a cella sarkában kuporogva térdeimet magamhoz húztam, s kezeimet összekulcsoltam. - Jajj Hookah, ha most itt lennél, talán könnyebben vennék erőt magamon. Felállnék, és megpróbálnék kitörni innen. Mitagadás, egy részen egészen rozogának tűntek a falécek... Lehetséges, hogy meg kellene próbálnom. - körbenéztem a társaságon. Mindenki csapzottnak és levertnek tűnt, semmi esélyt sem láttam arra, hogy fölbuzdítva őket, talán segítségükkel elszökhetnénk innen.
- Palk! - szólt egy hang messzebbről, mire a minket figyelő őr felkapta a sisakját, tekintetét az ajtóra szegezte, mely a fedélzetre vezetett. - Előttünk egy hajó!
- Kalózok?
- Rosszabb. - hangja kicsit elhalkult, s a következő szóra nem egy rab kapta fel riadtan a fejét. - A Melandor!
Titokzatos szóbeszédek, egy rejtélyes vitorlás, melyről sosem tudni semmi pontosat. A kíváncsiság szele csapott meg, amely már kevésbé volt tőlem idegen, hisz mint egy pióca úgy tapadt rajtam már évek óta. Talán ha sikerül kiszabadulnom innen, feljuthatnék rá?
A hajó lassított és egy pár perccel később csupán a hullámok zajait lehetett hallani. Sirályok visító hangja, vagy a tengerészek üvöltései mind-mind eltűntek, még az apró sutyorgások is elhaltak, csak a várakozás kattogó hangja maradt meg mindenki fülében. Nem tudtuk, mi fog történni. |
[193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
