|
Témaindító hozzászólás
|
2013.06.12. 22:15 - |
Melandor sose alszik. |
* Meghallgattam a teendőket, de nem nagyon láttam, hogy mozgás lenne a halyón. Úgy értem: Senki nem mozdult, mindneki csak várt. Persze ez attól is lehetett, hogy a hajók még nem értek ide és mindneki csak arra várt, hogy ideérjenek és máris teszik a dulgukat. Én mindenképpen át akartam menni a hajóra, nem akarom, hogy mégtöbb ember azt a sanyarú sorsot élje tovább, mint amit én éltem.
Amíg nem érkezett meg a hajó, addig roham tempóban készítettem magamnak pár "tüzes koktélt", ahogyan elneveztem. Töltöttem bele rendesen, mert hogy ha egyedül kell nekivágni a dolognak, akkor muszály nagyot durrannia egy ilyennek.
Megpakoltam vele magamat, majd kirohantam a hajró fedélzetére. A harc most kezdődött el, a hajóról átugrálgattak az emebrek és harcba keveredtek a hajón lévő harcosokkal. Nem foglalkoztam velük, sebes léptekkel átrohantam a másik hajóra - közben egy tüzes koktélt eldobtam a rohamozók felé -, majd az árbócra dobtam egy üveggel. Kettő maradt, így azokat eldugtam a zsebemben, majd harcra tartottam a kardomat. Első ellenfelemet egy mettszéssel megöltem, és mivel a többi vagy a hajó átrohanásával volt elfoglalva, vagy pedig éppen a tűzben ég.
A hajó vége felé haladva megláttam a láncos csapóajtót, ami a foglyokhoz vezetett. Tudtam, mert én is voltam gályarab. A feladat már egyszerű volt: Le kell verni a láncokat és kiszabadítai a foglyokat. Nem lesz más választásuk, mint átjönni a mi hajónkra, mert itt biztosan nem szívesen maradnak.
Berohantam a fedélzetre, ahol nem mondhatni hogy sűrgött-forgott az élet. A foglár egy percig nézett csak rám, utána meg már küldte rám a testőrét, aki elég nagy darab volt. ~ Ejha, szép darab. ~ Gondoltam.
Hentesbárdot forgatott - a hosszabb fajtát -, és egy irányzott mozdulattal majdnem e fejemet is lemetszette a helyéről. Visszakézből - kihasználva a lomhaságát -, a jobb tárdét vágtam meg, amitől megbicsaklott. Az óriás ettől függetlenül felborított és nekilökött a többi robnak, akik ülve, görnyedten és holtsápadtan figyelték a küzdelmet.
Felálltam, majd egy csapását hárítva a nyakába állítottam a kardom. Felüvöltött, de már csak egy kis ideig, mert tovább toltam a nyakábana kardot amitől azonnal meghalt. Kihúztam, majd jött a foglár, de nem tartott sokáig, hogy elmeneküljön. Ezek után már elkezdtem leverni folyamatosan a láncokat és a "köszönömök" közepette, mutattam a kijáratra.
- Rohanjatok át a másik hajóra! * |
A népség csak tanácskozott, és nem figyeltek eléggé oda. Az idő fogyott, ők meg nem cselekedtek. Végzetes hiba is lehetne ebből, ha én nem lennék itt. Az ellenséges hajó időközben mellénk ért, és a katonák elkezdtek átcsődűlni. Na jó, ezt már én sem hagyhatom, elkezdtem mormolni egy varázsigét. Fél percel később egy villám csapott a foglárok hajójába ezzel lyukat ütve belé. Nem lettem volna szívesen az ellenség helyében, ugyanis többen meghaltak, vagy komolyabban megsérültek. A fegyencek elkezdtek kiözönleni a hajóból, a mi bárkánk felé tartva. Volt közöttük jópár szemre való is, akiket legszivesebben akkor néztem volna, mikor alattam vonaglik. Beleborzongtam a gondolatba. Pillanatok alatt újabb csata bontakozott ki. |
Láttam, vagyis hallottam, hogy néhányan átmennek a másik hajóra foglyot szabadítani. Vagy inkább öldökölni? Idefent nem értem, mit beszélnek odalent. Mindegy. Átmenni úgy sem tudnék - gondoltam, majd ránéztem sérült lábamra. Elfintordtam. Perto jó munkát végzett, azonban nem készült fel arra, hogy rohangálok, mászkálok, csúszkálok. Még jó, hogy a kezem megúszta a támadást, anélkül tehetetlen lennék. Velük tartani nem fogok, még jó, ha le tudok mászni a kosárból. Azt hiszem, most pihenek egy kicsit, valamint lekászálódok. Pihennem kéne, már hasogat a lábam. |
Éreztem, ahogy lassan újra erő áramlik a testembe és beforrnak a sebeim. Csak most, hogy megvilágosodott, mennyi mindent vesztettem, jöttem rá, hogy milyen közel álltam a véghez. Külön hálás voltam a törpének a megnyugtató szavakért, magam nem voltam biztos benne, hogy rendben leszek.
- Köszönöm. - fordítottam hátra a fejem és szóltam szelíden a nőhöz. - A nevem pedig Klathor, bár ez most nem fontos.
Megvártam, hogy végezzen a gyógyítással. Nem sokkal azután, hogy észrevettem, már csak simogatja a vállam és nem gyógyít, felálltam és elfoglaltam előbbi harci állásomat a hajó oldalán.
- Megmondom, mit teszünk. - mondtam a többiek felé fordulva, immáron sokkal erényesebben. - A foglároknak halniuk kell, különben ők végeznek velünk. Átfutunk, leöljük őket és visszafutunk. Amelyik fogoly közben elszabadul, és velünk akar jönni, ha képes rá, megteheti. Az már nem a mi dolgunk. - nem ordibáltam, próbáltam oly sokáig minél nyugodtabb maradni, ameddig csak lehet. A csatában úgyis sokkal nehezebb lesz. Most csupán tényeket közöltem. |
// Gretel //
Nekiláttam a gyógyításnak. A fickó nem nagyon törődik a különböző védekező technikákkal, csak aprít. Amennyit láttam a harci stílusából, az eléggé nyers volt, de felettéb hatásos. Lábammal odébbrúgtam egy testet, és letérdeltem mellé, sarkamra ülve, és nekiláttam a gyógyításnak. Néhány seb iszonyatos volt, sőt volt egy olyan is, amit ha nem gyógyítok meg, a férfi elvérzik. Nem figyeltem a körülöttem történő eseményekre, csak a gyógyításra koncentráltam. Nem akartam, hogy össze-vissza nyújtózkodjon, ezért a háta mögé ültem, és kezeimet a két vállára tettem, hogy a gyógyító energia a testén keresztül áramoljon a sérülésekhez. Ez némi plusz energiát ad neki, amiért hálás lehet. Az izmai olyan kemények voltak, mint a kő. Elmosolyodtam.
- Nem épp ez a megfelelő idő a bájcsevelyre, de hasznos lenne, ha a neveden szólíthatnálak és nem nagyembernek. Egy idő után igen irritáló, hogy rád nézek, és nem tudlak azonosítani. Egyébként rendben leszel - mondtam, azzal felálltam. Hansra vigyorogtam, aki megcsóválta a fejét.
// Hansel //
Vigyorogva néztem, ahogy Gretel csak úgy elflörtölget a férfival. Körülöttem rengeteg minden folyt, dárdavető-javítás, új emberek felbukkanása, mobil klinika. Rég voltam már csatában, legalábbis olyanban, amiben komolyabb döntéseket kellett hozni. A gépekhez nem értettem és a hajót se volt kedvem elhagyni, hogy foglyokat cipeljek át, ezért csak ennyit mondtam, húgom nevében is.
- Jómagam és Gretel tartjuk itt a frontot a... nagyemberrel - ütögettem össze a kardjaimat.
- Ha valaki megsérült, most szóljon, mert a csata kellős közepén ne fogom a nyamvadt seggeteket mentegetni! - kiáltotta el magát Gretel, jó hangosan, hogy mindenki meghallja.
|
Felülről az árbocról lekiáltott egy fickó hogy: „Szép munka.”. Ezután Linerysnek nem tetszett az ötletem, mert túl sok időt vett volna igénybe. Ezután nagy szónoklatba kezdett.
- Kösz nekem ne kellenek ilyen szép emlékek. - mondtam neki.
Az izmos férfi meg leszólta a munkánkat, ami nekem egyáltalán nem tetszett és az se amit utána mondott.
– Pusztán azért nem rántom elő a kardomat és ölök mást, mert az olyan jó lenne, - néztem Linerysre. - és a letámadásért sem, csak ha magamat kell védenem, akkor folyok ilyen eszközökhöz. - mondtam az izompacsirtának
Majd megláttam egy ismeretlen fickót – nem mintha a többieket annyira ismertem volna - de a következő pillanatban már el is tűnt megráztam a fejem. ~ Biztos csak valami délibáb lehetett. ~ gondoltam magamban.
A gyíkember volt az első aki jelentkezett az izmos férfi mellé hogy elvégzi a feladatot. |
| // Bocs, ha kicsit rövid, de tabletről nyomom. //
* Az események nagyon gyorsan haladtak, olyan szinten, hogy a hajót sikerűlt meggmenteni a biztos pusztulástól, illetve annak régi és új legénységét is beleértve. Az utolsó ellenfelemet egy laza szívműtéttel intéztem el, majd azután pedig halkan meghalgattam a hirtelenjében kiadott közérdekű közleményt.
- Vállalkozok a feladatra. - Jelentettem ki. * |
Ohh, ezek szerint itt még mindig folyik az ütközet -gondoltam- akkor én most nem is zavarok. Különösebben senki sem figyelt fel rám, csak Klathor vette észre a jelenlétem. Remek alkalom ez arra, hogy megbújjak valahol, és onnan figyeljem a harc kimenetelét. Legrosszabb esetben, ha ezek megölik magukat csak átsurranok egy másik hajóra, és ott szívódok be valamire. Nem kötődik ehhez a helyez túl sok emlékem, és én nem fogom idegenek miatt feláldozni magam. Nem kívánom saját bőrömön megtapasztalni a halál érzését.
Kis idő múlva meegtaláltam a helyem egy kisebb hullakupac, és törmelék mögött, és onnan figyeltem tovább. Úgy tűnik, valami érdekes van készülőben. |
- Végre te is elődugtad a képed, Temorin. - üdvözöltem a boszorkánymestert. Ahogy végighallgattam az újoncok tervét, csak egy nagyot sóhajtottam.
- Higyjétek el, én lennék a legboldogabb, ha végremindenki részt venne a harcban. - intettem magam felé felhívva a figyelmet vértől mocskos testemre. - De akkor már miért nem építünk egy hatalmas hajóevő fémbestiát itt a tengeren? - mondtam annyi gúnnyal, amit csak elbírt a hangom.
- Melandor nem vár. Nincs sok időnk. Miután az a hajó ideúszik mellénk, mi átmegyünk, leöljük a legénységet és sietünk vissza. Nem sok hajó van, amelyik matrózok nélkül utol tudja érni a Melandort. - végül ellágyítottam stílusomat és hangomat, némileg halkabban tettem hozzá. - Persze aki elég gyors velünk jöhet. Vagy ti is hátramaradhattok, ha el tudtok vezetni egy olyat. Ebbe már nem szólok bele. |
//Javítok.  lemaradt egy kötőjel.  //
-Jó ötlet. Mert ha vannak rabok azon a hajón, akkor talán őket is felvehetjük a legénységbe. Már ha úgy döntötök, úgy döntesz...- ez inkább a Melandornak szólt mint a többieknek- hogy kellenek még a hajóra.- Igaz ez csak egy megérzés volt, de ha szoktam bízni bennük, akkor sosem bánom meg. |
Szerencsére az összes katapult lövedékét kikerültük. Igaz jómagam észre sem vettem, hogy van az ellenségnek, annyira élveztem a harcot. Amint a három shurikenem célbatalált már jöttek is a többiek. Az elsőt áthajítottam magamfelett egyenesen a vízbe. A következőnek elkaptam a csuklóját, hogy ne vágjon meg a kardjával, majd térdemmel gyomronrugtam amitöl ő összegörnyedt. Ezután lábam kihúztam alólla és teljes erőmből a sarkammal, fentről nyakonrugtam amitől eltört és meghalt a fickó. Ezután a harmadikkal szembefutottam és az utolsó pillanatban tértem ki előlle, miközben könyökömmel arcba vágtam, majd mögé álltam és kirugtam a lábát, hogy letérdeljen, innen félkézzel kitörtem a nyakát. Viszont az utolsót élveztem a legjobban. Mikor észrevettem hogy mögöttem épp valaki le akar vágni, gyors megfordúltam és azzal a lendülettel kiütöttem a kezéből a kardot. Kezem magammellé húztam és utána torkát vettem célba. Amint az ujjaim áthatoltak a bőrén megragadtam a torkát és kitéptem a hejéről. Ezután figyeltem fel ahogy az óriás végez az utolsó emberrel a hajón.
~Ez kész.~ gondlotam, majd arra lettem figyelmes, hogy mindenki hátrafelé bámul, követtem tekintetüket és öt hajóra lettem figyelmes, amiből négyet az ijjászunk hamar le is szedet. Ezután jött szóba az összeszerelt dárdavető is. Ekkor eszembe jutott valami. A padlóból előmászott alakkal nem is törődtem. Még csak fél órát voltam a hajón, de mintha már megszoktam volna, hogy mindig valahonnan előbújik egy ismeretlen. Már meg akartam szólalni, de megelőztek.
-Jó ötlet. Mert ha vannak rabok azon a hajón, akkor talán őket is felvehetjük a legénységbe. Már ha úgy döntötök, úgy döntesz...- ez inkább a Melandornak szólt mint a többieknek- hogy kellenek még a hajóra. Igaz ez csak egy megérzés volt, de ha szoktam bízni bennük, akkor sosem bánom meg. |
Hallottam, hogy fentről Avaletho megdicsérte a munkánkat. Mióta a hajón vagyok, talán ez volt az első igazán jó érzés, ami elfogott. Adsiner ötlete az volt, hogy vigyük a dárdavetőt hátra.
- Túl sok időbe telik, addigra mellénk érnének. - válaszoltam.
Eszembe jutott valami. Egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy milyen benyomást fogok ezzel gyakorolni a legénységre, de gondoltam, most, vagy soha.
Megfordultam, és megpbrópáltam jó hangosan beszélni.
- Uraim, és törpasszonyság! - Itt egy kicsit elakadtam.
~Mi van, ha hülyeségnek tartják? A jó benyomásomnak annyi... Áh, mindegy, vagy velük, vagy nélkülük. ~gondoltam magamban.
- Nagyon szépen kaszaboltuk le az átszállókat, gyönyörúen gyújtottuk fel, fúrtuk ki, vagy romboltuk szét a többi hajót. - folytattam, de megintcsak átfutott rajtam valami.
~Még nem késő! Ez dicséret! Ha befejezem a mondanivalóm, búcsút mondhatok az egésznek! Nem érdekel! Ha velem jönnek, nem halok meg, ha pedig nem ... Nos... Az már mindegy. ~ Vitatkoztam saját magammal.
- Mit szólnátok, ha ezt az utolsó hajót közösen, mint társak rohannánk le? Megígérhetem, szép emlék lesz! Na, mit szóltok? |
Meghallottam odalentről, hogy elkészült a dárdavető.
-Szép munka - kiáltottam le. Meghallottam, hogy a két minket üldöző hajót akarják leszedni. De mire átcipelik a hátuljába, mellénk érnek. Így utolsó két nyilamat útjára engedtem, meggyújtva. Éreztem, hogy a távolabbi hajót nem fogom eltalálni, de azért egy próbát megért. Mikor látom, hogy a közelebbi hajó szépen ég, lekiáltottam Linerysnek és dárdavetős csapatának:
-Mit nekem dárdavető!
Bár a távolabbi hajót már nem tudom meggyújtani, egy kis időt talán nyertem nekik, hogy irányba állítsák a dárdavetőt. |
Már szinte teljesen készen voltam vele amikor Linerys visszaérkezett, megdicsérte a jó munkámat és elmondta mért is hagyott egyedül. Gyorsan összeszereltük a maradék szerelnivalót.
- Mielőtt még ezt eldöntenénk… - közbevágott a szavamba az izmos férfi.
- Hátra kéne tolnunk, mert az egyik hajó nagyon üldözőbe vett minket. Egy jó találattal eltörhetjük az árbocukat és már nem lesznek olyan gyorsak. –kiabáltam neki vissza. |
Úgy döntöttem most érkezett el az én időm. A megmaradt lelkek már nem mozgolódtak állandóan, a többség pedig az örök feledés homályába merült. A jelek szerint a a harcot már befejezték, és a fegyencek nyertek. Elismerésem feléjük. Ha most jövök elő biztos nem lesznek már mérgesek, nincs elég erejük hozzá. Remélem van egypár szép példány is közülük, és jól elszórakozhatok velük. Ezekkel a gondolatokkal kimásztam eddigi rejtekhelyemből, a padlóból, és széles mosollyal meghajoltam az itt összegyűltek előtt.
- Örülök, hogy ezentúl együtt utazhatunk. Az én nevem Temorin. |
Csak akkor néztem meg magamat, amikor a törpe nő odajött hozzám. Letekintve csak vöröset láttam, beterített a saját vérem. A mellkasomon centi vastag seb tátongott, a vállamon valaki szép szúrást ejtett és egy nyílvessző állt ki a vállamból. Összességében ramaty látványt nyújtottam.
- Igen, láss el kérlek. - válaszoltam recsegő hanggal.
Képes lettem volna így nekiállni harcolni, csak mondjuk összeestem volna közben. Elvézve magamat jobbnak láttam, ha most egy kicsit le is ülök a hajók érkezéséig.
- És hogyan akarsz hátrafele tüzelni? - ordítottam vissza, amikor a barkácsolók készen voltak. - Hálásak vagyunk a harcban nyújtott segítségetekért, de egyenlőre örülhetünk, hogy kiértünk a katapultok hatóköréből!
Ezután csak vártam a következő ütközetet és figyeltem mit csinál a törpe nő. |
-Várjon, magát ismerem! - mondtam.
-Elnézését kérem, remélem nem ijesztettem meg. A nevem Linerys, szolgálatára.
Tekintetem az egyik szárnyára vetődött.
-Látom, megsérült. Szívesen ellátom, de csak miután épségben kijutottunk innen.
Eszembe jutott Adsiner. Elég tapintatlan dolog volt otthagyni, de nem tudhattam, ki van a hajóban.
-Elnézését kérem, de van még pár feladatom a fedélzeten. - mondtam, majd elindultam vissza.
Szerencsére megtaláltam az elfet, a majdnem kész dárdavetővel.
-Nagyszerű! Szép munka! Már csak az utolsó simítások kellenek. - dicsértem meg.
-Elnézésedet kérem, de zajokat hallottam lentről. Azt hittem, egy újabb nem várt vendég ólálkodik a hajóban. - jelentettem ki.
Pár perc alatt kész is lettünk. Megköszöntem Adsinernek a segítségét, majd behelyeztem egy szép nagy, hegyes végű facölöpöt. Gondolatban elképzeltem, ahogy ez a kis aranyos milyen károkat képes okozni. Ahogy elképzeltem, egy széles vigyor terült el a képemen. Szerencsére ezt a szerkezetet nagyon egyszerű használni. Mindenki mögöttem állt, az arcomon maradt vigyorral hátrakiáltottam:
- Hé, kié legyen az első lövés? |
A fedélközben csak pár nyilat találtam, eltettem őket, minden jól jön. Mikor visszatértem a fedélzetre, felderült az arcom: A hajóba rengeteg ellenséges nyíl fúródott. Amilyen gyorsan csak tudtam, annyi nyilat összeszedtem, amennyit bírtam, majd visszamásztam a helyemre. Mivel a katapultok míg mindíg serényen dolgoztak, így leadtam néhány célzott lövést. Az első, átment egy tengerész fején, egy katapult kezelőjének a hasán, és eltalálta a még beállítatlan katapult kötelét, ami így lövedékét pontosan 10 centire, teljes erőből a hajó deszkájába repítette. Még egy hajó elsüllyedt. Ezt a trükköt még egy párszor eljátszottam, égő nyilakkal is, amikor választ kaptam: Egy égő olajos hordó esett a fedélzetre. |
Rátapadtam a hajó falára, csak úgy, mint minden más rabtársam, és próbáltuk kifürkészni, mi történik épp a külvilágban. Szemünk egészen közel merészkedett a lécek közötti résekhez, de így sem voltunk képesek kivenni a jelenlegi helyzetet. Hallottam, a felettünk doboló talpakat, ahogyan futottak mindenfelé, akárcsak egy álmából felzavart bogárraj, úgy rohantak, s üvöltöztek mindenfelé a katonák.
- Itt fogunk meghalni.
- Még a szigeten is jobb sorsunk lett volna...
- Mi lesz, ha a Melandoriak idejönnek és megölnek mindannyiunkat?! - suttogták talán maguknak, vagy talán mindenkinek, aki hallotta.
~ Borzalmas egy társaság. Rajtam kívül senki sem keresi a kiutat, senki nem akarja megragadni ezt az egyetlen csekély lehetőséget a szökésre és a szabadon élésre? Szerencsére találtam néhány enyémhez hasonló elszánt tekintetet. Figyelve a többiek reakcióit azon törtem a fejem, hogyan lennénk képesek kiszabadulni? A rácsok nem tűnnek valami könnyen eltörhetőnek és még ha látok is egy-két mágiával bíró alakot, kezeik erősen bilincsbe verve, szájuk lekötözve, hogy semmilyen igét ne mondhassanak. Még ha el is oldoznám a kötésüket, semmi sem garantálná a menekülésemet; nem megbízható egy társaság ez, mégis kellene egy személy, kinek segítségével kijuthatok. Senkinél sem látok fegyvert, vagy bármilyen használható eszközt...
Hirtelen kinyílt az ajtó és két ember hevesen vitázni kezdtett, s bár meglehetősen sötét volt felénk, őket néhány fáklya megvilágította, így be lehetett határolni kilétét. A kapitány, s a másik valószínűleg a jobb keze lehetett; mindketten elegáns katonai öltözetben, semmi karcolás. Még csak meg sem erőltették magukat a harchoz.
- Mit csináljunk? Az ellenfelünk a Melandor, még elkerülhetjük, ha sietünk.
- Szégyenbe hozni nem csupán a fedélzeten lévő embereket, de Engem és a katonaságot is?! Nem. Már üldözőbe vettük! A mi fregattunk leggyorsabb a flottában! Nem veszíthetünk!
- Badarság... - szólalt meg közülünk egy férfi. Hangja mély volt, erősen dörmögő, testét kemény páncélok borították, arcát pedig beforratlan hegek; emlékszem rá, mikor beszálltunk, Ő tőle féltek a leginkább. - A titokzatos vitorlás ellen menni egy-két anyámasszonnyal? - felhorkantott egyet, míg a körülötte lévők halkan felkuncogtak. Nem hinném, hogy ez az idő épp a nevetésre való, a kapitány mégis kezdte fülét hegyezni. - Mit szólna egy kis segítséghez? Persze nem ingyen...
- Szabadságot adni?! NEKTEK?! Ne is álmodozz... - a szavába vágott, s elviharzott. A kadétja még egy pár percig maga elé meredt, aztán felváltva pillantott ránk és az ajtóra. Eléggé pipogyának tűnt - mondjuk, pont én mondom...
- Megfontolom ajánlatod... - mondta csöndesen, ujjain megforgatta a kulcsokat, majd Ő is kiment. |
- Értem máris idehozom – mondtam majd elindultam a ládáért.
Mikor Megfogtam a ládát a hajó megrázkódott úgy mintha valaminek nekimentünk volna, de ezzel nem igazán törődtem, hanem fogtam a ládát és siettem vissza. Alig voltam már csak pár lépésnyire Linerystől mikor kiáltott nekem hogy siessek már.
- Itt is vagyok… - ekkor hirtelen felpattant és elment.
~ Hát ez remek az előbb sürgetett most meg elmegy. Eldönthetné már hogy mit akar. ~ gondoltam magamban miközben elhúztam a számat.
- Na jó akkor folytatom egyedül míg visszajön – mondtam magam elé halkan, és elkezdtem összeszerelni a dárdakilövőt. |
[193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
