|
Témaindító hozzászólás
|
2013.06.16. 19:42 - |
Név:
Kor:
Nem:
Faj:
Előtörténet:
Személyiség:
Képességek: |
a képhez én is tanácsot kérnék : )
|
Név: Klog
Kor: 37
Faj: oggun ember keverék [az oggun: egy zöldes börszinü gyors és ügyes lény]-> az életben egy enyhe zöldes árnyalata van a bőrömnek egyértelműen humanoidnak nézek ki.
Előtörténet:
A nevem Klog. Apám egy ember volt anyámat nem ismertem. A sziget ahol születtem... nos nincs igazi neve a gyíkok szigetének becézik az őslakosok nevezik C-23Q-nak. Azt szeretném leszögezni hogy a szüleim mint bevándorlók érkeztek ide de jó barátságot kötöttek az itt élő néppel. A szigetnek nem véletlen ez a beceneve ez a sziget hatalmas és majdnem érintetlen egyetlen nyúlványban élt mindenki a többi részét egy hegylánc zárja el a külvilágtól. Nem is baj ugyanis ezen a részen sárkányok élnek ( a nyugati fajtából). mióta az eszemet tudom mindig meggyűlt velük a bajunk. Technikai fölényünkkel azonban sikerült visszaverni őket. Nem egy sárkányt megölnünk így nagyszerű tűz álló öltözéket tudtunk készíteni a bőrükből. Még muszáj picit beszélnem a szigeten élőkről ők nem akárkik voltak. Nekik köszönhetem megszállottságom a speciális fegyverek gyűjtését. Ez a nép pedig a gnómok igen tudom mit gondolsz. Pont a gnómok késztettek a fegyvergyűjtésre? És igen a gnómoknak nagyszerű műszaki ismereteik vannak Ők készítették nekem a kollekcióm első darabját egy triplacsövű egykezes pisztolyt. Meglepő nem igaz? Egy rossz tulajdonságuk van ezeknek az emberkéknek a találmányaik... izé kissé veszélyesek és megbízhatatlanok szerencsére ez a fegyver jól sikerült. Egyébként nevet is adtam a fegyvernek utalva sajátos trükkös tulajdonságaira: az eszköz. Ez lett a neve. A következőkben elutaztam sok helyre hogy ritka és értékes fegyvereket keressek... Ám egy baj volt ezzel hogy cipeli az ember ezt a sok nehéz ormótlanságot? Szerencsére erre is találtam választ. Egyik ilyen utam során összehozott a sors egy varázslóval nagyszerű ember remek mágus és jó a humora is. Összebarátkoztunk. Ő volt az aki megoldást adott erre a kérdésre adott egy démonzsákot ez egy feneketlen zsák bármi belefér. Jah igen még valami említettem hogy a sárkányokkal kellet harcolni úgyhogy kellett készíteni egy sárkányölő pallost is egy furcsa csak a C-23Q-n megtalálható sötét színű kőzetből. Ezt nem igen tudom használni túl nehéz. Így hát az Eszközzel az oldalamon járom a világot hogy további trófeákat gyűjtsek magamnak.
A nevem Klog és ÉN vagyok a gyűjtő.
Személyiség:
Tipikus magányos farkas vagyok. Nem szeretem megosztani másokkal a gondolataim. Higgadt vagyok és nem szeretek vitatkozni az ilyen helyzetekben csak lepuffantom a partnert és nem fárasztom magam. Kevés barátom van rajtuk kívül nem bízom senkiben. És van még egy dolog utálom az embereket gyűlölöm azt az alantas fajt...
Képességek:
-remek műszaki ismereteim vannak a gnómoknak és a fegyvergyűjtésnek köszönhetően. A megszerzett mágikus, mechanikus,stb. fegyvereknek és eszközöknek megtanulom a kezelését
-az öltözékemet javarészt sárkánybőr borítja vagyis tűz és hőálló
-ÉS VÉGÜL : Az Eszköz nos igen ez is megérdemel egy külön szegmenst. Egy triplacsövű fegyver első ránézésre de annál sokkal több...először is: 3 lövést lehet vele leadni töltés nélkül (akár egyszerre is) a felső cső leszerelhető... a pisztolyon alul egy C-23Q kőzetből öntött penge van (mint egy bajonett)Az Eszközhöz számtalan -féle lőszer létezik alávetően nagy kaliberű de 2szer akkorára is cserélhető. akár hálót, szigonyt is lehet kilőni vele. Kisebb hibák persze mindig vannak pl.: néha nem sül el vagy beragad ezeket állandóan javítom emellett folyamatosan fejlesztem a fegyvert lehet még így is nagyon erős de ellene szól még az is hogy újratöltése szintén nehézkes és lassú.
|
Képkeresésben segítséget kérek, nem tudom hogyan kell ilyen szép művészi képeket készíteni! |
Név: Josta
Kor: 20 (229)
Nem: Hím
Faj: Alakváltó
Előtörténet: Történetem rejtelmesen indul mivel nem az vagyok aminek tűnök. Talán a világon egyedülálló vagyok, magam sem tudom már hogyan történt velem mindez, időnként öregebbnek gondolom magam, mint amilyennek érzem. Oretemnek születtem az óceán legmélyén de még amikor emlékeztem a szüleimre, elraboltak. Nem tudhatom kik vltak, hisz még apró voltam, védtelen. Az első emlékem az, hogy kegyetlenül ostoroz egy vörös szemű Törp mágus, aki ki tudja miféle főzeteket itatott velem annyi éven át. Valószínűleg szervezetem annyira felerősödött, hogy már hatástalanná vált rajtam a mágiája és így eszméletemhez jutva, sikerült elpusztítanom őt. Erősebb lényt csinált belőlem, mint azt kívánta, viszont gyengeségeim bármikor vesztemet okozhatják egy olyan világban melyben bizonyára szörnyetegnek találnak majd. Kilétemet titokban kellene tartanom, de vágyom a törődést, ez az elsődleges gyengeségem. Egy szigeten vagyok emberi testben és csak annyit tudok magamról, hogy valójában egy hatalmas fekete párduc vagyok, tele energiával és nyers erővel, az öszes létező állati ösztönnel súlytva kegyetlen gyilkolási vággyal ötvözvén. Várom, hogy felbukkanjon egy hajó és jobban megismerjem magam és a világot melybe most születtem bele másodjára. Életemet 20 évre saccolom, még nem tudom, de valójában 229 éves leszek. Ez is bizonyára az átalakulásom következménye.
Személyiség: Gonosz vagyok, de törekszem jóvá vállni, kegyetlen gyilkos jámbor szívvel.
Képességek: Emberré tudok válni. Emberként kitűnően értek a növényekhez, így különféle varázsfőzeteket tudok készíteni, melyek segítségével tudom magamat és társaimat a harcban erősíteni. Gyorsaság, Erő, Szívósság, Életerőm Méreg. (Gyorsaság - sebességet javít, Erő - Fizikai erő megnövelését eredményezi, Szívósság - Tűrőképességet javít, jobban bírom a csapásokat, Életerő - sebgyógyító és hangulatjavító főzet) Mind emberi, mind macskatestben mindenféle mágiára/méregre immunis vagyok. (Kivéve Pusztító mágia!)
Ökölvívással küzdök, viszont kezem bütykeire mérget kenek mely meggyengíti ellenfelemet akit megütök.
Macskatestben a sebességem és az erőm is jelentősen megnövekszik. Testen szívósabb, bőröm mint egy acél páncél. Agresszívabb és meggondolatlanabb vagyok, előfordulhat, hogy ösztöneim átveszik az uralmat és túlerővel szemben kiállok, illetve ha Életerő főzetet nem fogyasztok macska alakba változás előtt, akkor bárkire rátámadhatok, akár a társaimra is. (Harapás, Karmolás, Ütés, Rúgás, Farokcsapás) |
Kor: 30
Nem: Férfi
Faj: Ember
Előtörténet: Láttál már dagadt semmirekellő lusta családot, aranyozott kis ladikon hajókázni egy sziget körül? Olyanokat akiknek nincs se gondjuk, se történetük?
Én voltam az a tizenéves fiú aki aki kis hajó orrában mézessüteményt majszolt, három szolga kellett, hogy fölemelje, és hátralévő életében a családi vagyont tervezte elkölteni. A szigetünk Derakot egyetlen csodálatos kereskedelmi város volt, se rivális, se kalózok. Aztán másnap megjelentek a kradokák. Nyavajás kis szörnyetegek, a víz alatt vándorolva utaznak szigetről szigetre, letarolják, felzabálják ami rajta van majd mint aki jól végezte dolgát nyugottan távoznak, emberszerüek de a szemük fekete és foguk a pirannyáéra emlékeztet. Ők hozták azt a tizenegy éves vérfürdőt amiben sikerült leáztatnom magamról korábbi életvitelemet és "hasznos" élőlénnyé válnom a fajtám számára.
A szüleimnek sikerült elmenekülniük, nekem a következő hajóval kellett volna mennem amit viszon a krakodák pozdorjává aprittak. Tehát kénytelen voltam maradni.
Ilyenkor mindig az első pár hónap a legkeményebb, aztán az ember hozzáidomul a problémához és már nem is olyan nehéz. Harcolni sosem tanultam meg rendesen, de ölni azt igen, és felhasználni minden kezem ügyébe akadó tárgyat céljaim elérésére. A háború kilencedik évében az északi parttért folytatott csata után ki is tüntettek és egy saját, kétszáz fős csapatot vehettem irányításom alá. Fura kimondani de mindig fájdalmas volt visszagondolni a háború elötti évekre, a céltalanságra és gyengeségre, és öröm volt látni ahogy minden nap egyre több és több rész van birtokunkban régi otthonunkból.
Az egyetlen akiknek ez nem volt ínnyére a mi gazdasági szerepünket átvevő szomszédos porfészek gazdagagodó kalmárjai voltak, köztük is Merjak volt az akinek a legnagyobb kára származott volna a győzelmünkből. Így aztán egy éjszakán az őrszemek eltüntek Derakot háztetőiről, a krakodák pedig megindultak tönkretenni tizenkét esztendőnyi halál és gyötrelem eredményeit. Ohon tábornok kiüríttette a szigetet, pusztulásra ítélve minden még álló házat. A sereg egy része azonban nem indult. A túlerő közepette megáltunk és szembenéztünk az elénk sorakozó hordával. Átküzdöttük az éjszakát, a papot, a második éjszakát és a rá következő nap felét, evés, alvás, pihenés nélkül. Aztán a második nap delén hatalmas robaj vetett véget az eseménynek. A saját hajóink nyitottak ránk tüzet, a város leomló épületei pedig lánggoló sírrá váltak minden bajtársam számára...
Egy hétre rá holdtalan éjszaka volt, Merjak vacsorát adott Ohon számára, mikor a tábornok belépett Marjak már az asztalnál ült melynek közepén a csodás ételek között egy egész halom arany hevert. Ohon belépett a terembe köszönt a házigazdának és hozzá is kezdett volna a vacsorájához, ám valami nagyon megdöbbentette. Az ilyenkor szokásos pincérgyülekezet furcsamód hiányzott a teremből.
Ohon tekintete lassan a kalmár arcára vándorolt ami azonban falfehéren, üveges tekintettel nézett vissza rá. Halott volt. Amint ezt észrevette egy kés szegeződött a torkának és az a kés nálam volt.
- Ül! - Szóltam neki a tőlem telhető legkedvesebb modorral. A tábornok leült, rám nézett, én lenéztem rá. - Tábornok úr - kérdeztem tőle - maga rendelte el a város porrálövését? - a tábornok bólintott - azért tette ezt mert ő erre kérte - böktem a hulla felé.
- Ha megölsz megtalálnak - mondta remegő hangon - megtalálnak és kivégeznek... tudod milyen kreatívak a hóhérok ilyen esetekben.
Közelebb hajoltam hozzá és levettem az arcomat takaró fáslit, megmutattam a tűzben szenesre égett képemet és egyetlen kérdést tettem még fel neki - Honnan fognak majd megismerni? - azzal elvágtam a torkát.
Akkor még nem tudtam miért de nagyot markoltam az asztalra kitett aranyból. Odakint már várt egy nagyobb csónak azzal indultam neki a tengernek. Élelemről és vízről már korábban gondoskodtam, egy hétig tartott ki. Általában mindent aprólékosan kitervezek, de ezúttal nem volt hová menni. Valahol hallottam egy hangot, méllyen a lelkemben ami egyre csak vitt előre és nem tudtam hová. Egyszer csak megláttam egy hajót messze a horizonton, hatalmas volt akár egy város, a hágcsó le volt engedve mintha várt volna rám. Megáltam a csónakkal elővettem zsebemből az aranyat. - Szóval te hívtál ide - gondoltam a csodás építményre nézve. És azóta rajta szolgálok.
Jellem: Halgatag alak vagyok nem igazán lehet meggyőzni semmiről. Igyekszem mindent megfigyelni ami a közelemben történik. Ha úgy érzem meg kell ölni valakit, hát végzek vele. Harcolni viszont nem szeretek, sokkal inkább egyfajta hóhérként tekintek magamra, ezért a biztos megoldásokat keresem. Sokszor a hátammögé nézek. Az emberekben nem bízom és nem szeretem, ha megbíznak bennem, sosem szerettem beszélgetni. Jól tűröm a rossz körűlményeket.
Képességek:
Előrelátás: Ha belenézek a másik szemébe képes vagyok kitalálni mi lessz a következő lépése (támad, védekezik, elmenekül...) nagyon könnyen kiismerem az ellenfelet és elsajátítom a gondolkodásmódját. Néha ez nem válik be pl:megbabonázott vagy érzelemmentes teremtményeknél.
Fegyverhasználat: Bár a kedvencem a kard és a lándzsa gyakorlatilag bármijen kezem ügyébe akadó tárgyat fel tudok használni saját céljaimra, már ha elég nagyot üt, a lőfegyverekhez viszont sosem volt tehetségem
Csendes halál: A városi gerillaharc megtanított néhány alattomos csapda legyártására, amik tetszés szerint ölhetnek vagy csúnya sérüléseket okozhatnak. |
Képem |
Név: Z „a véreskezű"
Kor: 22
Nem: Férfi
Faj: Vér mágus
Előtörténet: Szüleimet nem ismertem. A nagybátyám nevelt egészen 7 éves koromig. Őt a szemem előtt kivégezték. Ezután loptam csaltam hazudtam és persze gyilkoltam. 10 évesen csatlakoztam egy bandához ahol sok barátra leltem és 13 évesen rám akasztották a véreskezű becenevet az egyik kepeségem és a harcimádatom mait. De a barátaim 16 éves koromra mind vagy meghaltak, vagy elárultak. A legjobb barátom árulásának köszönhetően börtönbe kerültem, ahol megkötöztek nyugtatóztak és kísérleteket végeztek rajtam, mint valami patkányon. 19 évesen az őrök figyelmetlenségének hála sikerült megszöknöm. Azóta menekülök a börtönigazgató és kutyái elől több-kevesebb sikerrel.
Személyiségem: Nem nagyon bízom az emberekben és nehezen barátkozom, de a barátaimért bármire képes vagyok. A humorom elég szeszélyes (kösz börtön) de azért valamennyire értem a tréfát. Általában komoly vagyok, és nem sokat beszélek, de ha berúgok be sem ál a szám és iszonyú hülyeségeket csinálok, az alkoholt nem bírom, hamar berúgok, ezért csak ritkán iszok. Imádok harcolni és ölni és a legyőzött ellenfelem vérét inni akár túlélte akár nem (ezt általában a kardomról vagy a karomról nyalom le vagy valamién vérző pontjához [ha nincs, neki csinálok] tartom a kedvenc arany kupámat.) Szeretek olvasni és nyugodtan gondolkodni. Válogatós vagyok, de imádom a húsokat és a meggyet.
Kepeségeim: - Véridomítás: Mások testében folyó vér irányításával való irányitás.
-
Vér karom és vérágyú: A saját vérem, amit a kezemre vonok és megszilárdítok A vérem apró töltényeké alakításával és kilövésével való támadás (max. 10 lövést birok leadni a vérveszteség miatt.)
-
Vérszilárdítás: Képes vagyok a testemben folyó vért megszilárdítani ezáltal védve a belső szerveimet a támadásoktól.
|
Név: Nixus
Kor: 29
Nem: Férfi
Faj: varázsló voltam most hóbagoly képében létezem
Személyiség: Makacsabb vagyok mint egy öszvér, Elaine szerint. Nagyon szeretek játszani koromnak ellent mondva, persze nem kell hamar felnőni. Én így gondolom. Azt hiszem barátom ezért is szeret annyira. Neki hamarabb kellett felnőnije amit nem értek. Sokszor érzem úgy hogy szánalomból van velem. Nos tehát szeretem a kicsi rágcsálókat a gyümölcsöket és a többi finomságot. Hm! Főleg a finom sült falatokat! Nem vagyok egy szerény egyén.
Történetem: Kis faluban születtem. A családomat nem igazán szerettem mert mindig csak egy kicsi baba voltam. Szóval hamar eltűntem, csak rossz emberbe botlottam. Olyan erős mágiával bírt mint a ... nem is tudom mi. Bagollyá váltam, de nagyon csinos bagollyá! Sokat jártam hajókon. Utaztam és utaztam aztén egy szép napon belebotlottam Elaine-ba. Megetetett és befogadott. Hamar jó barátok lettünk és tökéletes páros. Legalábbis szerintem. Én vagyok Elaine mestere ő az enyém. Így tökéletes, hiszen barátok vagyunk és egy család...na jó az még nem. De hamar sor kerülhet rá. Pár éve ismerem és nagyon megkedveltem az első pillanatban. Igazán nagy szerencsém van. Elaine néha vesz nekem valami apróságot amit rám adhat. Kicsi medálokat meg ilyenek. Gondoskodása miatt imádom.
Képességek: - képes vagyok apróbb rontásokra, de ezek nem olyan hatásosak mindig.
- van egy nagyon kedvelt fogásom, a fény gömb. Ez elvakít mindenkit aki csak belenéz kerek egy percre és kevés erőmbe kerül.
- ami teljesen leszokott szibbojozni az a béklyó, ez annyiból áll, hogy leláncolom az embereket akár négy percre is de nem mozoghatok, különben annyi a varázslatnak. Szóval ez nem épp a kedvencem.
// Elnézést kérek, ezt elfelejtettem meg nem is volt megfelelő kép, azom még most sincsen. Klathor bácsi viszont készít nekem. Majd ő felteszi. Remélem senkit nem zavar// |
Nah itt is van Elaine képe.
 |
| Ahogy látom nem módosítottál a karakterlapon, mióta utoljára beszéltünk róla, tehát tökéletesen megfelel. A képet küldd el facen és én felteszem. És van egy nagy ötletem, amíg nem hallottad kérlek várj az első hozzászólással. De addig is:
Üdv köztünk! |
//Ezer bocs.! Nem vette be az egészet!!//
Személyiség: Kiskoromban bejárásom volt a nemesi udvarokba, így tanultam némi etikettet, tudom, hogyan kell udvariasnak lenni. Azonban ezt a tudásom igencsak elfeledtették velem az utcán töltött évek, sokkal otthonosabban érzem magam az olyan közegekben. Talpraesett vagyok egyedül ugyanúgy, mint csapatban, fontos helyzetekben szeretem a markomban tudni az irányítást. Nehéz feldühíteni, de ha sikerül nem gyakran bocsájtok meg senkinek. Egy csapat fiú között nőttem fel, akik úgymond a családom voltak, érthető hát, hogy viszolygok a szerelemtől. Meg amúgy minden mélyebb érzelemtől. Szeretem az egyértelmű, egyszerű helyzeteket. Szeretem a harcot, de nem az ölést. Szeretem a hatalmat, legyen bármilyen csekély és sok dolgot örömmel megteszek érte. Szeretem az erőt és a mágiát… Csakúgy, mint az apám.
Képességek:
- Leginkább gyógyításra használom a mágiám.
- Pajzsot vagyok képes létrehozni. Hogy magam köré teremtsem, nagyon nagy erő és koncentráció szükséges, azonban az így kapott pajzs tökéletesen óv. Az ilyen hatalmas energiafelhasználás azonban csak rövid ideig fenntartható. Nagyobb terület védelme hosszabb ideig tartható fenn, de mérete miatt némileg gyengébb is. Képes vagyok a Melandort is megvédeni úgy, mint két embert, azonban ez még több erőmbe kerül, és nagy erőlködéssel jár. Igazán fájdalmas, viszont megéri, ha megvédhetem a társaimat.
- Kardforgatásból jelest kapnék, ugyanis jobban bántam a fegyverrel, mint a legtöbb férfi a szigetemen. |
Na mégegyszer a kép.....-.-" 
|
|
Név: Elaine Messidor
Kor: 25 év
Nem: Nő
Faj: Boszorkány
Előtörténet: Kicsi voltam mikor a mamám meghalt. Arra sem nagyon emlékszem milyen volt a haja, a szeme vagy a mosolya. Semmi nem maradt belőle csak a neve, tőle örököltem az Elaine nevet. Apám szerint nem vagyok olyan szép és okos, mint Ő volt. Szerinte az én hibám, hogy elveszítette. Ez, azonban nem érdekel mivel nincs igaza. Anyám egy évvel születésem után halt meg egy betegségben. A drága bátyám meg olyan volt a szememben, mint egy engedelmes kutya. Mindig azt tette, amit a papa mondott neki. Engedékeny báb, így tudom leírni Sebastian Messidor-t. Sir Arthur Messidor, az apám, egy fő nemesi varázslócsalád tagja, így tehát én is. Bár nem szeretett úgy, mint a testvéremet, mégis oktatott valamilyen fokon.
Amikor betöltöttem a nyolcadik életévemet, pontosabban az előestéjén, atyám berontott a szobámba. Nagy kerek szemekkel pislogtam rá. Tudtam, hogy valami rossz fog történni mégis mosolyogva szaladtam elé, hogy megöleljem. Hiszen mindig így köszöntöttem. Apám hatalmas termetű és marcona tekintetű alak volt. Mikor megöleltem megragadott és kicibált szobámból, sőt még a házból is. Jó erős lökéssel terített le a saras talajra lába előtt. Szemeiből áradt a gyűlölet. Semmit nem mondott. Sarkon fordult, elnyelte őt a sötét folyosó. Az ajtó becsapódott. Odaszaladtam a bejárathoz és egész éjjel püföltem a fát, hiába, nem engedtek be. Fivérem az ablakból figyelt, olyan volt, mint valami baba a kirakatban. Végül elfogadtam. A maradék méltóságomat összeszedve elindultam a város felé, magam mögött hagyva a régi életemet.
A hajnali városban ráakadtam egy csapat suhancra, akik a pékségből szaladtak kifelé, kezükben étellel. Nyál csorgatva figyeltem őket. A legidősebb fiú észrevett és odajött hozzám, alaposan végigmérte csapzott külsőm és vékony alkatom. Nagy mosollyal az arcán megfogta kezemet és a csapatához vezetett. Elmesélte, hogy lopnak azért, hogy élhessenek, de nem tartották ezt bűnnek. Megkérdezték ki vagyok és miért kerültem utcára, hiszen sokszor láttak a nemesi fogatokban, viszont azt sose tudták melyik család címere díszeleg a hintók oldalán. Őszintén válaszoltam, ezután magukkal vittek. Ezek után velük éltem, ők lettek a családom. Loptunk, csaltunk és hazudtunk az életben maradásért. Mikor az akkori vezérünk elérte a felnőtt kort elment zsoldosnak és rám hagyta a családunkat, nekem adta a dupla tőrét. Tizenhárom éves voltam. Nem volt mese, vitatkozás ez ellen, hiszen ez volt nálunk a norma. Ha valaki elért egy bizonyos kort, elhagyta a csoportot. Ez várt rám is, azonban velem más volt a helyzet. Én magam tanultam mágiát. Legalábbis azt a keveset, amit az apám adott át nekem gyakoroltam mostanáig.
Az életem viszonylag tökéletes mederben folyt. Volt egy igaz családom, mi csak egymásra számíthattunk. Megtanítottam testvéreim a harcra azokkal a fegyverekkel, amiket elloptunk egy kovácstól vagy kitől. Kardot szereztünk meg tőröket, íjakat, sőt még sok más kisebb nagyobb fegyvert. A csapatom nekem zsákmányolt egy díszes kardot. Nem véletlenül, apám címere díszelgett a kard markolatán. Ezt nem tudtam elfogadni, letűztem a földbe a főépületünk elé és megmondtam, csak az utódom használhatja. Én egy nagyobb, kevésbé díszes kardot akartam magaménak tudni. A királyi család címerével ellátottat.
Nyugodt, meleg este volt mikor egy kalóz horda rontott a városra. Tizenhét éves voltam. Nem engedtem senkinek, hogy kövessen, magam akartam utána járni, mi folyik a városunkban. A csapat fosztogatott, de nem ölt, csak aranyat zsákmányolt. Egészen a hajójukig követtem őket. Még mielőtt kihajózhattak volna, megjelentek testvéreim. Megmondták, tudják, mit akarok: elmenni és végleg elszakadni apámtól és fivéremtől. Azt is tudták, hogy ez azzal jár, hogy eltűnök mellőlük. Annyit kértek, válasszam még ki utódomat. Megtettem.
Fellopakodtam a hatalmas hajóra. Azonnal elkaptak. Ez után arra emlékszem, hogy valami hangot hallok, ami azt mondja, az övé vagyok. Leütöttek, mikor magamhoz tértem megtudtam a hajó nevét és a célját. Olyan boldog voltam, hogy csak na. Végre elszabadulhatok a szülő földemtől és elfelejthetem gyökereimet. Kell ennél több? Nekem nem!
Felajánlottam Melandornak, hogy körbe járom a szigeteket, a királyságokat arany után kutatva és elviszem neki a hírt, hol, mennyi és milyen védelem alatt állnak a kincsek. Beleegyezett. Én vagyok az a tagja a legénységnek, amelyik azzal szolgálja a hajót, hogy kémkedik neki. Persze háromévi szolgálat után ment csak bele. Nyolc éve szolgálom és mindent megkapok, amit csak kívánhatok, cserébe azt teszem, amit nyolcéves korom óta. Kell ennél jobb? Körbe utazom a világot és arany életem van a hajó jóvoltából. Nem számít az a kis apróság, hogy hozzá vagyok láncolva, úgyis elég időt töltök tőle távol. Bár azon rágódom most, hogy némileg hosszabb távon maradjak a fedélzeten.
Személyiség: Kiskoromban bejárásom volt a nemesi udvarokba, így tanultam némi etikettet, tudom, hogyan kell udvariasnak lenni. Azonban ezt a tudásom igencsak elfeledtették velem az utcán töltött évek, sokkal otthonosabban érzem magam az olyan közegekben. Talpraesett vagyok egyedül ugyanúgy, mint csapatban, fontos helyzetekben szeretem a markomban tudni az irányítást. Nehéz feldühíteni, de ha sikerül nem gyakran bocsájtok meg senkinek. Egy csapat fiú között nőttem fel, akik úgymond a családom voltak, érthető hát, hogy viszolygok a szerelemtől. Meg amúgy minden mélyebb érzelemtől. Szeretem az egyértelmű, egyszerű helyzeteket. Szeretem a harcot, de nem az ölést. Szeretem a hatalmat, legyen b |
Ez a képfeltöltés elég bonyolult. Naininek is gondjai voltak, de semmi gond, közös erővel megoldottuk.
  |
| Egy titokzatos kardforgató, aki használja az eszét! A képességek igazán tetszenek, ötletes. Majd találd ki, hogyan kerültél egy oretem szigetre, amit goblinok ostromolnak. Azonban ezt már a játčkhoz írd.
Fel vagy véve. Üdv a fedélzeten! |
Név: Helix Berrow
Kor: 35
Nem: Férfi
Faj: Ember
Előtörténet:
Egy lepukkant emberi szigeten láttam napvilágot, amit nem mellékesen egy kalózbanda uralt. Ez a kalózbanda nem zsarnokoskodott felettünk, inkább megvédett minket. A sziget volt a territóriumuk, amit akár az életük árán is képesek voltak megvédeni. Ha erővel is, de sikeresen megteremtették a békét, nem volt semmiféle belső, vagy külső viszály, ami árthatott volna nekünk, és hazánknak. Magukkal vittek pár hónapos hajóutakra egy-két gyermeket, azzal a céllal, hogy felkészítik őket az életre. Engem is elvittek, nem is egyszer. Taníthattak kardforgatásra, lőfegyver használatra és rum ivásra egyaránt.
De sajnos a sziget az emberi birodalom határán helyezkedett el, pont kiesett a védelmükből. Egy normálnak induló napon, nem várt fenyegetés jelent meg a horizonton. Három hatalmas hajó, tele felfegyverzett népekkel. Testüket tollak borították, lábuk és fejük a madárnak hatott. Annak ellenére, hogy hajókkal érkeztek, nem kalózok voltak. Utólag megtudtam, hogy az ég népéhez tartoztak, és azért pécézték ki maguknak a szigetünket, mert rengeteg arany lelőhely volt fellelhető rajta. Talán az ide letelepedett kalózbanda is és ez miatt ragaszkodtak a helyhez, nem tudhatom. A lakosok és kalózok szinte mindegy szálig fegyvert ragadtak. Még én is, tíz éves fejjel kardot szorongatva szaladtam a partokhoz. Passzív, de ingatag védelmünk nem jelentett túl nagy akadályt az ellenségnek meghódítani a szigetet. Mindenkit megöltek, mindenkit akit ismertem, szerettem. Engem, s velem együtt még jó pár embert elfogtak, és elszállítottak egy másik szigetre, rabszolgának.
Egy hatalmas falrendszer megépítésében kellett segédkeznünk. Rengetegen voltunk. Szinte minden kórosztály és faj képviselőit meglehetett csodálni. Csak sajnos mindannyian láncot hordtunk. Éjjelente a nyersanyag előteremtése, bányászása, nappal pedig a építőelemek kifaragása volt a feladatunk. Aludni is csak hébe-hóba tudtunk, akkor, amikor a felügyelőink figyelme lankadt. Étel és víz természetesen alig akadt, mindenkit éhség kerülgetett. Nem egyszer megesett az is, hogy egy-két tagot elragadtak közülünk munka közben, és jól megkínozták. Én is így jártam. Testem nagy részét szétvagdosták, fejemet teljes mértékben szétégették. Mire visszaküldtek a bányákba, felismerhetetlenné váltam. Az engem körülvevők undorodtak a jelenlétemtől, és ahogy tehették, kerültek. Én próbáltam tenni a dolgom, de hatalmas fájdalmak, és kínok gyötörtek. Rengeteg nyílt sebem és égési sérülésem volt, amik természetesen még be is gyulladtak. Meg is haltam volna, ha nem rendelkezett volna az egyik rab, a gyógyítás hatalmával. Sebeimet rendbe tette, de csúfságomon már nem segíthetett. Ezt a rabot más nap éjjel elragadták, majd kiszögelték a már megépített falra, talán elrettentő példaként. A látvány hatására megesküdtem magamnak, ha egyszer kijutok innen, minden 'madárfajzat' bűnhődni fog . Akár az életem árán is, de lefogom őket vadászni, ha kell mindet. Hisz, nem úszhatják meg olcsón azt, amit velem tettek. Szó szerint megnyomorítottak.
Egy pár társat, cimborát szereztem magamnak, akik nem ítéltek el a csúfságom által. Sajnos mind elvesztették az élethalál harcot, és idővel meghaltak. Én sohasem adtam fel. Bár cs//ayanthol.gportal.hu/gindex.php?pg=35739898&thid=664268&fid=0&offset=0ont sovány voltam, de a bosszú vágya éltetett. De nem ez volt az egyetlen dolog amiért élni szerettem volna. Amikor tehettem csodáltam az óceánt, és minél tovább csodáltam, annál inkább beleszerettem.
Nyolc egész évig sikerült túlélnem a bányákban, de ilyenkorra egy csepp zsír sem maradt már rajtam. Nem volt erőm harcolni, nem volt erőm élni. Egyik alkalommal, mikor az óceánt csodáltam, hirtelen erős rosszul lét jött rám, majd elvesztettem az eszméletem. Utolsó pillanataimban tudatosult bennem, hogy megfogok halni. Ám nem így lett. Egy csónakon nyitottam ki a szemem, ami az engem foglyul tartó szigettől kezdett távolodni. A távolban láttam, hogy a rabszolgatelep tűzben úszik. Az éjszakai sötétséget megvilágították a fel-fel villanó robbanások. A fel-fel ordító emberek, a rabszolgák és madárfajzatok sikolyai sózták meg a látványt. Nem értettem hogy mi történik körülöttem, annyira legyengültem, hogy magam mögé sem tudtam nézni. De az elém táruló jelenet valahogy olyan jó érzéssel töltött el. Az a hely, ami megnyomorított, és csaknem meg is ölt, már tűzben és sikolyokban úszott. Ezt követően ismét elvesztettem az eszméletem, majd egy egészen nagy hajón tértem magamhoz. Egy kalózhajón. Nem tudom miért mentették meg az életem, de hálából is csatlakoztam a legénységükhöz, ahol sikeresen felépültem, és megerősödtem. Megtanítottak harcolni, és megvédeni magam. Rengeteget fosztogattunk és romboltunk, természetesen az ég népe gyengébb, elhagyatottabb tartományaiban.
Négy éves szolgálat után otthagytam a hajót, és most felcsaptam fejvadásznak. A célpontjaim többnyire a madárfajzatok közül kerültek ki. Ezen vadászatok folyamán kardforgató technikámat szinte tökélyre csiszoltam, és egy érdekes, és hasznos képességre tettem szert. Azóta, hogy belekezdtem a szakmába, már eltelt tizenegy év, és a mai napig kalandról kalandra járok egy-egy célpont után.
Jellem:
Legjobban a nyugodt, és a megfontolt szóval lehet jellemezni. Képes vagyok akár napokig is követni egy-egy célpontot, a tiszta munka érdekében. Mit mondhatnék? Élvezettel ölök. De azért szeretem kerülni a feltűnést. Nem vagyok túl beszédes típus, ha beszélgetésre kerül a szó, eléggé kétszínű tudok lenni. Szinte mint egy kettős-hármas ügynök. Mindig azt hallja tőlem a másik fél, amit szeretne. Mindig, mindekit saját magam oldalára szoktam állítani, de úgy, hogy a végén én jól kijöhessek a dolgokból. Az, hogy a többiekkel mi történik, nem érdekel. Egészen kicsi korom óta a túlélésre törekszem. Nem célom, hogy barátokat szerezzek. Élni akarok, élni és vadászni. Méghozzá madárfajzatokra. Nem érdekel a kora vagy a neme, számomra mind ugyanolyan, és veszniük kell. Általában jobb szeretem csendben kivégezni az áldozataimat, de a nyílt harcoktól sem tántorodok el, persze csak ha nem fenyegeti az életem. De hiszek abban is, hogy 'szégyen a futás, de hasznos.' Általában kerülöm a nap sütötte helyeket, inkább az árnyak leple mögött szeretek tevékenykedni.
Képességek:
- Kiváló kardforgató vagyok. Mindig magamnál hordok kettő kardot. A rövidebbet 'sunyi' kivégzésre, a hosszabbat nagyobb harcokra használom.
- Képes vagyok gáz halmazállapotot felvenni -fekete füsté válni- egy két perc idejére, ebben a formában harcképtelen vagyok, de nem mozgásképelen - A tartozékaim és fegyvereim is változnak velem együtt -.
- Ha valakierősen a szemembe néz, pár másodperc erejére mozgás képtelené válik, amikor ezt a képességemet használom, sárga színben világít a szemem a maszkom mögűl.
 |
Lehet hogy csak nálam, de a képek mintha elvesztek volna. Azokat kérlek pótold, ha tudod. Azontúl minden rendben van. Ha valóban sikerül életet lehelni az oldalba, akkor hamarosan csatlakozhatsz a történethez.
Jó játékot |
Név: Naini
Kor: Eredeti életkora a laboratóriumi születéstől számítva egy és fél év. Emberi teste tizenkilenc éves.
Nem: Nőstény
Faj: Niji
Előtörténet: Egy emberi mágustoronyban láttam meg a napvilágot az 1563-mas kísérleti alanyként. Sok társam mellet én is ketrecben tengetem napjaimat. Engem Húgó nevű mágus felügyelt. Azt mondta az én dolgom, hogy mindig füleljek, és ha halok, valamit jelezem. Mindig aranyos játékot játszottunk. Fényes sárga tárgyakat rejtetek el különböző helyeken és nekem meg kellet találnom. Jó játék volt élveztem, ha megtaláltam valamit, akkor azt úgy jeleztem Húgónak hogy feje felet elkezdtem repkedni. Kétszer körberöpültem majd oda szálltam le ahonnan a hangot halottam. Ilyenkor ennivalót kaptam valami édeset és én nagyon szeretem! Mindig ezt a játékot játszottuk. persze volt, hogy labdáztunk és sétáltunk is egy erdőben. Észrevettem, hogy az embereknek nagyon fontos ez a fénylő anyag. Mindig azt mondták, hogy ezt Aranynak hívják. Mindig figyeltem és tanultam próbáltam megérteni a körülöttem lévőket és az engem körülvevő furcsa világot. Szavakat tanultam tőlük és megtanultam mit minek hívnak. Az emberek azt hitték csak az aranyat halom. De tévedtek. Nagyon sok mindent halok, ha valaki szomorú volt meghallottam, ha vidám megint más hangja volt. De nem a hangjának a lelke zenélt másképp. Más hangja van a fáknak és a virágoknak. Minden zenél csak minden másképp. Ha figyelek, meghalom őket és ők is meghallanak engem. Mikor egyéves lettem különös dolog történt. Éjszakánként halottam a hold zenéjét. Olyan szépen zenél és olyan magányosan. Így elkezdtem neki én is énekelni, hogy ne legyen annyira magányos. Testem változásnak indult eredeti alakom átváltozott emberivé, egy lány lett belőlem. A Húgó azt mondta ez azért van, mert ahhoz hogy én létrejöjjek egy olyan faj édenesét élesztették újra mely évmilliókkal ezelőtt kihalt. Ahhoz hogy a dénenes ismét működjön emberi dénenesel keverték. Bár amikor éjszakánkét, emberi alakot öltöttem a varázslók reakciójából ítélve ere ők sem számítottak. Nappal Nijin voltam éjszaka ember. Húgó a Naini nevet adta nekem ezen túl így szólítottak. De az átváltozás csak akkor ment végbe, ha a hold énekére válaszoltam. Vagyis amikor én szeretem volna. Húgó azt mondta nem jó, hogy ember vagyok, ne csináljam, mert haragudni fognak a többiek rám. Így szép lassan már csak akkor változtam át mikor senki sem látott és az nagyon ritka volt. Hógú egy idő után már nem csak a laborban játszotta velem a találd meg az Aranyat, játékot, hanem nagy hajókon kelet játszanom. Mindig utaztunk, így ha egy hajón aranyat halottam és Húgó szerint rossz emberek voltak rajta azokat elkapták és elvették tőlük az aranyat. Húgó azt mondta ők rossz emberek, és ha nem veszik tőlük el az aranyat bántani fognak másokat. Sosem tudtam meg igaz e ez mert sosem mehetem sehova Húgó vagy egy társa nélkül. De igazából nem is érdekelt. Húgó kedves volt velem és én szeretem vele lenni. Ám egy reggel furcsa hangokra ébredtem fel ketrecemben. Emberek kiabáltak és sikoltoztak. Fájt nekik valami. Egy ember rontott be a szobába ahol tartottak felkapta ketrecemet és kirohant velem a fedélzetre. Mindenűt piros vízvolt. Nagyon megijedtem, mert már nem halottam zenélni egyikőjük lelkét sem. Az ember, aki elvit magát Grának nevezte magát. Egy kis kereskedő falúban kötöttem ki boltban. Grán tárgyakat adott és vett. Grán felfigyelt, hogy hallom az Arany hangját így ezek után mindig azt kellet csinálnom, hogyha egy vevőnél sok aranyat halok köröznöm kelet a feje felett. Grán a vevőknek mindig azt mondta csak játszok. Nyakamra egy hideg fémet rakott melyet az az asztalhoz rögzített így nem tudtam elmenni. Nem szeretem Gránt mindig goromba velem és nem ad rendesen enni sem. Egy nap furcsa hangot kezdtem el hallani. Sok Arany tartott a falu felé nagyon sokk. Valami azt súgna, ne jelezek Grának és én nem is tettem. Csak csendben vártam.
Személyiség: Nem tudok sokat az engem körülvevő világról. Nem értem még a körülöttem élük lelkének zenéjét és hogy miért zenél úgy épen lelkük. Mit vált ez ki belőlük vagy mi váltotta ki azt. De legfőbb vágyam hogy megértsem. És magamévá tegyem eme érzéseket. Örülök, ha segíthetek valakinek azzal, amit tudok. Hűséges vagyok, azokhoz kiket barátommá fogadok.
Képességek: Nagyon érzékeny a fülem. Mindent élesen és tisztán halok. Az aranyat kis csengettyűszóként hallom. Képes vagyok emberi alakot ölteni. halom az emberek érzéseit ugyan úgy akár a környezet mondanivalóját.
 |
A léleklátás arról szól, hogy észreveszem ki hol van, még ha el is bújik, vagy egy épületben van. Mindenki lelkét külön ki tudom venni, de minnél távolabb vannak, annál halványabban látom őket. A fajokat nem tudom megkülönböztetni egymástól, de az állatok lelkét más színben érzékelem. A lelkeknek gömb alakjuk van, ennyit látok belőlök. Remélem tudtam adni megfelelő magyarázatot. |
[54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
